Lango Jozsef Úr levele:
Kedves Gabor,
Talan a legjobb lesz, ha azokat a szovegreszeket emelyekre refflektalni akarok, bent hagyom es jelzem, azt, hogy mi melyik. Na ezt szepen megfogalmaztam.
Az a helyzet, hogy tulajdonképpen én is örülnék, ha rövid lehetnék. Sőt, annak is örülnék, ha nem éjféltájban kerülne sor erre a vitára. Erre csak azt szeretném mondani, bizony az is egy érdekes politikai módszer, mondhatnám trükk, hogy a társadalomban nagy figyelmet kiváltó kérdések tárgyalását sikerül éjfél körüli időre időzíteni. No persze, így el lehet kerülni a nyilvánosságot, bár azt azért hozzá kell tennem, hogy ahhoz képest ez egy szelíd módszer, mint amit az imént a MIÉP még akkor itt ülő képviselője mondott: azért azt meg kell nézni, hogy a köz-televíziózásban mi hangzik el.
Ezek szerint meg mindig nem bekultek ki a MIEP-pel.
Persze azt nem értem, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogával ő hogyan próbálta meg összeegyeztetni a saját fejében ezt a dolgot. De mindkettőhöz csak annyit szeretnék fűzni: úgy gondolom, az sem normális, hogy mi itt éjfélkor vitatkozunk olyan kérdésről, amely egy ország nyilvánosságára igényt tart. S az sem normális, hogy többen közülünk, az országgyűlési képviselők közül azt gondolják, hogy meg lehet cenzúrázni akár a köztelevíziót is, nevezetesen, hogy ott mi hangozzék és mi ne hangozhassék el. Ezekután rátérnék a büntető törvénykönyv módosítására. Mielőtt a hozzászólásomban leginkább tervezett résszel foglalkoznék - ez pedig az ominózus kábítószerpolitika-környéki kérdés -, azért hadd reflektáljak röviden az itt eddig elhangzott hozzászólások közül néhány felvetésre.
Az valoban furcsa, hogy az Orszaggyules, egy tenyleg fontos torvenymodositast az ejszaka kozepen terjeszt be. Persze a Magyar Parlament megelt mar kacifantosabb helyzeteket is. Mindenestere szamomra, mint kivulallonak erdekes a politika kulisszatitakaiba belesni.
A polgárok szubjektív biztonságérzete - ahogy egy előttem szóló mondta -, vagyis a társadalom elvárásai nagy valószínűséggel alapvetően a felderítés hatékonyságán múlnak. Vagyis nem attól lesz meg egy bűnös, nem attól fogja meg a rendőr a rossz fiút, merthogy két év börtönbüntetés helyett ezentúl három év börtönbüntetést fog majd kapni, hanem azért fogja meg, mert olyan az eszközrendszere, mert olyan a környezet, ahol képes dolgozni, és például annyi olyan képzettséggel rendelkező és éppen per pillanat ott elhelyezkedő rendőr van, ahol kell, de ez természetesen vonatkozik más bűnüldöző szervekre is. Hiszen kábítószerügyben alapvetően a Vám- és Pénzügyőrség az, amely a legjobb eredményeket tudta felmutatni például ezen a területen. Tehát azt szeretném mondani, a büntetés szigora és az állampolgárok jó érzése között bizony csak retorikai párhuzam vonható, az érzés, a feeling, bizony alapvetően a rendőrség gyakorlati munkáján alapszik.
Tokeletesen egyetertek.
A másik ilyen megjegyzésem ahhoz fűződne, amikor az életfogytiglan, a ténylegesen életfogytiglan letöltendő szabadságvesztésről volt szó, egyik képviselőtársam úgy jellemezte, hogy ez egy árnyalt javaslat. Ezért vissza szeretnék kérdezni: egy életfogytiglanban mi az árnyaltság? Úgy gondolom, ez úgymond a halálbüntetést kiváltó büntetés, amikor azt mondhatjuk, hogy akit erre ítélünk, azt egyszer s mindörökre kivonjuk a társadalmi forgalomból, s ezentúl az állam pénzén fogjuk tartani. De kizárjuk azt a lehetőséget, hogy ő még egyszer bármilyen módon, de megpróbáljon beilleszkedni a társadalomba. Nem bocsátkoznék bele abba, hogy ez most jó vagy rossz, de azt azért szeretném mondani, ezt árnyaltnak nevezni, úgy gondolom, barokkos túlzás.
Mielott rakerdeznek a “barokkos tulzas” mibenletere, szabadjon nehany allampogari gondolatot csatolni ehhez a reszhez, a nem teljes azonosulas jegyeben. Az “arnyalt” buntetes, valoban nevetsegesnek hangzik, marmint az hogy az eletfogytiglan valoban eletfogytiglan tart, azaz a halalbuntetest valtja ki. A halabuntetest nem szoktak kiszabni azert, mert valaki eros felindulasbol agyoncsapta az anyosat, vagy a bucsuban egy kocsmai verekedes soran, halaleset kovetkezett be. Az en velemenyem az, hogy ha valaki tobbrendben, es visszesokent gyilkossagot kovet el, azt valoban ki kell vonni a “forgalombol”, az illeto bunelkoveto onmagat minositette azzal amilyen buncselekmeny elkovetett, onmagat rekesztette ki a tarsadalombol. Az allampolgarok biztonsagerzete sokkal tobbet er, mint az a penz, amennyit az illeto bunelkovetore koltunk, (persze nem igazabol kellene a szines TV meg a joisten tudja hogy micsoda kenyelmi berendezesek,) amig meg nem hal. Itt mar a bunelkoveto tobbszor is lemondott arrol, hogy beilleszkedjek a tarsadalomba, nem szabad tobb lehetoseget adni. Hany artatlan elet kell ahhoz, hogy vegezetul is benn maradjon a bortonbe es a tarsadalom megszabaduljon az olyan bunelkovetoktol, akik bizonyitottan nem akarnak beilleszkedni, nem akarjak a tarsadalom torvenyeit elfogadni.
