1. Prevenció és epidemiológia

1.1 Általános prevenció

1.1.1 Célok

1.1.2 Helyzetértékelés

1.1.3 Problémák

1.1.4 Megoldási javaslatok

1.1.5 Cselekvési terv

1.2 Prevenció az oktatásban

1.2.1 Célok

1.2.2 Helyzetértékelés

1.2.3 Problémák

1.2.4 Megoldási javaslatok, alapelvek

1.2.5 Cselekvési terv

1.3 Ártalomcsökkentés

1.3.1 Célok

1.3.2 Helyzetértékelés

1.3.3 Problémák

1.3.4 Megoldási javaslatok

1.3.5 Cselekvési Terv

1.4 Epidemiológia

1.4.1 Célok

1.4.2 Helyzetértékelés

1.4.3 Problémák

1.4.4 Megoldási javaslatok

1.4.5 Cselekvési program

2.1 Általános elvek

2.1.1 Célok

2.1.2 Problémák

2.2 Drogbetegek kórházi kezelésért

2.2.1 Célok

2.2.2 Helyzetértékelés

2.2.3 Problémák.

2.2.4 Megoldási javaslatok

2.3 A drogbetegek ambuláns ellátásáról

2.3.1 Célok

2.3.2 Helyzetértékelés

2.3.3 Problémák

2.3.4 Megoldási javaslatok

2.4 Drogbetegek rehabilitációs intézményei

2.4.1 Célok

2.4.2 Helyzetértékelés

2.4.3 Problémák.

2.4.4 Megoldási javaslatok

2.5 Cselekvési terv

 

3.1 Célok

3.2 Helyzetértékelés

3.2.1 Rendőrség

3.2.2 Vám- és pénzügyőrség

3.2.3 Határőrség

3.2.4 Büntetés-végrehajtás

3.3 Problémák

3.3.1 Rendőrség

3.3.2 Vám- és pénzügyőrség

3.3.3 Határőrség

3.3.4 Büntetés-végrehajtás

3.4 Megoldási javaslatok

3.5 Cselekvési terv

4.1 Célok

4.2 Helyzetértékelés

4.3 Problémák

4.4 Megoldási javaslatok

4.5 Cselekvési terv

5.1 Célok

5.2 Helyzetértékelés

5.3 Problémák

5.4 Megoldási javaslatok

5.5 Cselekvési program

6.1 Feladatok költségigénye éves bontásban

6.2 Az egyes szervektől szükséges források

6.3 A feladatok időzítése és költségigénye (millió forint)

Örömömre szolgál, hogy hosszú idő után megjelentethetjük a Nemzeti Drogstratégiát. Ez a munka számtalan szakértő közös munkája. Az anyag tükrözi a hazai kábítószerhelyzetet és a szükséges tennivalókat az évezred végéig.

A stratégia az illegális kábítószer-fogyasztás visszaszorítását célozza és a kábítószer-fogyasztás következményinek mérséklésére is összehangolt tevékenységet javasol.

A hosszú távú és középtávú stratégia lehetővé teszi azt, hogy a kábítószer színtér szereplői összehangolt tevékenységet folytassanak céljaink elérésében.

Természetesen egyik napról a másikra nem érhető el eredmény, és a drogstratégia csupán a lehetőségeket teremti meg. A Parlament Eseti Bizottsága is hozzájárult ahhoz, hogy ez a munka elkészüljön, s ez azt is bizonyítja, hogy a parlamenti pártok érdekeltek a hazai kábítószer helyzet javításában.

Aggasztó jelenség a kábítószer élvezet terjedése. Sajnos, leginkább a fiatalok körében. Ezért stratégiánk célpontja is elsősorban az ifjuság. Első számú célkitüzésünk, hogy a fiatalokat arra ösztönözzük, hogy ne próbálják ki a kábítószereket. A prevenció, – mely a startégia alapvető részét képezi – így különös hangsúlyt kap.

A stratégiában olyan programok szerepelnek, melyek segítséget kívánnak nyujtani a fiataloknak, hogy az illegális drogokban rejtőző veszedelmeket felismerjék. Ennek az erőfeszítésnek egyik fontos eleme egy országos média stratégia, mely drogellenes üzeneteivel a fiatalokat célozza meg. Ezen kívül minden magyar embernek – szülőknek, pedagógusoknak egészségügyi dolgozóknak, egyházaknak stb. – vállalnia kell a felelősséget azért, hogy tanításukkal és magatartásukkal visszatartsák a fiatalokat a drog fogyasztástól.

Növelni kell az állampolgárok biztonságát azzal, hogy a kinálatcsökkentés módszereit támogatjuk, és a bűnöző “dílereket” elkülönítjük a betegektől. Jelenleg még emelkedik a kábítószeres bűnesetek száma hazánkban.

Védeni kell a határokat a drogok behozatalától. Törekedni kell arra, hogy nemzetközi összefogással felfedjük azokat a hálózatokat, melyek a drogkereskedelmet biztosítják.

A stratégia fontos része az egészségügyi hálózat további tervszerű felépítése, a gyógyulási lehetőségek biztosítása, alternatív kezelési módok kidolgozása, a rehabilitáció megerősítése.

A kábítószer-élvezet évente 12-14 halálesetet okoz, akik mindegyike fiatal, tapasztalatlan és drogtúladagolás következében hal meg. Egyre szaporodnak a bírósági esetek is, ami részint a jobb felderítés következménye, de leginkább a szaporodó drogbetegek száma miatt aggasztó. Igaz ezzel egyidőben az egészségügyben (ambulancia, pszichiátriai osztály, rehabilitáció) jelentkezők száma is 1996-hoz viszonyítva duplájára növekedett.

Kérjük a kormányt, és a parlamentet, hogy legyenek partnerek a nemzeti drogstratégia végrehajtásában, annak érdekében, hogy megállíthassuk és csökkenthessük az illegális kábítószerekkel visszaélők számát. Teremtsenek megfelelő anyagi lehetőséget is a prevenció, a gyógykezelés és a rehabilitáció tekintetében is.

Budapest 1998 április

1.1 Általános prevenció

1.1.1 Célok

Általános célként az egészség promóciót jelöljük meg, összhangban a WHO egészségdefiníciójával, mely szerint az egészség több, mint a betegség hiánya: a teljes körű testi-lelki-szociális jólét állapota. Speciális célkitűzésként a drogprobléma létrejöttéhez vezető tényezők megelőzését jelöljük meg, melynek eszközrendszere az informálás-készségfejlesztés-alternatíva biztosítás triásza.

Drogstratégia kialakításához figyelembe kell venni a tágabb összefüggésrendszert, a fogyasztást befolyásoló tényezők komplex hálózatát: nem lehet a tünetet gyógyítani, ha a kiváltó okokat negligáljuk. A drogfogyasztás csak okozat, tünet mind a társadalom, mind az egyén szintjén. Az alapproblémát kell kezelni, nem egyszerűen egy esetleges megnyilvánulási módját. Ezek közül csak egy – bár következményeit tekintve valóban a legsúlyosabb – a kábítószer, de ide tartoznak az egyéb szervisszaélések – akár a jelentős lobbyra támaszkodó, nagy állami bevételt hozó és közben a beléptető vagy modell funkciót tökéletesen betöltő alkohol és nikotin fogyasztás – és más típusú addikciók, de ebbe a körbe tartozik a lakosság évtizedek óta meredeken emelkedő gyógyszerfogyasztása is: egy fals, medikalizálódott probléma-megoldási struktúrát jelent, ami egyben mintát is nyújt a szervezet biokémiájának megváltoztatására, az abúzus jellegű használatra.

Ehelyütt említjük meg, hogy bár a kábítószer kereslet csökkentés pártpolitika fölött álló, alapvető nemzeti, gazdasági és egészségügyi érdek, teljes körű megvalósításában nem nélkülözhetők olyan stratégiák és intézkedések, amelyek a politika kompetenciakörébe esnek. A kereslet csökkentési stratégiák kiinduló pontja a gazdaságpolitika és a szociálpolitika. Ez olyan összefüggésrendszereket és lehetőségeket teremt, ami nélkül, izoláltan foglalkozni a drogpolitikával illuzórikus vállalkozás. Egyébként, mivel mint minden fogyasztás, a drogfogyasztás is a piaci/gazdasági törvényeknek engedelmeskedik, a kínálatcsökkentés is redukálja a fogyasztást.

A jelenlegi helyzetben – értve ez alatt a kialakult drogpiaci helyzetet éppúgy, mint a fentebb említett szocioökonómiai hátteret – Magyarországon rövid távon reálisan elérhető célnak a drogfogyasztás növekedési ütemének mérséklése tűzhető ki. Az átlagnál jelentősebb mértékben kell csökkenteni az ártalmasabb szerhasználati formájának incidenciáját, de ezen csoportok számára célzott elérési és ártalomcsökkentési tevékenységek bevezetése indokolt. Mivel a fentiek értelmében a szerhasználat előfordulása még jó ideig elkerülhetetlenül növekedni fog, lényeges, hogy mind a szakma, mind a média reális információt közvetítsen a társadalomnak, és kihasználja azt a lehetőséget, ami az össztársadalmi attitűd formálásban rejlik. A stigmatizáció csökkentése egyszerre szolgálja a szerhasználó és a társadalom érdekét, a marginalizáció enyhítésével elérhetőbbé válik a reintegráció.

A fent deklarált célkitűzések megoldáshoz alapvető fontosságú a prevenció financiális hátterének hosszú távú és stabil biztosítása, mely célszerűen összekapcsolható a prevenciós programok minőségkontrolljával is. Ez a megoldás magában foglalná a garanciát a szakmai elvek érvényesülésére, a hatékonyságvizsgálatra és az adverz hatású programok kiszűrésére. Vonatkozik ez a célcsoportok alátámasztott kijelölésére, és a megcélzott populációnak megfelelő specifikus prevenciós programok működtetésére is.

Célok:

• Egészség promóció
• A drog- és egyéb szervisszaélések egységes kezelése
• A kábítószerkérdés szociál- és gazdaságpolitikai hátterének felismerése
• A társadalom kábítószerabúzussal kapcsolatos attitűdjének formálása
• A prevenciós tevékenység financiális hátterének stabil biztosítása
• A prevenciós programok minőségkontrollja

1.1.2 Helyzetértékelés

Az epidemiológiai helyzetelemzés jelenleg olyan adatokra támaszkodik/támaszkodhat, amelyek csak bizonyos szempontból megbízhatóak. Egzakt adatokat e pillanatban a kezelőhelyektől kapunk, pedig a prevenció és a korai intervenció a fiatalok "gateway drug" fogyasztási szokásaira alapozható, és nem a legsúlyosabb/késői stádiumban levők fogyasztására (egyértelműen megmutatkozik ez a visszásság a prevenciós munka tervezése során: a jelenleg elérhető epidemiológiai adatok nem jelzik a tényleges fogyasztást, csak annak legsúlyosabb, hosszú távú következményeit, vagyis a kezelési rendszerben vagy a bűnözésben történő lecsapódását. Releváns adat lenne a fogyasztás struktúrája a kipróbáló vagy a rekreációs használat stádiumában. Ebből a szempontból - az elérési munka tapasztalatai alapján, mely sajnos csak bizonytalan kvalitatív, és semmiképpen sem alátámasztott kvantitatív adatokat jelent - a partydrogok emelendők ki.)

Felmérések készültek iskolás korú gyermekek egészségmagatartása tárgyában. Ezek azt igazolták, hogy a szülők alkoholfogyasztása illetve dohányzása a gyermek kipróbáló magatartásával szignifikáns pozitív kapcsolatban van, közelítőleg kétszeresére növeli a kipróbálási illetve fogyasztási magatartás előfordulását a gyermekek körében a szülő, mint szerepmodell megfigyelése.

A prevenció és az egészségnevelési helyzet sokat változott az utóbbi években. A gyorsan növő igények nyomására megszülettek az iskolai egészségnevelő programok. Sajnos az első lendület nem hozta magával a programok hatásvizsgálatát. A minőségfejlesztés és a magyarországi szerhasználati és szociokulturális viszonyokhoz illő programok kidolgozása a további cél.