Szóba került itt az is, hogy a kábítószer alkalmi fogyasztóját illető jogi szabályozás nem valamilyen új elem. Azt azért szeretném mondani, hogy bizony, aki már megtapasztalta a börtönbüntetés és a gyógykezelés közti különbséget, az tudja, hogy ez egy jelentős újítás az eddigi gyógykezelés helyett az innentől számítandó börtönbüntetés dolgában. Ezek után ezért szeretnék ebben a vitában alapvetően drogpolitikai kérdésekkel foglalkozni, mert a miniszter asszony vitaindító expozéjában úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a drogpolitika központja a büntetőjog.
Ha Magyarorszagon a drogpolitika kozpontja a buntetojog – es olyan amilyennek elfogadtak - sok remeny nincs a drogkerdes megoldasara, ill. meg a novekedesenek megakadalyozasara sem.
Egy nagyon jo pelda amit az Egyesult Allamokban csinalnak, az illeto drogos valaszthat szabadon (ez a szabadsag orszaga), hogy elvonokurara megy vagy a bortonbe. Elkepzelheto hogy mekkora a tolongas az elvonokurat biztosito intezmenyek ajtaja elott, bortonbe senki nem kivankozik, meg itt sem. En voltam ilyen itezmenyben (a hely remekul kivalasztott 50 merfoldes korzetben semmi sincs, sem vasut, sem autobusz, igy nem is kell orizni az intezetet) a kura 9-14 honapos, es nehany pszihologus es orvos, valamint oktato kivetelevel, akik csak munkaidoben vannak ott, a paciensek adnak minden szolgalatot. Koedukalt, ket szarnya van az intezmenynek, egy a ferfiak, masik a nok szamara, termeszetesen kozos helyisegekkel. Remekul szervezett, kivalo oktatas folyik, mert oktatnak is azzal a nem rejtett szandekkal, hogy az itt “tanfolyamon” resztvettek kozul sokan kesobb, szocialis intezmenyek munkatarsai lesznek, tehat a rablobol pandurra atkepzes folyik. Ha erdekli a cim es hely es a szemely akivel kapcsolatba lehet lepni az intezmeny megtekintese ugyeben, akkor minden adatot el tudnek kuldeni. Jo lenne nehany a magyar drogkerdesben erintett “szakembernek” megtekinteni nehany ilyen intezmenyt.
Volt még közötte több szó is, szeretném mondani az államtitkár úr kedvéért, de ezek hű idézetnek tekinthetők. Az bizony sajátos helyzet, hogy a drogpolitika központja a büntetőjog. S ha itt tartunk, és objektív elemzést próbálunk készíteni arról, hogy a drogpolitikában ez a Btk.-módosítási javaslat mit hoz, akkor meg kell említeni, hogy ennek vannak bizonyos pozitív vonatkozásai is. Az én véleményem az, hogy a módosítások köre jó. Nagyjából ezek voltak azok a paragrafusok, amelyek valóban módosításra szorultak. El lehet mondani, jelentős eredmény és a jogbiztonságot is segítő dolog, hogy a jelentős, illetve a csekély mennyiség definíciója ezentúl törvényben lesz meghatározva. Az is jelentős eredmény, hogy számszerű értékeket tartalmaz a felsorolás. Így mindenki számára nyilvánvaló, hogy mennyi az annyi, amikor egy-egy tett súlya megítélődik. Azt is jónak tartom, hogy a doppingot szankcionálja a törvény. Azt is jónak tartom, hogy a kínálati oldalt erősebben szankcionálja, és a szervezett bűnözéshez való viszonyt is szankcionálja. Sőt, azt is jónak tartom, hogy a gépkocsivezetés megítélésekor a bódult állapot mint kategória bekerül a büntető törvénykönyvbe. Ugyanakkor meg kell mondanom azt is, látva kormánypárti képviselőtársaim elégedett mosolyát, hogy itt nagyjából a jó megítélések köre véget is ért, és sajnos arra kell szorítkozzon a véleményem, hogy a módosítások körét tartom jónak, azok tartalmi elemei bizony már egyáltalán nem ilyen jónak mondhatók.
Ezzel tokletesen egyetertek. Korabbi jegyzetemben jeleztem a visszassagokat, kb. ugyanazokat a problemakat ertjuk “ a tartalmi elemek” hianyossagan.
Mi abból indultunk ki, amikor álláspontunkat kialakítottuk, hogy a kábítószer-terjedés területén az előző parlamentben felállított eseti bizottság szakmailag jó munkát végzett. Annak idején a parlament ellenszavazat nélkül fogadta el azt az országgyűlési határozatot, amely a kormánynak erre az évre - meglehetősen szűk határidőkkel - komoly feladatokat adott.
Sajnos nem ismerhettem meg az anyagot. Kar.
Szeretném mondani, hogy a Btk.-n kívül a kormány az összes többi rárótt feladatot elhalasztotta, elmulasztotta, vagy nemes egyszerűséggel nem csinálta meg.
Ez egy fricska a kormanynak?
Mondanám azt is, hogy nagyon sajátos helyzet van, hiszen annak idején önök közül Pokorni Zoltán és Pusztai Erzsébet volt tagja ennek az eseti bizottságnak. Ezen eseti bizottsági üléseken mindketten nagyon komolyan harcoltak azért, hogy az a szakapparátusi garnitúra, amely akkor volt, lecserélődjön, mert amilyen elveket szakmailag képviseltek, azokat akkor elfogadhatatlannak tartották. Az a helyzet, szeretném mondani, hogy pontosan ugyanezek az emberek azok, akik ezt a mostani parlament elé benyújtott javaslatot elkészítették, pontosan a néhai Népjóléti Minisztérium - ma Egészségügyi Minisztérium - dolgozói azok, akiknek a sokat bírált egészségügyi határértékeket sikerült olyan alacsonyra tornászniuk, hogy gyakorlatilag nem lehet majd igénybe venni az elterelés jogi lehetőségét. Ezt csak azért mondom, mert nyilván az új képviselőknek minden vicc új. Nekem ez egy picit visszás, s csak szeretném jelezni: azok álláspontja, akiket önök eddig bíráltak, nem változott meg e kérdésben, mindössze arról van szó, hogy az önök álláspontja változott meg az ő álláspontjuk befogadását illetően.
En csak a “politikat” latom a velemeny valtozasaban. Ez termeszetes, hisz politikusokkal van dolga.
Így aztán az a sajátos álláspont győzött, amit a miniszter asszony, Dávid Ibolya ismertetett, hogy Magyarországon bizony a nemzeti drogstratégia váza ma a büntetőjog. Azért el kell mondani, hogy nemzeti drogstratégiából az elmúlt 24 hónapban legalább négy verzió készült, és az előző kormány előző parlamentjének se nagyon tetszettek azok a vázlatok, amelyek elkészültek. A legjobb vázlatot talán - ha fogalmazhatok így - önök kapták meg a kormányváltáskor.
El tudna kuldeni a harmadik atdolgozott kiadast? Nagyon jo lenne elolvasni.
Azért mondom, hogy legjobb vázlat, mert ez a harmadik, átdolgozott kiadás volt - ha szabad ezzel viccelni -, de önök is elmulasztották, hogy szakmai, nyilvános vitára bocsássák; s elmulasztották azt, hogy az önök kormánya megpróbáljon valamilyen összefogott intézkedéssorozatot hozni ennek a jelenségnek a visszaszorítására. El lehet mondani, hogy ennek hiányában ma nincs intézkedőképes állami intézményrendszer, nincs az iskolákban általánosan bevezetett felvilágosító oktatás.
Ha ez igaz, akkor ez kratasztofa.
Próbálunk ezen segíteni: én magam is aláírtam olyan módosító indítványt, amely 1,4 milliárd forintot irányoz elő az Oktatási Minisztériumnak. Sőt, ma személyes példamutatással Pokorni Zoltán miniszter úrnak átadtam egy multimédiás CD-lemezt, amely a kábítószerekről szól - nemrég jelent meg -, hogy tanulmányozza. Tehát személyesen, de általában is mindent elkövetünk annak érdekében, hogy úgymond az intézményes felvilágosítás, a felnövekvő generációk megismertetése ezzel a veszéllyel megtörténjen, és ha lehet, kezdődjön el az óvodában is, s tartson egészen addig, amíg az állam bármilyen intézményében részt vesz fiatal felnőttként.
Igaz. Bizonyitott (ha kell keresek hozza irodalmat is) hogy minden, a prevenciora koltott 1 $ (amerikai pelda) 16.5- szeresen terul meg. Vegso soron a kabitoszer emberi roncsokat termel, erkocsi, mentalis es fizikai ertelemben. Nem csak az tortenik, hogy az illeto keptelen munkat vegezni, eltartani a csaladjat, onmagat, hanem a tarsadalom segitsegere szorol, korhazi ellatas, gyogykezeles, gyogyszerek, tappenz. Ezert a velemenyem az, hogy Onnek, mint politikusnak a legfontosabb es legjobban megfogalmazott cel es cselekvesi programja az elobbi mondatban van.
El lehet mondani, hogy ennek a stratégiának a hiányában önök nem ismerték fel, hogy nincsenek kellő számban gyógyító intézmények, rehabilitációs gondozók, s ezek finanszírozása megoldatlan.
Ha ez igaz, akkor ez nem csak tragedia, hanem a nemzet szegyene.
Nekem úgy tűnik, hogy önök számára az ártalomcsökkentés mint kifejezés is borzasztó, pedig abban, amit Fodor Gábor néhány perce elmondott, nevezetesen, hogy nemcsak azért adnak tűt, hogy rászokjanak, hogy injektálva nagyobb a kábítószer hatása, hanem azért is, mert a Hepatitis-B és az AIDS ezen közvetítőeszközzel terjed, és úgymond az ezektől az ártalmaktól való megóvás is valahol társadalmi cél vagy feladat.
Igaz. Amerikaban “Needle Exchange” tucsere program regota alkalmazott modszer, foleg olyan varosokban, ahol a kabitoszerezok foleg intravenasan alkalmazzak a drogot (pl. heroin), ilyen varosok kozt van Baltiomore is. Egyszeruen le kell irni, ha valakinek gondja van, hogy egy steril tu es plasztik fecskendo mibe kerul. Es mennyibe kerul csak a hepatitis gyogyitasa a HIV fertozesrol nem is beszelve. Tegyek egymas melle a ket szamot. Kiderul egybol hogy melyik a nagyobb.
Tehát azt kell mondanom, hogy bizony intézmények, rehabilitációs gondozók és ártalomcsökkentés nélkül mindenféle drogpolitika nagyon féllábas lesz, hiszen az esélyt sem adja meg arra, hogy aki változtatni kíván az életmódján, annak az állam bármilyen módon segítsen.
Mar elnezest, de nem fellabas lesz, hanem nem is lesz drogpolitika.