Viszont ritkán találkozunk iskolán kivüli programokkal. A kortársprogramok, szabadidős tevékenységek, közösségi és országos rendezvények, kampányok, szakmai fórumok és konferenciák vannak a prevenció palettáján. Mind munkaformában, mind mennyiségében fejlesztendő területe ez a drogprevenciónak. Kevés a személyiség- és készségfejlesztést, a pozitív alternativa bemutatást is felsorakoztató megelőzési program.

1.1.3 Problémák

A prevenció szakmai vetületének alapvető problémája a minőségi kontroll hiánya. Akár az állami költségvetésből finanszírozott programok minőségének sincs semmilyen biztosítéka.

A prevenció napjainkban többnyire információátadásból áll. Habár nehezebb feladat, de a nélkülözhetetlen készségfejlesztés és alternatíva biztosítás nem kellő mértékben van jelen ezen a területen. Gyakran nem kellően kidolgozottak a nem drogspecifikus prevenciós programok, pedig az egészség promoció háttere nélkül a drog vagy szerspecifikus programok nem lehetnek elég hatékonyak.

Kevés a magasan képzett szakember mind a drogprevenció, mind az egészségpromoció terültén. De nemcsak a speciálisan ezzel foglalkozók számát kellene növelni, hanem a segítő foglalkozásúak, a fiatalokkal foglalkozók, az egészségügyben és az oktatásban dolgozók képzésében is teret kellene kapnia a fenti témaköröknek. Az aktuális mindennapi helyzettel való lépéstartást sem támogatja megfelelő mennyiségű alap és továbbképzés.

A prevencióban szakmai és képzési problémákon túl, financiális és koordinációs gondokkal is meg kell küzdeni. Évről évre a változó a források mértéke és elosztása, amely viszont nem követi a drogfogyasztás becsült trendjeit sem. Ez komoly akadálya a hatékony munkának. Problémák jelentkeznek a koordináció területén is. Mind a prevenciós célokat felvállaló intézmények, mind az ezek munkájához háttérként szolgáló intézmények munkája összehangolatlan. Tisztázatlanok a prevenciós tevékenységet végző állami szervezetek kompetenciái is.

Problémák:

• A minőségi kontroll hiánya
• Az informálás túlsúlya a prevenciós programokban
• Szakemberhiány
• Finanszírozási bizonytalanság
• Koordinációs hiányosságok

1.1.4 Megoldási javaslatok

A szenvedélybetegségek problémakörének kezelésében a következő szakmai alapelveket tartjuk kiemelten fontosnak:

• Az addikciók teljes körét szakmailag egységesen kell kezelni (értve ez alatt a dohányzást, az alkoholt, a drogokat, de a viselkedéses addikciókat is). Ez kivédené a rendelkezésre álló – óhatatlanul korlátozott – személyi, intézményi és financiális erőforrások szétforgácsolódását.
• Az egész helyi társadalmat átfogó közösségi megelőzés bevezetése a preferálandó megoldás.
• Nagy hatékonyságuk miatt növelni kell a kortárs programok szerepét.
• A prevenció pozitív szemlélete növeli a hatékonyságot. Már a II. világháborúban végzett pszichológiai kutatások kimutatták az ijesztgetés és a félelemkeltő meggyőző kommunikáció alacsony hatékonyságát. Az alternatívák bemutatása, a személyiség és készségfejlesztés, a reális információk átadása messzemenően hatékonyabb stratégiák a negatív prevenciónál.
• Fontos alapelvként kell definiálni, hogy a prevenciós programok szakmai minimumelve, hogy csak valós információkat szabad közölni. Az etikai kérdéseken túl, a további prevenciós munkát teszik esélytelenné a hazugságtartalmú közlések.
• Kiemelten kell foglalkozni a primer szocializációban rejlő lehetőségekkel, a személyiségfejlesztéssel, a szociális munkával és az értelmes jövőképet adó munka- és alternatív tevékenységek (köztük szabadidős tevékenységek drop-in jellegű) biztosításával.
• Az alternatív időtöltési lehetőségek szerves részét képezik nemzetközileg is a prevenciós stratégiáknak.
• A prevenciót támogatni kell minden célcsoport szinten, úgy mint: populáció, rizikócsoportok, probléma hordozók, segítségre szorulók, segítséget kérők.

Szakmai feladatok:

A prevenciós programok sokfélesége és változatossága ellenére bizonyos alapelvekben megtartásának hiánya szakmailag és etikailag kérdőjelezhet meg egyes programokat. Ezért széleskörű szakmai egyeztetés alapján össze kell gyűjteni a drogprevenciós programok prevenciós protokollját és minimumfeltételeit. Ennek kidolgozásához a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság hívjon össze egy konszenzuskonferenciát. Mindezekhez nélkülözhetetlen a drogprevenció összehangolása általában a prevencióval, és talán ez mintaértékű lenne a prevenció más fontos területei számára is.

Az eddig létező programok és az elért eredmények áttekintése alapján új csoportokat kell bevonni a drogprevencióba. A drogfertőzöttség mértéke az ország más más régiójában jelentősen különböző, ezért nem lehet egységesen kidolgozott rendszereket alkalmazni mindenütt. Messzemenő támogatást kell nyújtani azoknak a közösségeknek, melyek felvállalják a helyi közösségi prevenció kidolgozását.

A nemzetközi kutatások eredményei kiemelten hatékonynak jelzik a drogfogyasztó korosztályban a kortársak hatását, éppen ezért lehet a prevencióban is felhasználni ezt. A kortárssegítés és kortársoktatás fejlesztése növeli a prevenció hatékonyságát.

Ugyanakkor habár nehezen elérhető, de nem kihagyható a családok elérése, és szülők bevonása a drogprevencióba.

Az elsődleges szocializáción túl, a másodlagos szocializáció intézményrendszerét is fel kell használni a prevencióban. A fiatalokkal foglalkozó szakemberek képzésében eddig esetlegesen fordult elő a drogprevenció. Mind az egészségügyi, mind az oktatási felsőfokú képzés részévé kell tenni ezt a témakört.

Ugyanakkor az érdeklődő már a területen dolgozó szakemberek számára folyamatos alap és továbbképzéseket kell biztosítani.

Ezekhez és általában a mindennapi munkához nélkülözhetetlen a magas szintű szakmai anyagok kidolgozása és hozzáférhetővé tétele. A szakmai anyagok mellett, a fiatalok és a felnőttek számára információs anyagokat kell készíteni, melyek követik a drogkínálat alakulását.

A drogprevenció területe elég naggyá vált ahhoz, hogy bizonyos intézményeknek az információ áramoltatását kell biztosítani, mind a szakma, mind a célcsoportok felé. A további teendőket nagyban befolyásolják a drogpiac aktuális változásai és az 1999-es országos epidemiológiai felmérés eredményei. Itt kell felhívni a figyelmet a média kiemelt szerepére, melyet külön fejezetben tárgyal a Nemzeti Drogstratégia.

A drogprevenció pénzügyi, állami és nem állami szektorbeli hátterében is sok teendő van még. Az állam szerepvállalása a prevenció területén nem egyértelmű, illetve az ezen a téren hozott döntések nem kongruensek. A Nemzeti Drogstratégia segít összehangolni a döntéshozó intézmények munkáját. A továbbiakban kidolgozandó prevenciós protokollok és epidemiológiai információk pedig a forráselosztás szakmai hátterét képezhetik. Mindezekkel együtt átláthatóbbá kell tenni a pénzügyi forrásokat, ami a munka hosszú távú hatékonyságát tudja biztosítani. A pályázatokat nyert programokat a további felhasználás érdekében nyilvánossá kell tenni. A pályázati rendszert pedig az éves finanszírozás mellett alkalmassá kell tenni a hatékonynak bizonyult programok folyamatos támogatására.

A munkát továbbiakban segítené, ha a prevencióval foglalkozó intézmények és háttérintézmények össze lennének hangolva. Az eredményesen működő KTB ajánlásokat fogalmaz meg és információkat ad a döntéshozó és a feladatokat ellátó állami és civil szervezeteknek. Az állami szférában a prevenció területén dolgozó intézmények munkamegosztása, együttműködése, kompetenciáik kijelölése növelné az eredményességet. Ugyanakkor az állami szerepvállalás mellett széleskörű feladatokat kellene a civil szférával együttműködve megvalósítani.

Az állam más döntéseiben érvényesülnie kell a prevenció szemléletének. Elsősorban szociálpolitikai téren, a függőséget okozó szerek kínálatának és reklámjának szabályozása terén és a közszolgálati média esetében.

Feladatok:

• Konszenzus konferenciák a prevenciós protokollok és minimum feltételek kidolgozásáshoz
• A helyi közösségi prevenció támogatása
• Kortárssegítés és kortársoktatás támogatása
• A prevenció bevonása a felsőfokú egészségügyi és tanárképzésbe valamint az egészségügyi és tanár továbbképzésbe
• Információcsere a prevencióban résztvevő szervezetek között
• Átlátható finanszírozás
• Folyamatos minőségkontroll
• Hatékony programok hosszútávú támogatása
• Prevencióval foglalkozó intézmények munkájának összehangolása
• Szoros együttműködés a civil szervezetekkel

1.2 Prevenció az oktatásban

1.2.1 Célok

A hazai kábítószer-fogyasztás növekedése az utóbbi időben riasztó méreteket kezd elérni, mely a társadalom részéről különböző védekezési mechanizmusokat indított el. Fokozott az igény a határozottabb kínálatcsökkentést szolgáló intézkedések bevezetésére, ugyanakkor általánosan elfogadottá vált, hogy a kábitószerfogyasztás növekedésének visszaszorításában a megelőzésnek kiemelt jelentősége van.

A megelőzésnek egyik bevált módszere a közoktatás keretein belül megvalósított prevenció. A többféle próbálkozás közül a külföldi és hazai tapasztalatok alapján az iskolai megelőzésben leghatékonyabbnak eddig a prevenciós munkára felkészített tanárok vezetésével működő programok bizonyultak. Ennek megfelelően az elkövetkező időszakban az iskolai prevenció szélesítése, általánossá tétele egy drogstratégia kiemelten fontos területe.

Ennek a prevenciónak a mentálhigiénés szemléletnek és kultúrának megfelelő, átfogó szenvedélybetegség-megelőzésnek kell lennie, és jelentőségének megfelelően érintenie kell, az illegális szerhasználattal kapcsolatos problémákon kívül az alkohollal, nikotinnal, gyógyszerekkel történő visszaélést is és a viselkedési addikciók témakörét.

Az iskolai megelőzés kiszélesítését a pedagógus-továbbképzés adta lehetőségek kihasználásával lehet viszonylag rövid idő alatt általános és széles körben megvalósítani. Ugyanakkor a tanárok graduális képzésének fontos területe lehet a mentálhigiénés szemléletű prevenciós munkára való képességek elsajátítása.

1.2.2 Helyzetértékelés

Az Országgyűlés 1996. december 10-i ülésnapán eseti bizottságot hozott létre a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében, melynek feladatai között szerepelt a kábítószer-fogyasztás visszaszorítására hivatott intézményrendszer állapotának és tevékenységének a vizsgálata, továbbá az eredményesebb működést szolgáló ajánlások, javaslatok megfogalmazása.

A bizottság ülései során többször foglalkozott az elsődleges megelőzés helyzetével és a jelentésében összefoglalta az ezzel kapcsolatos véleményét. Vizsgálódásaik és helyzetelemzésük alapján arra a felismerésre jutottak, hogy az elsődleges megelőzés szemlélete és módszertana máig nem jelenik meg a pedagógusképzésben, a pedagógusok kötelező és fakultatív továbbképzésében.

1.2.3 Problémák

• A nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve biztosan állítható, hogy ma a veszé-lyeztetett korosztályok legteljesebben a közoktatás keretein belül érhetők el. A drog-használat kipróbálásának és elkezdésének időszaka leggyakrabban a 10-18. életévek közötti időszakra esik. Teljesen világos, hogy nem akkor indokolt az iskolai megelőzési programokban a bevezetése, amikor a kábítószer probléma az iskola tanulóinak körében megjelenik. Nincs elfogadható ellenérv a megelőzési tevékenységgel szemben, hiszen évekkel ezelőtt készült országos reprezentatív felmérés adatai szerint a 16-17 éves fiatalok valamivel több, mint 10%-a legalább egyszer valamilyen tiltott drogot már kipróbált.
• A prevenciónak kormányzati szinten hiányzik a gazdája, a felelőse, nincs megfelelő koordinációs tevékenység a megelőzés területén. A sokasodó tennivalók és a megoldásban részt venni akarók egyre nagyobb számban való jelentkezése miatt egyre nehezebben tekinthető át a helyzet.