Így például javasoltunk 100 millió forintot új drogambulanciákra. Szeretném mondani, hogy az önök költségvetésében a tavalyi 100 millió forint folytatása helyett egy nagy nulla állt, tehát szerencsés lenne, ha nem mondanák, hogy ezer más helyen próbálkoznak ezzel a dologgal, mert nem próbálkoznak. Mi próbálkozunk egy módosító indítvánnyal, hogy ne álljon meg ez a program, s az önök 100 millió forintos beállított tétele, ami a drogprevenciót célozza, a mi szándékunk szerint mintegy 170 millió forinttal a meglévő rehabilitációs intézmények finanszírozását célozza. Mivel összesen 12 ilyen intézmény van, ez nem egy megoldhatatlan feladat, s végig kell majd önöknek is gondolniuk, egyáltalán fenn akarják-e tartani őket.
Gabor, hadd kerdezzem meg, ha nem titok, hogy a kormany miert nem fordit nagyobb gondot erre az ugyre? Ez celzatos, nincs penzuk, vagy csak nem ernek ra ilyen pitianer dolgokkal foglalkozni? Mennyi ebben a celzatos politikai megfontoltsag?
Nincsen felkészült bűnüldözői kar - ez a rendőrségre vonatkozik inkább. A vám- és pénzügyőröknek nagyobb szerencséjük van, mert a nemzetközi együttműködés az ő munkájukat lényegesen jobban segíti.
Gabor van adat a felderitettseg fokarol? Pl. Hogy az orszagba bekerul 10 tonna kokain, ebbol tovabb megy 6 tonna, a felderitetteseg a bearamlo kokain eseteben 30% a kiaramlo eseteben 50% vagy valami ilyesmi. Van valami kozelites a felderitettseg szintjere?
Egy kozelites. Az (1,2) irodalmi adatok alapjan pl. a kokain hasznalat Magyarorszagon eleg alacsony, egyreszt nehezen hozzaferheto, masreszt draga. A regisztralt kokain hasznalok alacsony szama ellenere (20 fo regisztralasa tortent meg 1994 –ben), a hatosagok 1991 –ben 6.615 kg 1994 ben 26.543 kg kokaint foglaltak le (ami tobb mint 400%-os novekedest mutat) . Ha azt mondjuk, hogy ugyanannyi kokain erkezett be az orszagba haboritatlanul, mint amennyit a hatosagok lefoglaltak, azaz 50%-os felderitettseggel szamolunk (ami nem igaz, mert a felderitettseg ha 10-20% os, akkor mar nagyon jo) akkor ez 1994-ben 550 ezer adagnak felel meg, ugyanis egy adag kokain kb. 45-50 mg ( 3. irodalmi adat).
Ez korulbelul egy 5000 fos populaciot jelent aki hetente 2 alkalommal hasznal kokaint. Ez az erosen alabecsult adat eleg ellentmondasban van azzal a 20 fos ertekkel amit az irodalom megad, mint a regisztralt kokain hasznalok szama.
Megegyszer, a kivalasztott drog a kokain a legnehezebben hozzaferheto legdragabb kabitoszer, a bearamlo mennyiseget alabecsultuk, tehat a szam az 5000 fo nagyon alabecsult ertek.
1.Fekete, J., Sober Nation: Trends and Consequences Of Alcoholism and other Addictions in Hungary, Special Issue of National Institute of Alcohology, National Institute of Health Promotion, and the Union of Society in Hungary and the National Program Bureau of Mental Hygiene, (1996)
2.Szomor, K., Csendes, E., Magyar, M., Muller, E. and Sandor, E., Drug Demand Reduction, Report of the Interministerial Drug Committee, Special Edition (S3.15/F16.4, 2914.39, #22890), (In Hung.), (1995)
3.Pearlson, G., D., Jeffery P., P., Gordon, J., H., Ross, C., A., Fischman, M., W. and Camargo, E., E., Correlation of Acute Cocaine Induced Changes in Local Cerebral Blood Flow with Subjective Effects, Am. J. Psychiatry 150:3, March 1993
Akkor mi a helyzet a tobbi sokkal olcsobb, konnyebben hozzaferheto kabitoszerekkel? Mi a helyzet az inhalantokkal, amit egyszeruen nem is emlit meg a t. Kormany a torvenymodositasban?
De azért azt el kell mondani, hogy az a Funk Sándor tanítja ma a rendőröket a kábítószerezés rejtelmeire, aki különben perli a BRFK-t - mintegy 1 millió forintra, az őt ért mindenféle meghurcoltatás végett -, de ez ilyen szakma: attól lehet tanulni, aki benne van.
Sajnos nem ismerem az esetet, ha par szoval ismertetne, akkor erthetove valna a tortenet, gondolom en.
Szóba került a statisztikák kérdése. Röviden csak annyit mondanék, hogy kellő számú és alaposságú tudományos elemzés, értékelő vizsgálat nincs. Ez a kellő szám legalább 1 lenne - egy sincs! Szóba került az is, hogy ezek a statisztikák milyenek. Úgy gondolom, ma a statisztikák megbízhatatlanok. Másfél éve kezdték gyűjteni az első információkat, s ez az egész statisztikai adatgyűjtés valahol a legelején tart - ebben a helyzetben hozták önök a parlament elé ezt a javaslatot.
Gabor, a statisztikai adatokrol mar irtam. Az utolso elfogadhato es tudomanyosan is megalapozott adatgyujtes es feldolgozas amit ismerek, az (1) irodalomban van, dacara hogy csak kozepiskolasok kozott tortent az adatfelvetel, a rejtozkodo populaciorol mar irtm. En annak idejen meg a Johns Hopkin-on irtam egy 30 oldalas tanyulmanyt, egy adatgyujtesi tervezetet, ha akarja, akkor elkuldom, vagy el is kuldtem mar?
Az első, amit ezzel kapcsolatosan meg lehet állapítani, hogy bizony nagyon ellentmondásos és nem tettarányosan büntet. Az ellentmondásossága - hadd idézzem a miniszteri expozét - nyomban kiviláglik, hiszen a miniszter asszony azt mondta, hogy a kisebb vétségek elkövetőivel szembeni kemény fellépés vélhetően ellenkezne a társadalom értékítéletével is, ráadásul ezeket az elkövetőket valószínűleg a kemény, életvitelszerű bűnözés felé terelné. Kérdezem önöktől, kedves képviselőtársaim, hogy az alkalmi drogfogyasztót börtönbe zárva nem tipikusan ez az eset fog majd megvalósulni?
De igen Gabor. Tokeletesen egyetertek.
Arra a helyzetre, hogy a tettarányos büntetés elmarad, s a kábítószer-fogyasztót és -kereskedőt is egyformán fegyházzal bünteti, még egy szemléletes példát hoznék: az én fejemben azt idézi fel, mint amikor a prostitúció amúgy nagyon elítélendő szolgáltatását üldözzük, s a szolgáltatást nyújtót és az ezt igénybe vevőt egyformán büntetnénk. Tessenek égiggondolni, hogy a dolog tragikomikus!
Nagyon tetszik a hasonlata, bar santa egy kicsit.
Következetlen a törvény, hiszen például a próbára bocsátást lehetővé teszi a halálos tömegszerencsétlenséggel járó közúti baleset okozójánál - 8 évig terjedő, fegyházbüntetésben letöltendő szabadságvesztéssel sújtható -, de a 3 évre büntethető, kábítószert csekély mértékben fogyasztó esetén csak különös méltánylást érdemlő esetben teszi lehetővé. El kell azon is gondolkodni, hogy bizony ez milyen arányban áll egymással!
Tokeletsen egyetertek. Tulajdonkepp amikor en a kabitoszer fogyasztas dekriminalizalasat emlitettem –szentsegtorest muvelve- arra gondoltam, amit itt leirt.
Sokan cáfolják azt a vádat, hogy beleavatkozik a bírói kompetenciába. Az Igazságügyi Minisztérium képviselője elmondta egy minapi tévévitában azt is, hogy ezentúl az ügyésznek lesz majd lehetősége arra, hogy méltányosságot gyakoroljon, például az elhalasztott vádemelés módszerével a büntetőeljárási szabályok szerint. Szeretném mondani: a jogbiztonságot nagymértékben szolgálná, ha ez a lehetőség a bíró számára lenne meg a jövőben is, nem pedig adott esetben a kormány alá rendelt ügyészségnek.
Fontosnak tartom elmondani azt is, hogy azért a bírói kompetenciába való jelentős beavatkozásnak számít, hogy a középértékből, nem pedig - a bíró saját megítélése szerint - a konkrét üggyel kapcsolatban kell kiindulni. Mondom ezt azért, mert persze lehet úgy érvelni, hogy azért ettől magasabb értéket is megszabhat a törvényhozó, ha akar - tényleg így van! Ez a törvényhozás Háza, s a többség bizonyos körülmények között elvileg azt tesz, amit akar. Persze tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem zavarják például a kormányt az előterjesztések készítésében a már eddig megszületett törvények, vagy éppen azért akar változtatni rajuk, mert zavarják. De azt azért nem lehet mondani, hogy ez a központi kiinduló tétel, amely középértéket jelöl meg, a bírói kompetenciát nem szűkíti.
Sajnos, a t. Kormany az ugyeszseggel es birosaggal kapcsolatos politikai manovereit nem ismerem, igy ezzel kapcsolatban nem latok kristalytisztan.
Szóba került a közfeladatot ellátó személyek köre is. Annak például örülök, hogy a taxisok végre bekerültek, hiszen számtalan olyan erőszakos bűncselekmény kötődik ehhez a területhez, amely alapján a közvélemény is elvárta, hogy a taxisok is bekerüljenek. Annak egyáltalán nem örülök, hogy például az egyetemi oktatók ebből a dologból kimaradtak. Ha nem tévedek, akkor erre vonatkozón nyújtottam is be módosító indítványt.
Egyetertek.
Szóba került, hogy nem kellően differenciált a törvény. Ezt még egy aspektusban hoznám fel, ez pedig az, ami a termékforgalmazást érinti, ami a kábítószergyártásra, illetőleg -termesztésre vonatkozik. Végig kell majd gondolni azt is, ha ugyanez a normaszöveg megmarad - mivel Magyarország Közép-Európa egyik legnagyobb opiátmák-termelő országa -, mibe keveredhet az a földbérbeadó, akinek a földjén valamilyen oknál fogva a mákgubókat megmetszi valaki. Hogyan lehet majd értelmezni azt a paragrafust, amelyik azt mondja, hogy csak az kerülheti el a büntetést, aki azon nyomban jelenti a hatóságnak, hogy ezt érzékelte?
Tokeletesen igaz. Ezt a torvenyt igy nem lehet vegrehajtani.
Sőt, együttműködik azon személyek felderítésében is, akik ebben a dologban vélhetően eljártak. Én ezt egy kis kerekítéssel úgy fogalmaznám, hogy ez a dolog besúgásra ösztönöz, összemossa a vádalku tárgyát képező információátadást és a besúgást az állampolgári kötelességgel. Én azt hittem, hogy csak A tanú című filmben van az az emlékkép, hogy amikor a malackát levágják, akkor azt be kell vinni a pincébe, nehogy a szomszéd megsejtsen valamit, mert még a végén jelenteni kell a hatóságnak, hiszen csak úgy kerülhetjük el a büntetést, ha azon nyomban rendes állampolgárként eljárunk a törvény betűje szerint. Végig kell gondolni, hogy no persze, nem mindenki az állam szolgája, de azért azt nem fogja erősíteni ez a helyzet, hogy aki úgy érzi, hogy ő már bizony büntetésre érdemes kábítószer-fogyasztó, ezentúl bátran fog majd orvoshoz, civil szervezethez, vagy adott esetben az állam szolgájához fordulni, hogy segítsenek neki, mert bár akar, nem tud megszabadulni szenvedélyétől. Én nagyon bízom benne, hogy nem jön vissza az a világ, amikor csak csukott szemmel és süket fülekkel lehet járni, bár igaz a népi bölcsesség, ha nem szól szám, akkor nem fáj a fejem.