• A sokféle prevenciós próbálkozás közül a szegényes hazai gyakorlat miatt szintén főleg külföldi tapasztalatok alapján állítható, hogy a pedagógusok vezette programok hatéko-nyabbak, mint a külső szakemberek meghívásával próbálkozók. A pedagógusnak egye-dülálló lehetősége, hogy saját tanmenetéhez illessze a programot, annak szerves részévé tegye. A nevelési helyzetből és a továbbképzés során megszerzett újfajta ismeretekből adódó további lehetőség, hogy a tanár észlelje azokat a finom jeleket, melyek egy-egy közösségen belül a deviálódás megjelenésére utalhatnak, vagy annak előzményei lehetnek. A program során felkészített pedagógus eszközöket kap ahhoz, hogy kevésbé súlyos esetekben maga próbálkozzon a korrekcióval, másfelől olyan tudás birtokába jut, melyek segítségével meg tudja ítélni, hogy a saját kompetenciáját meghaladó esetekben kihez kell fordulnia és mikor kell ezt megtenni.
• Nincs ma egyetlen kiemelt program sem az iskolai megelőzés számára. A prevenciót úgy lehet viszonylag rövid időn belül minél több iskolában útjára indítani, ha a hazai környezetben már kipróbált, és a visszajelzések szerint hatékonynak, alkalmazhatónak bizonyult programok a tanár-továbbképzés keretében egyforma támogatást kapnak.
• A prevenciós programokról szakmai kollégiumi, vagy szakértői csoport által készített véleményt kell kérni, mert eddig ez sem történt meg. A szakértői csoportban a problematika sokszektorúsága miatt pedagógus, pszichológus, addiktológus, mentálhigiénés szakember részvétele szükséges, igény szerint további szakterületek képviselőinek bevonására kerülhet sor. Előfeltétele ennek a munkának, hogy a prevenciós projektek az elbírálásához szükséges dokumentációval rendelkezzenek és azt véleményezésre a szakértőkből álló munkacsoportnak átadják.
• Csak azoknak a programoknak az elfogadása és támogatása javasolt a későbbiekben, melyek a felkészítő trainingen és a pedagógus általi megvalósítás időszakában is folyamatosan biztosítják a konzultációs lehetőséget a programok sikere érdekében.
• Az iskolai bevezetésre alkalmasnak talált programokat a pedagógus továbbképzési programban külön fejezetbe kell gyűjteni és a választást segítő ajánlásokkal kell ellátni. Az ajánlás a programok közötti választást segíti a szakértői vélemények alapján. Ezek a legfontosabb alapinformációkat emelik ki, melyek arra vonatkoznak, hogy az adott program mely életkorokban használható, mely iskolatípusokra ajánlott és milyen esetleges előképzettséget kíván meg a résztvevő pedagógusoktól.
• Ez a fajta drogprevenciós terv a közoktatásban a pedagógusok bevonásával végzett munkára helyezi a hangsúlyt, de az igazán eredményes és széleskörű prevenció csak akkor képzelhető el ha az egyetemeken, főiskolákon is megfelelő felkészítést kapnak a tanítói, tanári pályára felkészülők a megelőzés témakörében. Ehhez ki kell dolgozni egy külön programot, amely a felsőoktatási intézmények autonómiáját tiszteletben tartva tudja mindezt megvalósítani. Ennek a programnak a legfontosabb eleme, hogy szakmailag magas színvonalon biztosítsa a hallgatók mentálhigiénés szemléletű drog, illetve általános deviancia-prevenciós felkészültségét, másrészt a főiskolai és egyetemi hallgatók saját, korszerű mentálhigénés szemléletének kialakításához is segítséget nyújt. További előnye ennek a megközelítésnek, hogy rövid idő után az egyetemeken, illetve főiskolákon mentálhigiénés alapokon nyugvó prevenciót oktató teamek a közoktatásban történő drogmegelőzési munkának is továbbképzési központjai lehetnek.

• Az alapelveket soroló fejezetben leirt akkreditációt az 1998-99-es tanév kezdetéig meg kell valósítani. Az ehhez szükséges minősítő szakmai csoport tevékenységét a KTB. költségvetéséből kell támogatni. A bizottság munkájához szükséges összeg a munkát végzők számától függ, mivel konkrét feladatvégzésre szóló, egyszeri megbízásról van szó, a fejenkénti tiszteletdíj összege a javaslat szerint 80 000,- Ft. A megfelelően dokumentált projektek iskolai prevencióra való alkalmasságáról egyértelmű állásfoglalás szükséges. Ennek a munkának az elvégzéséhez néhány hétre van szükség, melynek határideje 1998. május 31.
• A pedagógus-továbbképzés újfajta rendszerében a szenvedélybetegség-megelőzésre felkészítő projekteket külön fejezetbe kell gyűjteni és megfelelő ajánlásokkal ellátva többféle csatornán keresztül kell eljuttatni a felhasználókhoz, azaz a hazai közoktatási intézményekhez 1998. május 2-ától folyamatosan a tanév végéig, majd a következő tanév kezdetétől újra folyamatosan (szakfolyóiratok, körlevelek, információs iroda zöld számmal, internet, médiumok). Az iskolákban folyó prevenciós munkának a finanszírozása jelentős részben nem direkt módon történik, hiszen a pedagógus-továbbképzés rendszerében a továbbképzésre fordítható összegeket az önkormányzatokhoz, illetve rajtuk keresztül az iskolákhoz telepítik. A prevenciós programokra történő figyelemfelhívás, propagandakiadványok készítése a prevenciós iroda feladata.
• Ennek a munkának a koordinálását, a projektekkel való szerződéskötést, azoknak az iskolákhoz történő eljuttatását az esetlegesen felmerülő problémáknak a kezelését az MKM-n belül létrehozott iroda biztosítja néhány fős teammel.
• Az iroda féléves bontásban cselekvési tervet készít, mely rugalmasan alkalmazkodik az időközben változó igényekhez és lehetőségekhez.
• Szakma konferenciát kell rendezni a programok széles körben történő megismertetésére, a későbbi időszakban az elvégzett munka kiértékelésére, megvitatására.

1.3.1 Célok

Az ártalomcsökkentő elemeket tartalmazó drogpolitikától várhatjuk a droghasználat okozta egyéni, közösségi és társadalmi károk viszonylag rövid távú és költséghatékony mérséklését.

Cél az ártalomcsökkenés, - mint társadalom - és egészségpolitika - elismerése a drogpolitika részeként, ártalomcsökkentő szemlélet és módszerek alkalmazása a gyakorlatban: a prevencióban, a terápiás kínálatban, a rehabilitációban és a szociális ellátásban.

Az ártalomcsökkentő prevenció számol azzal, hogy a fiatalok viszonylag jelentős csoportjai használnak illegitim szereket. Itt a használat káros/veszélyes egészségügyi következményeinek csökkentése a cél: főként mérgezés, túladagolás, balesetek, fertőző betegségek, pl. hepatitis, ill. AIDS, valamint a szerek illegitim volta miatti következmények, kriminalitás megelőzése illetve csökkentése.

A terápiás kínálat ártalomcsökkentő bővítése a következő elemekre terjed ki:

• alacsony küszöbű szolgáltatások: nem absztinencia-orientált programok, tanácsadás, konzultáció, jogi segítség, telefonos segítség, megkereső tevékenység, utcai munka ez a fogalom, pl. a szórakozóhelyeken végzett munkát is jelenti) edukáció, kortárs /sorstárs edukáció és támogatás
• fenntartó methadon-kezelés
• tűcsere-programok

• a droghasználók egészségi állapotának és pszichoszociális jóllétének javítása
• a nem úton / közös tűhasználattal terjedő fertőző betegségek megelőzése
• a szerek illegitim volta miatti problémák mérséklése (jogsegélyszolgálat)
• a kriminalitás csökkentése.

1.3.2 Helyzetértékelés

Magyarországon növekszik a kábítószer használók száma és ezen belül ugrásszerűen megnőtt az intravénás kábítószer-használók száma. Ezzel természetesen nő az esélye a különböző fertőző betegségek terjedésének, mind pl. a Hepatitis, és a HÍV és egyéb betegségek. Ez különösen azért veszélyes, mert egyre fiatalabb a kábítószer fogyasztók és kipróbálók átlagéletkora.

Az "ártalomcsökkentés" kifejezés félreértésekkel terhelt Magyarországon. Sokan úgy hiszik, hogy a drogok legalizásáról, a droghasználat propagálásáról vagy egy "redukált" olcsó terápiáról (“csak” ártalomcsökkentés, terápia helyett) van szó. Jelenleg a tömegkommunikációs eszközös és a politikai elit egy része a kábítószert, illetve a szerhasználót egyértelműen elítéli és a társadalom perifériájára helyezi, esélyt sem adva a bizonyítási lehetőségeknek.

A terápiás intézmények kínálatából sokszor hiányzik az ártalomcsökkentő alternatíva, ami a kliensek/betegek és a személyzet játszma-jellegű, diszfunkcionális kapcsolatához vezet.

Nem ismert Magyarországon a droghasználó és ugyanakkor más szempontból is veszélyeztetett populáció nagysága (injekciós használók, közös tű és fecskendő használók, védekezés nélkül szexuális életet élők, prostituáltak, kriminális tevékenységbe involváltak).

Speciális ártalomcsökkentő programok:

• Tűcsere-programok Budapesten, Pécsett és Szegeden vannak.
• Fenntartó methadon-kezelés programszerűen az országban csak egy Intézményben folyik Budapesten, két helyen tervezik bevezetését (Szeged, Veszprém, Pécs).
• Az AIDS terjedése szempontjából aggályos az anonim AIDS szűrés lényegében vett megszűnése.
• Megkereső és utcai szociális munka az országban csak elvétve fordul elő (Budapest, Szeged, Pécs).
• Hiányoznak a speciális segítő programok terhesek számára.
• Hiányoznak a speciális segítő programok a prostituáltak számára.
• Hiányoznak a speciális segítő programok börtönben lévő drogfüggők számára.
• Kortárs / sorstárs edukációs program szintén csak elvétve vannak (Budapest, Pécs, Szeged).
• Ártalomcsökkentő kiadványok korlátozott kínálatban és számban állnak rendelkezésre.
• Hiányzik a megfelelő továbbképzés és szakmai információáramlás.
• A média – csakúgy mint az állami szervek – félreértelmezik az ártalomcsökkentő koncepcióját.

A problémák megtalálhatók az érintett intézményrendszer teljes terjedelmében: a prevenció, a terápiás és a rehabilitációs intézmények, valamint a szociális intézmények területén.

Az ártalomcsökkentés része lehet az egészségügyi terápiás kínálatnak és a szociális intézmények módszereinek. A speciális módszerekkel inkább lokális, civil szervezetek tudnak hatékonyon foglalkozni.

A droghasználók bevonása a segítő munkába csak szórványosan és nem megfelelő szinten valósul meg. Nincs meg a bizalom a kábítószer-fogyasztók iránt a tekintetben, hogy képesek életük irányítására és szokásaik megváltoztatására. A szerhasználók nincsenek teljesen tisztában az általuk használt szer fenyegető veszélyével.

A drogproblémához képest az ellátó rendszer alulfejlett, a szakember gárda nem megfelelően képzett, s az egész rendszer alulfinanszírozott.

Az ártalomcsökkentő programok és a projektek támogatottsága és elismertsége alacsony.

Az államra háruló feladatok:

• a társadalom tudatformálása
• az ártalomcsökkentés meghatározása a drogpolitika részeként
• szakmapolitikai és szakmai irányelvek az ártalomcsökkentő módszerek alkalmazása (pl. működési engedélyek kiadásának szabályozása, methadon fenntartókezelés, tűcsere-programok, stb.)
• finanszírozási elvek kidolgozása, majd a finanszírozás (szektorsemleges finanszírozás)

Ártalomcsökkentő módszerek elterjesztése, melyek alkalmazása kapcsolódhat a jelenlegi, illetve a későbbiekben létesülő prevenciós és kezelőhelyekhez, más része pedig speciális intézmények/szervezeti egységek kialakítását jelenti.

• ártalomcsökkentő módszereket alkalmazó intézmények működési protokolljának kidolgozása (NM., szakmai kollégiumok, ÁNTSZ),
• ártalomcsökkentő módszerek protokollja, (NM., szakmai kollégiumok, országos intézetek, ÁNTSZ),
• szektorsemleges finanszírozás: egészségügyi szféra, szociális szféra, civil szervezetek

• Kockázati magatartások előfordulása és a pszichoszociális állapot, valamint ezek változása (epidemiológiai felmérések),
• a szolgáltatásokat igénybevevők száma (és közelítő arányuk a droghasználó populáció százalékában) - országos és regionális adatgyűjtés,
• újonnan létesülő szolgáltatások,
• az egyes szolgáltatások hatékonyság- és költség-haszon-elemzése.

Alapelvek:

• A jelenleg működő programok szükség szerinti gyors megsegítése a folyamatosság megőrzése, illetve biztosítása céljából
• A fentivel párhuzamosan az igényfelmérések alapján az újonnan induló programok fokozatos, lépcsőszerű beindítása, mivel a reális igények felmérése, illetve a jelenleg futó ártalomcsökkentő programok áttekintése is időigényes.
• A cselekvési tervben a financiális igények csak nagyságrendi becslés szerint jelenhetnek meg az előzőekben jelzett okból.

1.4.1 Célok

A hatékony drogpolitika kidolgozásához, a drogfogyasztással kapcsolatos bármilyen intervencióhoz, – legyen szó akár prevencióról, kórházi, vagy ambuláns ellátás megszervezéséről, – elengedhetetlen a valós aktuális helyzet pontos ismerete.

Ismernünk kell:

• az egyes drogok (legális és illegális) használatának elterjedtségét országos szinten;
• a drogfogyasztási trendek alakulását;
• azokat a szocio-demográfiai és egyéb jellemzőket, melyek potenciális rizikófaktort jelenthetnek a drogfogyasztás kialakulásában;
• speciális, az átlagosnál jobban veszélyeztetett csoportok drogfogyasztását, illetve a drogfogyasztás és egyéb devianciák közötti kapcsolatot;
• a drogokkal kapcsolatos ismeretek, attutűdök alakulását (beleértve a drog általános jellemzőit, használati módját, az ezekből eredő rizikófaktorokat, stb.);
• a drogokkal potenciálisan kapcsolatba kerülő rétegek egészségmagatartását;
• a droghasználati módok alakulását, valamint a fogyasztás okozta problémákat, a drogfogyasztás következményeképpen kialakuló helyzeteket, állapotokat (pl. szociális szempontból, munka, önértékelés, stb.)

A munkacsoport célja tehát a dorgpolitikai döntések epidemiológiai megalapozottságának elősegítése:

• a magyarországi droghelyzet, – ezen belül a legális drogok (alkohol, dohány, anaestheticumok, analgeticumok, szorongásoldók) és az illegális drogok elterjedtségének – minél több dimenzió mentén történő pontos és részletes feltárása,
• a különböző forrásból származó adatok komplex értékelése,
• a megfelelő megbízhatóságú információk elérhetővé tétele a szakemberek és a döntéshozók legszélesebb köre számára, továbbá a lakosság informálása.

1.4.2 Helyzetértékelés

Ha a magyarországi droghelyzet összefoglaló értékelését kívánjuk adni, akkor a megoldási módok kimunkálásához képest igen alacsony részletezettségű, vázlatos képet tudunk csak felrajzolni.

Tekintsük át fő vonalakban, hogy az egyes források mentén jelenleg milyen, és mennyire használható ismeretekkel rendelkezünk a droghasználati szokásokkal kapcsolatban.

A drogfogyasztás elterjedettségének becslésére alkalmazható, – a nyugat-európai országokban leginkább bevált – mutatókat az információ forrása, az adatgyűjtő intézet jellege, vagy az adat keletkezési helye szerint a következő fő csoportokba sorolhatjuk:

• Az egészségügy területéről származó információk
• Rendőrségi, igazságügyi, büntetés-végrehajtási adatok
• Drogfogyasztóktól származó információk

Azonban a halmozódásmentes, és valid adatgyűjtéshez szükséges nyilvántartási feltételek – a törvény hatályba lépése óta mindezidáig – nem kerültek megte-remtésre. A törvény által adatszol-gáltatásra kötelezett intézetek között együttműködés, kapcsolattartás nem megoldott, és a hazai viszonyok között, a személyes adatvédelem biztosítása miatt a kliensek adatainak kódolása sem törvényi sem gyakorlati okok miatt nem lehetséges. Így a kezelési adatok értéke már eleve igen csekély, hiszen nem ismerjük a jelenlegi kezelési adatokban levő halmozódás mértékét. Ezen mutató értékét tovább csökkenti – a drogprobléma és intézményrendszere kialakuló szakaszában – a finan-ciális lehetőségektől, az intézmények számának viszonylag nagyarányú változásából fakadó külső megbíz-hatóság fokozottan alacsony volta.

Az új statisztikai törvény hatálybalépésének évében – a fentieknek megfelelően – csak halmozott kezelési adatokkal rendelkezünk. E szerint 1996. december 31-én 4233 drogfogyasztó szerepelt az egészségügyi nyilvántartásban. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ennyi a kezelt drogfogyasztók, ill. fiatal drogfogyasztók száma, mivel egy-egy drogfogyasztó több kezelőhelyen is megjelenhetett. A halmozódás mértékét országosan nem ismerjük.

Egy a budapesti kezelőintézetek 1994-es adatain készült vizsgálat szerint a fővárosi intézetek betegforgalmi adataiban megjelenő halmozódás kb. 30%-os.

Az egészségügyi nyilvántartások szerint (ami csak részét képezi a teljes statisztikának) 1995. évben 54, 1996 évben 73 drogos haláleset történt (az adatok nem tartalmazzák a nyugtató használattal kapcsolatos haláleseteket, tekintve, hogy ezen utóbbi adat nem egyértelműen a drogfogyasztás indikátora).

A droggal kapcsolatos bűncselekmények miatt letartóztatottak száma csökkenő ütemben ugyan de növekvő trendet mutat. 1991-ben 56 fő, 1992-ben 116-fő, 1993-ban 249 fő, és 1994-ben 324 fő, 1995-ben 459 fő, 1996-ban 464 fő került letartoztatásra.

1995-ben egy nemzetközi kutatás (az ESPAD) keretében a magyarországi 16 éves középiskolások reprezentatív mintáján készült országos drog- és alkohol-epidemiológiai adatfelvétel. A vizsgálat eredményei szerint országos átlagban a 16 éves középiskolások 10%-a kipróbált már életében valamilyen tiltott drogot (opiátszármazékok, marihuána, inhalánsok, amphetaminok, LSD, crack, kokain, heroin, ecstasy, anabolikus szteroidok) és másik 10,4%-uk pedig használt életében már valamilyen legálisan hozzáférhető drogot (nyugtatót, altatót). A tiltott szereken belül marihuána és az inhalánsok fogyasztási gyakorisága a legnagyobb, valamint viszonylag jelentősek még az opiátok és a hallucinogének esetében kapott arányok.

A korábbi vizsgálatokhoz képest a jelenlegi vizsgálat során a drogfogyasztás társadalmi rizikótényezőinek egyértelműbb kirajzolódása, és a fogyasztók körének a korábbiakhoz viszonyított élesebb körvonalazódása jellemző. A tiltott és legális fogyasztók között egyaránt sokkal magasabb a szülők nélkül vagy nevelőszülőkkel élők aránya. A legális drogfogyasztás elsősorban az alacsony iskolai végzettségű szülők gyermekeire jellemző, a tiltott drogfogyasztás pedig a nagyon alacsony, vagy a felsőfokú végzettségű szülők gyerekeinél valószínűbb. A tiltott és legális drogot fogyasztók családjában egyaránt gyakrabban fordul elő rendszeres, nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, nyugtató, altató szedés, öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet, pszichológusi vagy idegorvosi kezelés. A drogfogyasztás kipróbálása gyakoribb az átlagosnál rosszabb, ill. sokkal jobb tanulmányi teljesítményű diákok körében. A vizsgálat egyértelműen bizonyítja, hogy a kábítószer-fogyasztás – ha csak a kipróbálás szintjén, és jelentős területi különbségekkel is – jelen van az ország egész területén. Az országos átlagnál magasabb a valamilyen kábítószert már kipróbálók aránya Csongrád, Fejér, és valamelyest Bács-Kiskun megyékben, míg Vas, Szolnok, Zala, Hajdú-Bihar és Tolna megyében a fertőzöttség jelentősen, Békés és Szabolcs-Szatmár megyében pedig valamelyest átlag alatti mértékű.

Egy, a fővárosi szórakozóhelyeket látogató fiatalok drogfogyasztását vizsgáló kutatás a fentieknél jóval nagyobb, 20-65%-os illegális drogfogyasztási rátát (életprevalencia érték) jelzett a vizsgált populációban.

1.4.3 Problémák

Mint azt már fentebb is jeleztük a magyarországi droghelyzetre vonatkozó vizsgálatok rendkívül szórványosak és kevéssé összehangoltak. Teljességgel hiányzik az egységes koncepció, az egyes kutatások az adott kutató érdeklődésének megfelelően tervezettek, ily módon még a kevés meglévő vizsgálat is alig-alig összehasonlítható, s lehetetlen egységes kép kialakítása. Különösen hiányoznak az országos vizsgálatok, melyek egyúttal az alapot is megteremthetnék a további, speciális, szűkebb mintákon történő felmérésekhez.

A fönti vizsgálatok eredményei igen nehezen értelmezhetők, ugyanis vagy nem reprezentatív mintán történt adatfelvételek, vagy valamilyen speciális népességet reprezentálnak, vagy a drogfogyasztás elterjedettségéhez képest kicsi elemszámú – alacsony megbózhatóságot eredményező – mintával dolgoztak. További problémát jelent, hogy többnyire csak néhány kábítószerre vonatkoztak, illetve hogy különböző időkben és különböző módszerekkel készültek. A vizsgálatok esetenként módszertanilag támadhatóak, kevéssé kidolgozottak, s a vizsgálatonként eltérő módszertani megközelítés gyakran nem a szélesebb spektrum irányába jelez előnyöket, hanem ismét csak az összehasonlíthatatlanság miatt jelenthet hátrányt.Gyakran nem rendelkezünk információval az egyes vizsgálatok módszertanáról, eredményeik hátteréről. Ezen vizsgálatok további hiányossága, hogy eredményei nem általánosíthatók valamely populációra.

Ahhoz, hogy a drogfogyasztás valós elterjedtségéről képet kapjunk, szükséges, hogy az önbevallásos vizsgálatokat kiterjesszük a normálpopulációs vizsgálatokból kimaradó, jelen esetben az oktatásból kieső fiatalokra is.

Az epidemiológiai vizsgálatok nagy hiánya mellett, hiányoznak az egészségmagatartásra és a rizikó-viselkedésre vonatkozó felmérések. A veszélyeztetett, vagy a drogfogyasztásban már érintett csoportok kockázati-viselkedéséről (pl. közös fecskendőhasználat, szexuális magatartás) szinte semmit sem tudunk.