Igen, van egy ilyen “mozzanata” is a torvenynek. De ismerve a magyar viszonyokat, a “bunozoktol” valo altalanos felelmet, a bizalmatlansagot a rend oreivel kapcsolatosan, nem valoszinu, hogy az emberek rohanvast jelentenek, ha “valamit” tapasztalnanak. Ha egyszer is jelen volt olyan esemenyen, amikor is valaki feljelentest tett valaki ellen, akkor vilagossa valik, hogy az emberek joszantukbol nem fognak menni a rendorsegre. Mar ha egy kicsit is komikusan veszem a dolgot, akkor az esemeny kb. igy zajlik (betores jelentese, “A” akinek betortek a lakasaba es kipakoltak szinte teljesen, “R” rendor):
A: Jonapot kivanok, szeretnem bejelenteni, hogy betortek a lakasomba.
R: Ki maga? Hol lopta a kabatjat?
A: Kerem en “A” vagyok, es a kabatomat azt vettem, es azert vagyok itt, mert..
R: Van tanuja, aki bizonyitja, hogy maga nem lopta a kabatjat?
A: Nincs tanum, de megvan a blokk meg valahol.. de kerem betortek a..
R: Olyan blokkot barki tud szerezni, nemigaz?
A: Valoban .. de kerem..
R: Na latja, hogy nekem van igazam.. a kabatugyre visszaterunk meg.. szemelyit..
(A atadja a szemlyi igazolvanyat)
R: A maga szemelyije lejart.. maga ervenytelen.. Jozsikam, (fordul oda egy kollegajahoz) mi is a tarifa? ..itt van egy allampolgar ..lajart szemelyi.. 10 ezer, vagy 15 nap elzaras.. Na most uram, kifizeti a 10 ezer birsagot, vagy a 15 napi elzarast valasztja. Elvegre szabad orszag vagyunk, az allampolgar szabadon valaszthat, mert mi mindig az allampolgar erdekeit nezzuk, orizunk es vedunk.
Egy kicsit Hofi kabare lett belole, de valahol van benne valami igazsag.. bar nem akarom serteni a rendorseget.. valoban, ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy eszkozrendszer nelkuli rendorseg.. (ezt On mondta ki korabban) alkalmatlan a feladat ellatasara, es kabare lesz belole.
Örülök annak is, ahogy az elején elmondtam, hogy a doppingot behozza és büntetni szándékolja a törvény. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy nem lehet összehasonlítani a doppingszerek hatását akár a szervezett bűnözéshez való viszonyával, akár a társadalomra veszélyességével. Tehát úgy gondolom, hogy ez esetben a szigor, amivel büntetni rendelik, legalábbis végiggondolandó.
Gabor, a dopping resz nekem nem volt teljesen vilagos, versenyszeruen sportolo szemelyekre vonatkozik a jogszabaly, vagy altalanosan mindenkire. Ha mindenkire, akkor betarthatatlan. Nincs ma Magyarorszagon olyan testepito klub, ahol ne “kokszolna” a tagsag legalabb fele. Ezeket is le kellene csukatni? Nem lehet. Egy ut van, a terjesztoket megfogni es felvilagositani az embereket, hogy ha ilyen es ilyen doppingszert hasznal, annak ez es ez a kovetkezmenye. Mert van kovetkezmeny, ha nem is olyan gyors, vagy lathato kovetkezmeny mint a drog esetben. Fizikai roncsokka valnak az emberek, maj, vese, emesztoszervek, verjkepzo szervek, nem beszelve a fertilitas csokkeneserol ill. a nemzokepesseg teljes elveszteserol. Latott mar anabolikus steroiddal hosszasan kezelt sportolo holgyet? Bajusszal, szakallal?
Teljesen figyelmen kívül hagyja a javaslat a kábítószer-fogyasztó, az alkalmi kábítószer-fogyasztó esetén a büntetés kiszabásának várható hatását. Én egyetértek Fodor Gáborral abban, hogy aki a magyar börtönviszonyok között bekerül a börtönbe, akár csak két hétre is, az nem úgy fog onnan kijönni, hogy: úristen, most olyan mértékben megváltoztam, hogy ezentúl csak a jó felé leszek nyitott, s minden rosszat, vagy legalábbis amiket a törvények tiltanak, elkerülöm. Tudomásul kell venni, hogy aki megjárja a magyarországi börtönöket, annak lényegesen nagyobb esélye lesz a bűnözővé válásra, mint az, ak oda nem került be. Én úgy gondolom, hogy egészen odáig nem lesznek bűnözők az alkalmi kábítószer-fogyasztók, míg be nem kerülnek a börtönbe. Onnantól fogva ez a játék legalábbis kétesélyes.
Teljesen igaz, ugy velem valoban azonos a velemenyunk, hisz On is en is ugy gondoljuk, hogy az egyszeru “mezei” kabitoszerfogyasztot es “egyszer en is kiprobalom” fiatalt nem szabad bortonbe csukni.