• Az epidemiológiai vizsgálatoknak nincs egységes koncepciója
• A meglévő indikátorok (egészségügyi és rendőrségi adatok) gyakran megbízhatatlanok (halmozódás) és hiányosak
• Nincsenek vizsgálatok a drogfogyasztók egészségmagatartásával és rizikóviselkedésével kapcsolatban

1.4.4 Megoldási javaslatok

Szükséges lenne egy állandó operatív epidemiológiai munkacsoport és egy hozzá kapcsolódó szakértői csoport létrehozása. A munkacsoport, valamint a szakértői csoport a következő feladatokat látná el:

• az eddigi vizsgálatok összegyűjtése és értékelése, különös tekintettel a módszertani kérdésekre, valamint ennek alapján hatékonyabb módszertani elvek kidolgozása;
• kapcsolatkiépítés mindazon intézményekkel, műhelyekkel és kutatócsoportokkal, melyek korábban epidemiológiai jellegű adatgyűjtést folytattak, folytatnak jelenleg, vagy potenciálisan szerepet vállalhatnak a jözőben. E tekintetben elsősorban az egészségügyi, a rendőri, a jogi és statisztikai szervekkel van szükség szoros együttműködésre. A föntiekben bemutatott közvetett indikátorok kimunkálása.
• az egyes intézmények közötti koordináció, az adatgyűjtési rendszerben különböző funkcióval bíró intézmények közötti párbeszéd elősegítése
• epidemiológiai vizsgálatok tervezése és kivitelezése, más intézmények által végzett kutatások szakértői támogatása, folyamatos anyaggyűjtés, valamint kísérlet egy egységes adatbázis felállítására

• évente reprezentatív vizsgálat a dohányzási-, alkohol- és drogfogyasztási szokásokra vonatkozóan reprezentatív budapesti mintán
• kétévente reprezentatív vizsgálat a dohányzási-, alkohol- és drogfogyasztási szokásokra vonatkozóan reprezentatív országos mintán
• a Budapesten és Szegeden megkezdett Multy City vizsgálat folytatása, esetleges kiszélesítése
• éves felmérések valamilyen magas rizikójú célcsoport (pl. nevelési tanácsadóban, vagy pszichológiai szakrendelésen megjelent fiatalok, szubkulturális csoportok, stb.), dohányzási-, alkohol- és drogfogyasztási szokásokra vonatkozóan. Az egyes célcsoportok kiválasztásában az országos felmérésre lehet támaszkodni
• drogfogyasztók rizikóviselkedésének felmérése
• nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban való részvétel, a nemzetközi kapcsolatok koordinálása
• az iskolás korosztály vizsgálatának lefedettségét biztosítandó, felmérés az iskolából kimaradók körében
• az intézményen kívüli (nem regisztrált) drogfogyasztók körében a reprezentativitáshoz közelítő (úgynevezett hólabda) vizsgálatok végzése

2.1 Általános elvek

A drogok elterjedése, drogfüggő betegek számának ugrásszerű növekedése új kihívás elé állítja az egészségügyet, amiről elmondható, jelen állapotában alig alkalmas ezen feladatának ellátására.

Cél egy olyan összefüggő rendszer, kezelési lánc kialakítása, mely képes a droghasználat különböző stádiumainak ellátására, melyhez a drogbeteg a drogokkal történő kapcsolatba kerülésétől a dependencián, a “tiszta állapot” elérésén át a rehabilitációig bármikor fordulhat. Továbbá cél, hogy ezek az intézmények könnyen elérhetőek legyenek, mind térben mind időben, vagyis a drogbeteg aktuális igényének megfelelően hozzáférhetőek legyenek, kizárva pl. azt a jelenlegi gyakorlatot, hogy a detoxikáláson átesett betegnek hónapokat, akár egy évet kelljen várnia rehabilitációs intézménybe való bejutásra.

A droghasználók kezelése magában foglalja az akut orvosi krízisek (pl. túladagolás) ellátását, tanácsadást és konzultációt, az elvonási tünetek kezelését, a pszichoszociális problémák intervencióját, a kezelésben résztvevők hosszú távú támogatását, utógondozását és rehabilitációját.

Ennek érdekében a magyar kormány feladata biztosítani, hogy a társadalom valamennyi tagja optimális ellátásban részesüljön tartózkodási helyétől, etnikai hovatartozásától, valamint szociális és anyagi körülményeitől függetlenül.

A Népjóléti Minisztérium kötelezze el magát az illegitim droghasználók számára nyújtott egészségügyi szolgáltatások mennyiségi és minőségi bővítésére. E szolgáltatások illeszkedjenek a droghasználók szükségleteihez és legyenek szoros kapcsolatban a más profilú, helyi szolgáltatásokkal (szociális-, gyermek és ifjúsági-, családsegítő szolgálatok stb.).

2.1.1 Célok

• A reálisan elérhető legjobb állapot az, mikor régiónként, megyénként biztosítható az akut orvosi esetek ellátása, a fizikai elvonási tünetek kezelése (akár bentfekvő akár ambuláns formában), a felmerülő pszichiátriai problémák kezelése, valamint a hosszú távú kezelés. Ilyenek a relapszus megelőzés, prevenció, rehabilitáció, alacsony- és magaküszöbű ambuláns szolgáltatások., kiegészítve multidiszciplináris team létével, mint szociális gondozó, addiktológiai konzultáns, jogsegély, lelkész. Továbbá megvalósul a felépült szenvedélybetegek foglalkoztatása.
• A drogbetegek nem alkotnak homogén csoportot sem szerhasználati szokásaik, sem dependenciájuk mértéke, sem a saját drogfogyasztó magatartásukhoz való viszonyulásuk szempontjából. Az egészségügynek megfelelő szolgáltatásokat kell felmutatnia a drogfogyasztók heterogén csoportjának (a nem dependens hanem csak alkalmi drogabusus kapcsán felmerülő akut panaszok, a dependens és a droghasználattól megszabadulni vágyók, és a sokak számára ellenérzéseket felvető kérdés, a droghasználatot abbahagyni nem szándékozók).
• Foglalkozni kell a droghasználók által igénybe vett más egészségügyi ellátási formákkal.
• Az egészségügyi ellátás tervezésénél számba kell venni az alapellátást, (várható, hogy a illegitim droghasználók egy része itt fog megjelenni). A háziorvosi munka a korai felismerésben, a pszichoszociális/közösségi modellhez illeszkedő ellátásban és a szakirányú beutalásban játszik szerepet.
• Az egyéb szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatások pl. traumatológia, belgyógyászat, nemibeteg-gondozók felkészítése a droghasználók szükségelteire.
• Korábban ismételten merültek fel adatvédelmi problémák (A mentőszolgálattal kapcsolatban sorozatosan, a Nyírő Gyula kórház valamint a drogambulanciák kartonjainak rendőrségi átvizsgálása) melyeket a most érvénybe lépő adatvédelmi törvényben előírtak remélhetőleg megszüntetnek.
• Az egészségügyi kormányzat kiemelten támogassa a drogprogramokban résztvevő civil szervezeteket, mind szakmailag mind pedig a finanszírozás elveinek kidolgozásával, mivel célszerű lenne, hogy a civil szervezetek jelentős részt vállaljanak a drogprobléma kezelésében.
• Az egészségügynek el kell fogadnia az ártalomcsökkentés elvét, és gyakorlatban támogatnia kell az ártalomcsökkentést felvállaló programokat..
• Fejlesztést igényelnek az alacsony-küszöbű szolgáltatások a terápiába nem vonható droghasználók számára, akiknél nem az absztinencia elérése a cél (tűcsere, fenntartó kezelés, kereső tevékenység, konzultáció).
• Külön szabályozást igényel a fenntartó methadon kezelés. Jelenleg az országban elenyésző a fenntartó kezelésben résztvevő drogbetegek száma. Fontos lenne a fenntartó methadonnal kezeltek körének bővítése, és ennek finanszírozási és adminisztratív oldalának rendezése (a fenntartó kezelés ingyenessége, pontos és végrehajtható, ellenőrizhető adminisztratív kötelezettség). Az elmúlt években születtek szakmai protokoll ajánlatok, állásfoglalások különböző szakmai csoportok részéről a methadon kezelés feltételeiről, szakmai szabályairól, ezek azonban nem kerültek sem szélesebb nyilvánosság elé s nem kaptak megfelelő hivatalos támogatást sem.
• Szükség van a szolgáltatások minőségi fejlesztését szolgáló adatnyilvántartási rendszerek és kutatások támogatására.
• Jelenleg egyetlen korszerű, a drogkezelésben használatos gyógyszer sincs hivatalos forgalomban Magyarországon. Sürgős lenne az egyébként már engedélyeztetés alatt álló gyógyszerek mielőbbi hozzáférhetővé tétele.
• A nemzetközi tapasztalatok arra utalnak, hogy a specializált, bentfekvéses kezelési formákat felváltják a területi-közösségi ellátást nyújtó, integrált modellek. Itt a droghasználókat fogadó ambulanciák, tanácsadó és konzultációs intézmények (önkormányzati vagy civil szervezeti alapon) a közösségi drogteam-ek (megkereső munka, utcai szociális munka), az egészségügyi alapellátás és a helyi pszichiátriai szolgáltatások együttműködnek más szociális, családsegítő és egyéb szolgáltatásokkal.
• Az akár éveket is igénybe vevő rehabilitáción átesett és felépült betegek támogatása. Mérlegelni kell a táppénz jogosultság lehetőségét, vagy egyéb formában átmeneti anyagi és szociális támogatást.

• 1996-ban az adatot szolgáltató egészségügyi intézményekben összesen 4600, drogot naponta fogyasztó beteget regisztráltak. Voltak olyan megyék, ahol az egészségügyi hálózat bármely egységében összesen (pszichiátriák, ambulanciák, Támasz, addiktológiai ambulanciák) feltűnően kevés drogfogyasztót láttak el, pl. Nógrádban 9, Somogyban 5, Tolnában 11 esetet jelezek, és más megyékben is igen alacsony a számuk. Ez nem azt jelenti, hogy ezek szerint itt nincs is szükség az ellátás javítására, hanem, hogy az egészségügy intézményei megfelelő létesítmények hiányában nem érték el a drogfogyasztókat, azok vagy nem fordulnak az egészségügyhöz, vagy máshol teszik ezt. Budapesten a regisztrált esetek száma 3147 volt.
• Az egészségügyi hálózat országos lefedettsége a drogbetegeknek nyújtott szolgáltatások minden terén inhomogén.
• A terápiás spektrum teljes köre kiépítetlen vagy szegényes (alacsonyküszöbű szolgáltatások, konzultációs központok, drogambulanciák, bentfekvéses pszichiátriai kezelés, utógondozás, rehabilitáció, ártalomcsökkentő programok)
• Terápiás és szervezeti protokollok hiánya
• Finanszírozás elégtelensége, mely miatt a meglévő csekélyszámú intézmény anyagi gondokkal küzd.
• A meglévő intézmények nincsenek rákényszerítve, hogy a felhasznált forrásokkal elszámoljanak, így azok hasznosítása ellenőrizetlen.
• Epidemiológiai kutatások és terápiás hatékonyságvizsgálatok hiánya
• Korszerű terápiás gyógyszerek és diagnosztikus eszközök hiánya
• Adatvédelmi problémák, bizonytalanságok
• A pszichiátriai és addiktológiai szakellátás minőségi és mennyiségi elégtelensége
• A rehabilitáción átesett betegek (mely több évet is igénybe vehet) szociális és anyagi kilátástalansága

2.2 Drogbetegek kórházi kezeléséről

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a kórházban történő detoxikálás a drogbeteg komplex és hosszútávú kezelésének egy fontos, de időben legrövidebb periódusa.

2.2.1 Célok

Az önkéntesen jelentkező drogfüggő betegek detoxikálása, azaz a fizikai elvonási tünetek megszüntetése, vagy jelentős csökkentése abból a célból, hogy a további rehabilitációs kezelésre (ambuláns vagy tartós drog rehabuilitációs otthoni ) testileg és részben lelkileg is alkalmassá váljanak. Ez jelenleg elsősorban az ópiát (heroin, máktea és egyéb ópium készítmények, codein stb.), oldószer és nagy dózisú intravénás. amfetamin használókat érinti. Hosszabbtávon fel kell készülni a kokaint és származékait használók számának növekedésére. A detoxikálás semmiképpen sem vonatkozhat a túladagolt, toxikus állapotban levő drogfüggőkre, akik számára továbbra is a speciális osztályon történő kezelés szükséges.

Az amfetamin származékok, hallucinogének ill. kannabisz esetében kórházi kezelést csak akut, subakut tudatzavar vagy viselkedészavar indokolhat, mivel a túlnyomórészt pszichés függőséget okozó drogok tartósabb ambuláns pszichoterápiát ill. gyógyszeres kezelést igényelhetnek, melyhez kórházi kezelés legfeljebb rövid ideig szükséges. Hangsúlyozni kell, hogy a drogbeteg kezelése alapvetően nem megoldható pszichiátriai osztályon, de mindaddig szükséges, jobb híján, míg megfelelő addiktológiai osztályok, speciális ambulanciák illetve egyéb kezelőhelyek nem állnak rendelkezésre. Hosszútávon szükséges régiónként drogközpontok/drogdetoxikáló osztályok intézetek felállítása.