Szóba került itt a csekély mennyiség határértékének kérdése is. Az a javaslat, az a szakmai koncepció, amelyet önök a kormányváltáskor megkaptak, azokat a nagyon hosszas vitában kialakult határértékeket tartalmazta, amelyek valahol egy kompromisszumot képeztek a rendőrség, az orvos szakma és a jogászok, ha úgy tetszik, a jog képviselőjének az álláspontjában. Ez egy körülbelül egy-másfél éves vitának az eredménye volt, hogy mik lehetnek ezek a határértékek. Nagyon neves tudósok vettek részt ebben a vitában. Önöknek ezeket a határértékeket - mondjuk így - valami hirtelen ötlettől megváltoztatva sikerült olyan alacsony szinten szerepeltetni a törvénytervezetben, ami a szakemberek véleménye szerint gyakorlatilag lehetetlenné teszi az elterelés igénybevételét ebben a körben.
Sajnos a szaknyelvet nem ismerem, nem tudom az “eltereles” mit jelent. Itt most vitatkoznek Onnel, mert velemenyem szerint a minimalis buntetheto mennyiseg a normal egyszeri dozis ketszereset kellene meghaladnia, vagyis az erintettnel mar forgalmi (tobb mint ket adag) mennyiseg lenne. Pl kokain eseteben 100 mg. Na most a torveny 2 g-ot allapit meg mint hatart, azaz, az kb 20 adagnak felel meg. Ez pedig kereskedelmi mennyiseg. Nem tudom Gabor, lehet hogy Onnek ez alacsony ertek, nekem magasnak tunik. Szerintem a torveny tul magas “minimalertekeket” adott meg, nem pedig alacsonyat.
Én úgy gondolom, hogy nem lehet célunk, hogy egy elkapott ember magát kábítószerfüggőnek nevezze. Nem lehet cél, merthogy csak így lehet megmenekülni az önök javaslata szerint a börtönbüntetés alól. Azért azt meg kell mondani, hogy az egy teljesen épeszű emberi törekvés lesz majd, hogy akit megfogtak, az próbál megszabadulni a börtönbüntetéstől. Azt hiszem, hogy az önök kitűzött céljaival sincs köszönő viszonyban sem az, hogy arra ösztönözzék a lebukottakat, hogy magukat drogfüggőnek mondják. Emiatt aztán nem is élvezi a szakma támogatását az önök javaslata.
Ez valoban jogos kifogas, olyan helyzetet teremteni a torveny altal, amikor boldog boldogtalan drogfuggonek mondja magat. Persze, egy bioanalitikai vizsgalat konnyen bizonyithatja, hogy az illeto drugfuggo vagy sem. Vizeletbol hajbol, verbol konnyen ki lehet mutatni a drogokat. Akarja a peldakat? Ime:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
[F1] 0.5 ng/mL by GC/MS
[F2] By RIA (radio immuno assay) and GC/MS only. Not Detectable by EMIT.
[F3] By HPLC, RIA, and GC/MS. Not Detectable by EMIT.
[F4] 8-14 days as was reported in earlier versions and was incorrect.
[F5] No data available yet. I expect the detection time to be long because nicotine is fat soluble.
[F6] Detectable by EMIT and RIA, but rarely tested. A lab will only test for
LSD when specifically requested.
Note: Detection times vary depending on analytical method used, drug metabolism, tolerance, patient's condition, fluid intake and method and frequency of ingestion. These are general guidelines only. Other factors determining degree of intoxication include metabolism, tolerance, frequency of intake, fluid intake, amount of marijuana, potency of marijuana, and length of time you've been a user. If you use marijuana on rare occasions, your urine may be clean of metabolites in less than a week. There is a common and strange phenomena that occurs with chronic users. You would expect a chronic user to have the longest detection time and the smallest chance of passing. This is not always the case. A chronic user with a high tolerance will eliminate drugs quicker than an occasional user. Chronic users have tested negative after a week long binge. Lipid tissue also makes a huge difference. Skinny users not only have a faster metabolism (usually), but also lack storage for THC metabolites. Fat will cause a lag in excretion pattern, and lead to a longer detection time. You should now be able to understand why an individuals detection time for THC is so unpredictable.
Kimitatasi hatarok (nanogramm/ml koncentracioban)
DRUG SCREENING CUTOFF GC/MS CUTOFF
Amphetamines Class 500 500
Amphetamine 500
Methamphetamine 200
Barbituates 200 100
Cocaine 150 150
Marijuana 50 15
Opiates 300
Codeine 300
Morphine 300
Phenyclidine 25
Gabor, tehat ha a torveny nagyon akarja, akkor ki lehet szurni azt, hogy ki az aki valoban drogfuggo es ki nem. A valoban drogfoggo szemely legalabb ketnaponta hasznal drogot, ami majdnem minden drog eseteben vizeletbol konnyen kimutathato. De ki fogja kifizetni a teszteket?
A mi álláspontunk az, hogy nem támogatjuk a kábítószer-forgalmazás legalizálását és a drogok közötti differenciálást sem.