2.2.2 Helyzetértékelés

Mivel jelenleg a detoxikálás pszichiátriai osztályon történik, szükséges a pszichiátriai osztályok kellő felkészítése.

Tapasztalat, hogy ma a pszichiátriai osztályon a drogfüggő beteg “mostoha gyerek”. A pszichiátriai osztályok túlnyomó többsége nem szívesen vállalja drogbeteg felvételét. Egyrészt azért, mert rossz tapasztalatai vannak a drogbetegek kezeléséről, másrészt szakmai szempontból is sok problémát jelentenek, továbbá a korábban alig előforduló esetek miatt a pszichiáterek szakmai felkészültsége hiányos a drog okozta akut és krónikus tünetekkel kapcsolatos tennivalók területén, és jobb híján az alkohol betegekkel kapcsolatos terápiás stratégiákat alkalmazzák a drogfüggő betegeknél. Míg az alkohol betegek gyógyításában jelentős tapasztalat halmozódott fel a pszichiátriában hazánkban a több évtizedes terápiás küzdelem során, addig a drogbetegek korábbi viszonylag alacsony száma miatt a pszichiáterek nem rendelkeznek sem kellő tapasztalattal, sem elméleti felkészültséggel a drogbetegek akut és krónikus kezelésével, a korszerű terápiás, farmakológiai lehetőségekkel kapcsolatban. Ennek részben oka, hogy hazánkban nincsenek is nagyon forgalomban ilyen gyógyszerek.

Budapesten jelenleg két addiktológiai osztály működik, egynek a helyzete bizonytalan. A drogbetegek illetve hozzátartozóik így azokat az osztályokat ostromolják, ahol tudnak olyan orvosokról, akik egyáltalán hajlandók drogbetegekkel foglalkozni. Ezek a kollégák (országosan 10-20 közé becsülhető a számuk) próbálkoznak lehetetlen körülmények között valamit tenni. Elvben bárki beutalható drogfüggőség miatt a területileg illetékes pszichiátriai osztályra, de onnan több, mint 90%-ban néhány nap után eltávoznak, mivel a kezelő személyzet hozzáállása, az elvonásban lévő drogos problematikus viselkedése, valamint a “gyógyítás” módja nagyon hamar véget vet a próbálkozásnak. Ilyen körülmények között kifejezetten pazarlásnak tűnhetnek ezek a próbálkozások.

2.2.3 Problémák.

• A pszichiátriai osztályok lassan nyitottá váltak, azaz általánossá vált az úgy nevezett “open door system” Ez a helyzet viszont csaknem lehetetlenné teszi a drogfüggők kezelésének első fázisát, ahol az izoláció és fokozott kontroll alapvetően szükséges. A drogbeteg nem képes betartani azt az elvárást, hogy ne hagyja el az osztályt, illetve ne fogyasszon mást, ha nyitott helyen és megfelelő kontroll nélkül hagyjuk, hiszen ez a betegségéből fakad. Így az osztályok jelen körülmények között néhány nap után nyugodtan kiírhatják, elküldhetik a pácienseket azzal, hogy ismételten megszegték a szabályokat, melyekről előre lehetett tudni, hogy egy drogfüggő számára be sem tarthatók.
• A másik jelentős probléma, hogy olyan közegben próbáljuk gyógyszermentessé tenni őket, ahol a körülöttük lévő pszichiátriai betegek viszont nagy mennyiségben kapnak pszichotrop szereket.
• Sem a személyzet, sem az orvosok nincsenek felkészülve a drogbetegekre. Nem ismerik a drogosok sajátos viselkedését, reakcióit az elvonás során és a kezelési lehetőségeket.
• Ha ismertek is, nem állnak rendelkezésre a megfelelő gyógyszerek (clonidin-származékok, lofexidin, buprenorphin, naltrexon, oxazepam stb.).
• Nincs semmiféle szakmai ajánlás, útmutató, vagy protokoll arra nézve, hogy mi a teendő egy drogbeteggel, hogyan lehet detoxikálni.
• Nincs megfelelő laborháttér, mellyel ellenőrizni lehet qualitatív és quantitatív módon a beteg gyógyszer illetve szerhasználatát.
• A drogbeteg kezelésének valójában akkor van értelme, ha a detoxikálás során, már elkezdődik a beteg kórház utáni sorsának intézése (családi kapcsolatok, adminisztratív problémák, rehabilitációs otthoni elhelyezés, munka stb). Ehhez speciálisan felkészült szociális munkások kellenek.

• Rövid távon: Minden pszichiátriai osztályon legyen addiktológiában jártas orvos, vagy elérhető addiktológiai konziliárus (nem szükséges feltétlenül addiktológus, hanem olyan addiktológiai irányban motivált kolléga, aki az addiktológiai kezelésekkel kapcsolatos információkat megkapja, beszerzi, alkalmazza és átadja). Ezzel kapcsolatban széleskörű addiktológiai továbbképzések szükségesek, melynek végcélja az lenne, hogy minden pszichiátriai osztályon legyen olyan orvos (nem feltétlenül addiktológus szakorvos), akinek korszerű ismeretei vannak a drogok fajtáiról, tulajdonságairól, a drogfüggőség korszerű szemléletéről, a drogok használatának pszichiátriai és egyéb egészségügyi következményeiről, korszerű kezelési eljárásokról és gyógyszerekről, továbbá a rehabilitációs lehetőségekről.

• A pszichiátriai osztályok próbálják meghatározni a kapacitásukból és adottságaikból adódó kezelési lehetőségek számát, azaz egy adott osztály hány drogbeteg kezelését tudja érdemben vállalni (izoláció, kontroll stb. lehetőségének megteremtésével). Később egy központi információs bázis létrehozásával (mely esetleg a KTB internet szolgáltásának része lehet) áttekinthetővé válhat, hogy pl. hol van aktuálisan szabad kapacitás a kezelésre.
• Az addiktológiai szakmai vezetés (MPT, MAT, MNT) adjon ki kezelési útmutatót, protokollt a drogbetegek kezelésére. Kiemelten kezelendő kérdés a methadon szerepe a kórházban történő detoxikálásban (két véglet: ahol indokolt esetben sem alkalmazzák és ahol indokolatlanul, minden esetben automatikusan alkalmazzák).
• Törzskönyvezzék mindazon gyógyszereket, melyek a detoxikáláshoz szükségesek (clonidin, naltrexon stb.), és a drogbetegek számára legyenek ingyen hozzáférhetők.
• A kórházi laboratóriumok tudjanak biológiai mintából drogokat meghatározni (opiátok, heroin, methadon, amfetamin-származékok, cannabis).
• A pszichiátriai osztályokon alkalmazzanak szociális munkásokat. (foglalkoztatói munkakörökre is gondolva). Addiktológus konzultáns képzés már folyik az országban, pszichiátriai osztályon történő alkalmazásuk célszerű lenne.

2.3 A drogbetegek ambuláns ellátásáról

2.3.1 Célok

• A drogambulancia olyan ambuláns gyógyító intézmény, mely a drogabosusok és dependenciák gyógykezelésével foglalkozik.
• A későbbiekben kívánatos a különböző szintű kezelési formák térben történő szétválasztása (alacsony- illetve magas-küszöbű ellátási formáknál – pl. methadon-osztó helyek külön a drogambulanciáktól).
• Az adott területen elérendő minimum-feltételek:

• Ezek önálló intézmények legyenek (városi-, vagy megyei önkormányzatokhoz tartozzanak, ill. Kht ), TB bázisfinanszírozással.
• Korszerű gyógyszeres terápiák (methadon, lofexidin, LAAM, buprenorphin, clonidin, naltrexon) alkalmazása. A fenti terápiás-formák általában használatosak a pszichiátriában; új ill. a megszokottól eltérő terápiás formák bevezetéséhez szakmai kollégiumi állásfoglalást tartunk szükségesnek (különös tekintettel a gyógyszeres terápiákra).

Ma Magyarországon 9 drogambulancia működik, (közöttük több olyan is, melyben nem dolgozik orvos), 2 a fővárosban. Droghasználókat ambulanter módon ellátnak még TÁMASZ-ambulanciák és civil szerveződések által létrehozott intézmények. Ezen ellátó rendszer elégtelen, szabályozatlan.

Az alkoholista és a drogos betegek vegyítése nem tekinthető szerencsés megoldásnak, a gyakorlatban ez nem is működik. Bizonyos TÁMASZ Ambulanciák magas színvonalon látnak el droghasználó klienseket, de az alkoholbetegek és a droghasználók kezelése szétválasztandó. A pszichiátriai gondozók véletlenszerűen foglakoznak drogaddikt betegekkel.

2.3.3 Problémák

• Nincsenek kidolgozott gyógykezelési és diagnosztikai irányelvek.
• A finanszírozás teljesen kaotikus. Gyakran alapellátási feladat pályázati pénzekből illetve adományokból finanszírozódik.
• A szakemberképzés/továbbképzés, utánpótlás sokszor ötletszerű, személyes kapcsolatok határozzák meg, nem az egész szakmát átfogóan működik.
• Számos nélkülözhetetlen kezelési forma koordinálatlanság miatt nem került bevezetésre.
• A probléma nagyságát, a droghasználók és veszélyeztetettek számát, az ezzel kapcsolatos kiadásokat (pl. gyógykezelési, bűnüldözési, de a gazdaságban hiányként megjelenő költségeket, stb.) is figyelembe véve, a megoldásra fordított összeg elenyésző.
• A működő drogambulanciák nem biztosítják az országos “lefedettséget”, azaz a megfelelő elérhetőséget és a megfelelő terápiás választékot.
• Nem tekinthető megoldottnak a gyermekkorú, 14-16 éves kor közötti, intoxikált és/vagy abususban, illetve dependeciában szenvedő droghasználók kezelése az akut ellátást követően.

A 2.3.1 pontban vázoltak szerint új drogambulanciákat kell létrehozni illetve a meglévő, de a minimál feltételeknek nem megfelelő ambulanciákat erre a szintre kell fejleszteni.

Ezen intézmények TB bázisfinanszírozottak legyenek, önkormányzati szerepvállalással. Ez biztosítani hivatott az anonim ellátást, valamint időt ad az új intézményeknek kliens-körük kialakítására, hogy az ellátási területükön élő droghasználókat elérjék, de amennyiben a forgalom növekedése miatt az intézmény feladatait megfelelő módon/hatékonyan ellátni képtelen, úgy foglalkoztathassanak további szakembereket a TB-vel kötött egyéni szerződések alapján (ezért is lényeges a drogambulanciák önálló intézményként való működése). Az intézményektől meg kell követelni, és finanszírozásuk feltételévé kell tenni, hogy a felhasznált forrásokkal elszámoljanak.

Új intézmény létrehozásánál a forgalom mellett legyen döntő a területre vonatkozó epidemiológiai adatok feldolgozása is (pl. a rendőrségi, bírósági, igazságügyi adatokra támaszkodva is születhessen döntés drogambulancia létrehozásáról).

Az anonimitást mindaddig biztosítani kell, míg a drogfogyasztás törvénybe ütköző cselekménynek számít.

Az intézmények létrehozásának tárgyi feltételeit az önkormányzatok biztosítsák.

A diagnosztikai és terápiás munka ellenőrzése az adott területért felelős szakmai grémiumok (MPT, MAT, MNT stb.) feladata, illetve ennek biztosítása az általuk képzett megfelelő számú szakemberrel.

Az előzőekben jellemzett ambuláns, magas küszöbű szolgáltatások, drogambulanciák és az alacsony küszöbű szolgáltatások (tanácsadó és konzultációs központok, tűcsere és fenntartó kezeléssel foglalkozó központok) működtetése önállóan vagy külön szervezeti formában önkormányzati feladat.

Kívánatos, hogy megyeszékhelyenként egy-egy ilyen központ működjön. A magas küszöbű programok és a fenntartó kezelés biztosítása elsősorban egészségügyi szolgálatokon belül, az alacsony küszöbű programok pedig elsősorban a civil szervezetek közreműködésével valósíthatók meg.

Ha már kiépült az országos kezelőrendszer, sor kerülhet (a területi adottságokat, specialitásokat szem előtt tartva) a különböző kezelési szintek szétválasztása után a szakosodott kezelőhelyek létrehozására. Ebben az ambulanciák működjenek együtt más egészségügyi intézményekkel és civil szervezetekkel (pl. pszichoterápiás centrumok, absztinenciát célzó programok, stb. ill. methadon-buszok, tűcserélő helyek stb.).

2.4 Drogbetegek rehabilitációs intézményeiről

2.4.1 Célok

Kívánatos lenne, hogy a kábítószerfüggő kezelése az ambuláns ellátástól a kórházi kezelésen keresztül a rehabilitációig szabályozott, szervezett és koordinált legyen. Itt természetesen nem kötelező előírásokra gondolunk, hanem igénybevehető és strukturált feltételrendszerre.

Az egyes területek ne rivalizáljanak egymással a különböző források és pénzek megszerzését illetően. A pénzek megszerzésének feltételrendszere áttekinthető, ellenőrizhető és strukturált legyen.

A rehabilitációs intézetek számát is - és ezen belül az egyes intézetek befogadó képességét - rövid távon duplájára, hosszú távon háromszorosára kellene emelni. Minimális feltételként ez eredményezné azt hogy minden kezelésre szoruló motiváltságának és állapotának megfelelő rehabilitációban részesülhessen. Lehetetlen helyzet az, hogy 6-12 hónapos, vagy akár ennél is több várakozási idő szükséges ahhoz, hogy egy-egy jelentkező drogterápiás intézetbe kerülhessen.

Az elérendő célok meghatározásánál kérjük figyelembe venni a Pszichiátriai Szakmai Kollégium Konszenzus konferenciáján elfogadott állásfoglalás megállapításait.

A kezelő intézetek profiljuknak megfelelő szakmai munkára fordíthassák energiájukat és ne a szervezésre és létfeltételeik biztosítására fecséreljék el azokat.

2.4.2 Helyzetértékelés

A Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége (MADRISZ) 8 intézetet tömörít, melyből 7 intézet működik és kezel jelenleg is betegeket.

A 7 intézetből 4 intézet egyházi irányultságú és részben működtetésű, 2 állami struktúrán belüli, míg 1 alapítvány által működtetett. A 8. intézet várhatóan idén kezdi meg működését.

A 7 működő intézet jelenlegi befogadóképessége kb. 100 fő. Minden intézet “várólistát” vezet, ami kb. azonos azzal a számmal ami a befogadóképessége.

Az intézetek általában személyes ismereteken alapuló kapcsolatot tartanak az ambulanciákkal, illetve kórházakkal, így mindkét fél tisztában van azzal, hogy nincs hová irányítani azokat, akik ambuláns, vagy kórházi kezelésből rehabilitációs intézetbe kívánnak kerülni.

Az intézetek többsége az elhelyezkedésre, légtérre, elszállásolásra és ellátásra vonatkozó egészségügyi törvény előírásainak teljes egészében – pénzhiány miatt – nem tudnak eleget tenni. Itt arról van szó, hogy a működő drogterápiás intézeteket 1997. őszétől a Társadalombiztosítás finanszírozza. Ennek előfeltétele a területileg illetékes ÁNTSZ működési engedélye, viszont a tisztiorvosi szolgálatok szigorúan számon kérik az intézeteken az egészségügyi törvény (egyébként kórházakra készült) előírásait.

Annak ellenére, hogy a TB ellátás szempontjából a drogterápiás intézetek fekvőbeteg intézetnek minősülnek, szerintünk nyilvánvalóan nem szükséges ugyanolyan feltételeket megkívánni, mint a kórházaknál, hiszen a drogterápiás intézetben munkaterápia, csoport-terápia és egyéb speciális terápiák vannak, melyeknek feltételei más szabályozást igényelnek.

Két megoldás mutatkozik: Az egyik az, hogy jellegüknek megfelelően speciálisan szabályozzák a drogterápiás intézetek előírásait, a másik az, hogy pénzügyi fedezetet biztosítanak a szigorúbb szakmai előírások megvalósításához.

Az intézetek működését illetően jelentős eltérések mutatkoznak. Az intézetek működését semmilyen hatékonyság-vizsgálat nem kontrollálja. Egyes intézetek saját munkájukat minősítik, azonban szükségesnek mutatkozik egy átfogó, valamiféle felettes szakmai kollégium, vagy szervezet hatékonyság minősítése.

A drogterápiás intézetek jó működését illetően az intézetből kikerültek “utánkövetése” és ennek statisztikai regisztrálása lehetne az egyik minősítési módszer, de a feltételrendszer kidolgozása nélkül ez nem lehetséges.

Az intézetek programjának minimális időtartama fél év, maximális időtartama két és fél év. 6 hónapnál rövidebb terápiás program hatékonyságában nem hiszünk.

A rehabilitációs intézetet elhagyó gyógyult drogbetegek helyzete megoldatlan.

2.4.3 Problémák.

• Elégtelen az intézetek befogadóképessége
• Nincs minőség kontroll ( a 4.2 pontban bővebben kifejtve)
• Megoldatlan az intézetek biztonságos finanszírozása
• Szociális munkás, addiktológus konzultáns képzés ugyan van, de a végzettek közül nincsenek foglalkoztatva az intézetekben
• Egy-két kivételtől eltekintve nincs nemzetközi kapcsolat (külföldi és PHARE pályázatok elnyerésének alapvető kritériuma)
• Nincs speciális rehabilitációs intézetre vonatkozó szabályozás
• Egy-két kivételtől eltekintve kevés a talpra állt szenvedélybeteg, aki segítő munkakörben dolgozik.

• Stabil finanszírozási források biztosítása
• Egyik forrás lehet a törvény által előírt szociális helyzettől függő hozzájárulás a kezelt részéről.
• A másik forrás mindenképpen a társadalombiztosítás finanszírozása, melyre alapot kell elkülöníteni
• Szintén felhasználható a munkaügyi rehabilitácós alap
• Az intézményektől meg kell követelni, és finanszírozásuk feltételévé kell tenni, hogy a felhasznált forrásokkal elszámoljanak
• Országos Egészségbiztosítási Pénztár megyei kereteken felüli ágylétszám biztosítása
• Az egyes intézetek egyelőre a megyei kereten felül kapták az ágyakat a Népjóléti Minisztérium befogadása alapján, azonban jelezték, hogy 1999. január 1-től a megyei keretbe kell, hogy beleférjenek a rehabilitációs ágyak, mert területi ellátási kötelezettség lesz
• Rehabilitációs alap elkülönítése
• Speciális rehabilitációs intézetek részére kiírt pályázatok és azok kontrollja
• A meglévő férőhelyek bővítése 200 ággyal 1999. végéig, úgy hogy a már működő intézmények lehetőséget kapjanak ágyszámuk megkétszerezésére
• Helyi önkormányzatoknál rehabilitációs alapok elkülönítése távolsági megkötés nélkül
• A jelenleg hatályos jogszabály nem teszi lehetővé egy önkormányzatnak, hogy a székhelyétől 100 km-nél messzebb lévő rehabilitációs intézet részére bármilyen támogatást nyújtson. pl Pécs környékén három rehabilitációs intézet is működik, míg a megyék jelentősebb hányadában egy sem. Nyilvánvaló, hogy a pécsi intézetek betegeinek jelentős hányada nem Pécsről és környékéről jön, hanem pl Budapestről, Somogyból stb., akik semmilyen terhet nem vállalnak az intézetek fenntartásában. A fenti probléma miatt konfliktus helyzet állhat elő azok az önkormányzatok és rehabilitációs intézmények között, akik részt vesznek a területileg hozzájuk tartozó rehabilitációs intézetek fenntartásában.
• A területi ellátási kötelezettségen felül az intézetek az ország egész területéről fogadhassanak betegeket azzal, hogy a kezelt állandó lakhelye szerint illetékes önkormányzata adhasson támogatást az erre elkülönített keretéből.
• A rehabilitáció törvényi szabályozása a "drogtörvényen" belül
• A törvény végrehajtási utasításaiban a konkrét állami és társadalmi szervek és azok kötelességeinek megnevezése, akik a további részletszabályozást elvégzik.
• A gyógyult drogbetegek számára a rehabilitációs intézetek elhagyását követően az állam nyújtson támogatást. Akár meghatározott ideig táppénz vagy egyéb anyagi támogatás nyújtásával, akár kiemelten kezelt reszocializációs programokkal, munkához jutás támogatásával. Külföldön bevált tapasztalat, hogy a gyógyult szenvedélybetegeket átmenetileg mint segítő, valamilyen drogkezelő rendszerben foglalkoztatnak. Ehhez további anyagi forrásokat kell biztosítani.
• A törvény előkészítő munkában javasoljuk alkalmazni és figyelembe venni a Pszichiátriai Szakmai Kollégium drogterápiás közösségek működésének irányelveivel kapcsolatosan Budapesten 1997. április 7-én elfogadott állásfoglalását.

2.5 Cselekvési terv

3.1 Célok

Alapvetések

• A kínálatcsökkentés tartalma: a kábítószerekkel kapcsolatos és büntetőjogilag tilalmazott magatartások - termesztés, előállítás, megszerzés, tartás, kínálás, átadás, forgalomba hozás, az országhatáron átjuttatás és a kereskedés - megelőzése, felderítése és a büntetőjogi bűnösség megállapításának az előkészítése.
• A kínálatcsökkentés terepe a büntető igazságszolgáltatás rendszerében bűnüldözési funkciókat közvetlenül illetve áttételesen megvalósító rendőrség, határőrség, vám- és pénzügyőrség valamint a jogerős ítélet után a büntetés-végrehajtás szervezeteinek a tevékenysége.
• A felsorolt rendvédelmi szervek munkáját törvények szabályozzák. A végrehajtásban azonban szem előtt kell tartaniuk, hogy munkájuk középpontjában a drogfogyasztó ember védelmének kell állnia: ez a legfőbb társadalmi cél, valójában ezért kell a drogok kínálatának gátat vetni. Az egyszeri és megismételhetetlen embert azon a címen, hogy pusztítja önmagát nem szabad bűnözőnek tekinteni és akként kezelni, ezért semmiképpen nem lehet pusztán célpontja és tárgya, de még eszköze sem a bűnüldözésnek.
• A rendvédelmi szervek szakirányú munkája rendkívüli jelentőségű, mással nem helyettesíthető, más azt nem végezheti el, ám mégsem a legnagyobb fontosságú. A bűnüldözési érdek nem helyezhető a gyógyuláshoz, a sikeres szocializációhoz, az egyén integrációjához fűződő társadalmi érdek elé, csak amennyiben azt a törvények megengedik és az a Magyar Köztársaság alkotmányos jogrendjének szellemével összhangban van.
• Tekintve, hogy a hatékony kábítószeres bűnüldözés elsőrendű társadalmi igény, hogy a dolog természetéből adódóan rendkívül nagyok a konspirációs követelmények, hogy gyakran igen jelentős anyagi és más érdekek forognak kockán (közismert, hogy a szervezett bűnözés egyik fő terepéről van szó) ezért az abban résztvevő rendvédelmi szervek munkatársainak az átlagosnál sokkal nagyobb anyagi-technikai illetve eljárási lehetőségeket kell kapniuk, ugyanakkor ezzel együtt minden tekintetben kiemelt súlyú kockázatokat kell vállalniuk. Mindennek komoly személyi és eljárási garanciákkal és ellenőrzöttséggel kell együtt járnia. Ez egyfelől a rendvédelmi szervek vezetőinek a kiemelt felelőssége, de emellett biztosítani kell állandó és a részletekbe is tekintő külső kontrollt.
• A bűnüldözés célját és feladatát a hatályos jogszabályok - elsősorban a büntető törvénykönyv, a büntető eljárási valamint a rendőrségi törvény - határozzák meg. A bűnüldözési célok azonban totálisan sohasem valósulnak meg: az officialitás, a hivatalból való eljárás elvét minduntalan áttöri az élet a maga bonyolult valóságában, azaz távolról sem minden büntetőjogi normasértésre következik a büntető felelősségre vonás, hanem jó esetben tendenciaszerűen, gyakran pedig csak esetlegesen. Szükség van tehát az általános bűnüldözői kötelmek közül egyes bűncselekmény típusok vagy elkövetési magatartások kiemelésére amelyek prioritást élveznek. Ez a művelet akkor tekinthető alkotmányosnak és törvényesnek, ha az ekként kialakított stratégiai célok nem öncélúak, vagyis összhangban vannak a társadalom érdekeivel, így a kriminál-politikával, továbbá nem ellentétesek a bűnüldözési tapasztalatokkal. A stratégiai célcsoportok prioritása természetesen nem jelent kizárólagosságot, tehát az oda nem sorolt bűncselekmények üldözésének feltétlen mellőzhetőségét, azt azonban igenis jelenti, hogy akár az ésszerűség szempontjainak, akár a bűn üldözésénél magasabb rendű társadalmi céloknak kell érvényesülniük.
• Az, hogy nem szorgalmazzuk a csupán fogyasztásban megvalósuló kábítószerrel való visszaélést megvalósító ember büntető eljárás alá vonását semmiképpen nem jelenti a kábítószerekre vonatkozó többi tiltó szabály liberalizálását. Nincs arról szó, hogy engedélyeznénk az illegális drogok előállítását és másnak való átadását, különösen nem azt javasoljuk, hogy bármilyen formában ösztönözzük a drogok használatát. Mindezzel a bűnüldözés megszabadulna attól a túlzott tehertől, amelyet a drogfogyasztás terjedésével kapcsolatban visel és erejét a valóban kínálatcsökkentési feladatokra összpontosíthatja.