Gabor ez megint egy nagyon fontos gondolat…
Sőt, támogatjuk az önök javaslatainak egy jelentős részét, ami a kábítószer-kereskedőkkel szembeni kemény, célravezető szigorú fellépést és szigorú büntetést célozza. Úgy gondoljuk, hogy a jogi eszköz az állampolgárok jó érzésének megváltoztatásához, ha úgy tetszik elnyeréséhez kevés lesz. Sokkal inkább anyagi eszközöket tartunk szükségesnek a bűnüldöző szervek részére. A kábítószer-fogyasztó megítélésében mi őt inkább áldozatnak tekintjük. Az lenne a cél - és kérem, gondolják ezt önök is végig -, hogy hogyan lehet visszatéríteni ezeket az embereket a társadalomba. Ha már nem tudtuk megelőzni, akkor hogyan tudjuk rávenni őket az életmódváltásra, és mi úgy gondoljuk, hogy a súlyos börtönben letöltendő szabadságvesztés az egy teljesen rossz, elhibázott megoldás. Úgy gondoljuk, ez nekem hitem, hogy a megelőzés, a felvilágosítás, a gyógykezelés, az ártalomcsökkentés sokkal célravezetőbb, és az állam feladata nem elsősorban ezen szerencsétleneknek a bebörtönzése, hanem sokkal inkább azoknak a jobbára civil szervezeteknek a segítése, amelyek képesek az egyénnek segíteni a személyes problémája megoldásában. Úgy tartjuk, hogy a fogyasztót nem lehet a terjesztővel azonosan büntetni, és a kíváncsi vagy próbálkozó gyerekek börtönbe zárását pedig elkerülendőnek ítéljük meg.
Tokeletesen egyetertek, a jelenseg szocialis oldalrol torteno megkozelitese, a neveles, az oktatas a megelozes minden formajanak kihangsulyozasa a legcelravezetobb megoldas.
Ki kell azt mondani, hogy a rendőrségi szakértői állítások szerint ma közel ötszázezer alkalmi drogfogyasztó van.
Ezt a szamot en nem mertem kimondani, de ha megkerdezett vona korabban, akkor hasonlo nagysagrendet mondtam volna. Egyebkent ha a kokainnal alkalmazott “kozelitest” vegigszamolja, opiatokra marijunara es mas gyakrabban hasznalt kabitoszerre (lefoglalas mennyisegebol, es az egyszeri adagbol kovetkeztetni) hasonlo szamhoz lehet jutni.
Nem biztos, hogy a szám jó, de senki sem tudja bizonyítani az ellenkezőjét sem, a rendőrök ezt állítják. Tessék végiggondolni, hogy félmillió emberrel hogyan lehet úgy törvényt hozni, hogy ennek a szakmai vitája abból áll, hogy önök maximum meghallgatják, hogy mit mond a másik fél, de a kölcsönös érdekbeszámítást mint módszert már a törvénytervezet tárgyalása kapcsán elvetik. Úgy gondolom, hogy óriási szakmai és társadalompolitikai baklövés lesz, ha a törvénytervezetet módosítás nélkül fogadjuk el, és inkább ártani fog, mint használni.
Azt hiszem ez az amit korabban mar mondtam is Onnek. Ezt a torveny igy nem szabadott volna elfogadni.
Meg kell jegyeznem, hogy itt látszik az első eredménye annak a kormányzati munkamódszernek, amely az érdekegyeztetést, az érdekbeszámítást helyből mellőzi a törvényalkotási folyamatban. Itt lehet látni azt, hogy önök az elmúlt néhány hétben bárkivel kiálltak vitatkozni kábítószer ügyben, nem találtak olyan embert, aki az elmúlt tíz évben publikált és osztotta volna az önök álláspontját. Én úgy hiszem, hogy változtatni kell ezen a kormányzati stíluson. Végezetül, csak így szabadon, szintén a miniszter asszonytól idéznék, ami elhangzott a miniszteri expozéban; ő azt mondta, hogy nyilván lesznek vesztesei ennek a javasolt szabályozásnak. Hát, kedves képviselőtársaim, meg kell mondjam őszintén, én úgy látom, ha így marad, akkor ennek alapvetően csak vesztesei lesznek.
Gabor, vegezetul nehany dolgot szeretnek elmondani. A kabitoszerkerdest egy jo szakmai vezetovel es felkeszult gardaval (15-20 fo) 2-3 ev alatt olyan szintre lehetne hozni, ami mar kezelheto. Meglatasom szerint az a tanacsado es szakerto garda, aki ebben a kerdesben kompetensnek szamitott, hogy is mondjam,… nem akarok senkit megserteni. Legfontosabbnak tartanam, hogy egy allando bizottsagot hozzanak letre, ami kabitoszerekkel ill. anyaggal torteno visszaelessel foglalkozik szakmai szinten (beleertve a doppingszereket is). Volt ilyen tarcakozi bizottsag, amit ha jol emlekszem On oszlatott fel, amikor az eseti bizottsag elnoke lett meg a mult ciklus vege fele (szakmai velemenyek szerint jogosan). Legjobb lenne, ha meg tudna egy ilyen bizottsagot szervezni, aki kozvetlenul, az Orszagyules felugyelne es finanszirozna. Kerem ez nagyon fontos, ingyen senki nem szeret dolgozni, a bizottsagi tagsag jarjon fizetessel is. Ha ilyen lehetosege adodik, nehogy csak orvosokat, pszichologusokat valasszon a bizottsagba, mert akkor vege mindennek. A drogpolitika teruleten dolgozo rendorok, vamtisztek, iskolai tanarok, szocialis munkasok stb. mind szoba kerulhetnek. Hasonloan jo megoldas lehetne egy masik vonal kiepitese, egy Vegrhajto Iroda felallitasa, ami a kabitoszerrel kapcsolatos torvenyek vegrehajtasat felugyelne, koordinalna. Ez kozvetlenul a miniszterelnok felugyelete ala tartozna. Ez koordinalhatna az adatgyujtest, azok feldolgozasat stb. Nagyvonalakban ennyi, gondolom vannak szakertoi akik egy ilyen rendszer megszervezni es optimalni kepesek.
Roviden ennyi, irhattam volna tobbet is de gondolom sok mas feladata is van emellett. A helyseirasi hibakert es a stilusert elnezest, sajnos eleg keves az idom, igy is az ejszakaim egy reszet aldoztam fel. Tovabbi sok sikert kivanok, es ha esetleg valamiben meg segiteni tudnek, akkor szivesen allok rendelkezesere.