• A rendvédelmi szervek fő felelőssége, hogy a rendelkezésükre álló törvényes lehetőségekkel mindent kövessenek el az illegális drogok termesztése és előállítása, az országhatáron történő átjuttatása valamint a forgalomba hozatala és a kereskedése ellen. Azt nem lehet célul tűzni, hogy hazánkat és polgárait a kábítószerektől teljesen mentesítsék, mert nemzetközi is a tapasztalat, hogy a szigorú tiltás és represszió mellett, illetve ellenére is fennmarad a drogfogyasztás.
• Az egész kínálatcsökkentési intézményrendszer, ezen belül kiemelten a különféle szervek együttműködése, fejlesztésre szorul.
• A fogyasztóval kapcsolatban lekötött bűnüldözői kapacitást helyesebb kizárólag az előállítói-kereskedői körre koncentrálni.
• A bűnüldöző-felderítő tevékenység a drogfogyasztókról is nagy tömegű információt hoz a felszínre. Ezeket át kell adni a szociális, az egészségügyi és a nevelési-oktatási területen működőknek.
• A fogyasztó büntetőjogi fenyegetettségének megszűnése kapcsán felvethető, hogy ez esetben nem logikus lépés ugyanakkor a kereskedelem, a forgalomba hozatal, összességében a másnak való átadás tilalmazottsága, hiszen valahol mégiscsak be kell szerezni az anyagot. Az észrevétel jogos, azonban ilyen ellentmondásra a hatályos magyar büntetőjog ismer példákat. Említhető az öngyilkosságban közreműködő felelőssége, miközben az alapcselekmény nem bűncselekmény, vagy a prostitúció büntetlensége, miközben az abban közreműködő viszont felelősségre vonható.
• Fontos cél a kínálatcsökkentésben résztvevő szervek és a társadalom közti kommunikáció javítása is. Ezen szervezeteknek hiteles, bizonyított és a saját hatáskörükbe tartozó információkkal kell ellátnia a társadalmat.

Célok:

• A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények maximális hatékonyságú felderítése és megakadályozása.
• A kínálatcsökkentésben résztvevő szervek munkájának és együttműködésének fejlesztése.
• A kínálatcsökkentési munkának a előállítói-kereskedői körre kell koncentrálnia.
• A rendvédelmi szerveknek el kell látniuk információval a keresletcsökkentésben működő egyéb szervezeteket.
• Javítani kell a kínálatcsökkentési szervek és a társadalom közti kommunikációt.

3.2 Helyzetértékelés

A kábítószeres bűnözés növekedése a rendvédelmi szervek tevékenységének aspektusából is – különösen a rendszerváltás óta – fokozatosan gyorsulónak mutatkozik. Noha az erre vonatkozó adatok gyűjtése és összegzése nem rendszerezett, az információáramlás rendszerint esetleges, e szervek munkatársai mindig igen súlyos helyzetről számolnak be, azonban ezek adatokkal történő alátámasztása egyoldalú vagy éppen – titokvédelemre hivatkozva – mellőzött.

Gyakran történik meg, hogy kábítószerrel kapcsolatos konkrét, súlyos, kiterjedt és szervezett bűnözői aktivitásról beszélnek a hatóságok emberei, elmulasztva annak közlését és magyarázatát hogy miért nem intézkednek a jelenség felszámolása iránt. Közismert ellentmondás feszül a tömegtájékoztatás hírei (ezek forrása is általában az előbb említettek) és a rendre elmaradó reagálás között.

A bizonytalan helyzetértékelés ellenére bizonyosnak tűnik és így el kell fogadnunk azt a mind általánosabban hangoztatott megállapítást, hogy a drogfogyasztás – legalábbis az alkalmi jellegű – tömegessé vált hazánkban. A rendőri-büntetőjogi fenyegetettség minden jel szerint nem hat a fogyasztók bővülő táborára, vagyis inflálódott a tilalmazottság.

3.2.1 Rendőrség

A rendőrség országos hatáskörű, dekoncentrált szervezet, szigorú hierarchikus felépítéssel, alá-fölérendeltségi viszonyokkal. A kábítószeres bűnözésre, mint összetett bűnügyi problémára vonatkozó speciális és átfogó belső szabályozással nem rendelkezik. A drogos bűnügyek felső szintű kezelésére jól felszerelt és kiképzett központi szervezetet működtet (Központi Bűnüldözési Igazgatóság, Kábítószerbűnözés Elleni Osztály), amely kész és képes nagy horderejű, nemzetközi vonatkozásokkal súlyosított ügyek kezelésére, megoldására. Kapacitása ma úgy tűnik, tetszés szerint bővíthető lenne, a birtokába jutó információk jelentős hányadát nem képes feldolgozni.

A megyei rendőr-főkapitányságokon ezévben már kötelezően felállították a Szervezett Bűnözés Elleni Osztályokat, sok helyütt – régóta érzékelt űrt betöltvén – szinte csak kábítószeres ügyekkel foglalkoznak. Ugyankkor a területen (városi, kerületi rendőrkapitányságokon) sem hatáskör, sem munkaerő nincs.

A kriminálstatisztika adatai az elmúlt tíz évben gyorsuló ütemű, látványos, növekedést mutatnak a kábítószerrel visszaélés miatt indított büntető eljárások számában. A rendőrségen e bűnügyekből kinyerhető információkat azonban nem gyűjtötték össze és így a drogjelenségnek ezeket a felszínre került mozzanatit sem elemezték ki: nem tudjuk, hogy mi a kereskedők és fogyasztók aránya a felelősségre vontak körében, hogy mi jellemzi személyüket, környezetüket és a droghasználatukat.

A rendőrség birtokában lévő adatok szerint mindazonáltal a rendszerváltást követő években Magyarországon a drogfogyasztás elterjedt, kialakult a belső kábítószerpiac, azonban közterületi nyílt terjesztés és fogyasztás még nincs. A terjesztésben már nem csupán külföldiek vesznek részt, mind több magyar bűnözői csoportosulásról tud a rendőrség. Ezek működésére jellemző a nagyfokú szervezetség és a mély konspiráció. A Magyarországon fogyasztott kábítószerek zömét külföldről csempészik be, azonban nem jelentéktelen erőfeszítések történnek itthon marihuána termesztésre és szintetikus anyagok előállítására. Hasonlóképpen a kábítószergyártáshoz nélkülözhetetlen anyagok, az un. prekurzorok előállításáról és exportjáról is szaporodnak az információk. A rendőrségi ismeretek szerint a fogyasztók legnagyobb részben középfokú iskolák tanulói.

3.2.2 Vám- és pénzügyőrség

Az illegális kábítószerek különféle utakon érkeznek Magyarországra. A nyugat-európai és a hazai heroin-piacra az anyag keletről jön, Isztambulon át a Balkán útvonalon, hazánk területén nagy valószínűséggel kábítószer-lerakatokat üzemeltetnek a bűnszervezetek. Hasonló irányban és útvonalon “közlekednek” a kanabisz-származékok, ám ez esetben mindig több mázsás vagy tonnás tételekről van szó, a hazai piacra azonban már Nyugat-Európából (főként Hollandiából) érkezik “vissza”. Többnyire nyugatról történik a hazai ifjúsági szórakozóhelyek ellátása szintetikus drogokkal. A kokain viszont Dél-Amerikából indul és a tengeren vagy légi-úton érkezik a mind nagyobb mennyiséget felvevő nyugat-európai piacra. A 90-es évtized óta a csempész-útvonalak érintik a kelet-európai légi-kikötőket. Az európai statisztikák szerint magyar állampolgárok aktívan vesznek részt valamennyi kábítószerfajta csempészésében.

A vám- és pénzügyőrség számára az 1997-es év a szélsőségek éve volt, pozitív és negatív rekordok születek a kábítószer-felderítés területén. Kábítószer-csempészet miatt 85 esetben indítottak eljárást és több mint két tonna (2136 kg) kábítószert foglaltak le a magyar országhatáron. (Az előző évben 52 eset volt, 1137 kg anyag lefoglalása). Negatív rekordnak azt tartják, hogy mindössze alig egy mázsa heroint foglaltak le. Elképzelhető, hogy a heroin ismét a korábbi, hazánkat elkerülő balkáni útvonalon utazik.

Szintetikus szerekben 1995 volt az áttörés éve: azelőtt ilyen anyagot a vámellenőrzések során nem találtak. 1996-ban feltűnően sok levélpostai küldeményben találtak szert, azonban a bevezetett ellenőrzési szigorítások megtették a hatásukat. 1997-ben közel 1,1 tonna amfetamint foglaltak le. Majdnem a teljes mennyiséget egyetlen magyar gépkocsiban találták Rajkánál.

3.2.3 Határőrség

A határőrizetről és a Határőrségről szóló törvény értelmében a Határőrség nyomozó hatóságként jár el a hatáskörbe utalt büntető ügyekben – melyekbe nem tartozik egyébként a visszaélés kábítószerrel bűntett – de amúgy köteles minden bűncselekmények megszakítására valamint az elkövetésével alaposan gyanúsítható személyek elfogására és a bizonyítási eszközök megjelölésével az illetékes hatóságok részére történő átadásra, amennyiben a bűncselekményt a határterületen észleli.

A Határőrség a kábítószer-csempészet visszaszorítása érdekében neves külföldi szakemberek bevonásával több turnusban továbbképzéseket szervezett a végrehajtó állomány részére, a határforgalmi kirendeltségeket külföldi segítséggel kábítószer tesztkészlettel látta el – de a reagens anyagok fogytán vannak –, kiképzett kábítószer-kereső kutyákat alkalmaz, mindez azonban kevés ahhoz, hogy ezen a területen jelentősebb eredményt érjen el

A határforgalmi kirendeltségek helyzetüknél fogva értékes információkat tudnak szolgáltatni bármely jogosult szervnek a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyekkel kapcsolatban (be- és kiutazás időpontjai, útitársak adatai, gépkocsik forgalmi rendszáma stb.), ha vízumos, figyelőztetett vagy valamely okból jegyzékelés alá került.

3.2.4 Büntetés-végrehajtás

A magyar büntető-igazságszolgáltatás közismerten szabadságvesztés-centrikus, a magyar börtönök túlzsúfoltak, a helykihasználás 150%-os. A stratégia-képzés alapjául vehető megbízható adatok nem állnak rendelkezésre arról, hogy a fogvatartottak között milyen arányban van jelen a drogprobléma. A büntetés-végrehajtási intézetekben 1997. tavaszán a fogvatartottak közel 1000 fős reprezentatív mintáján kérdőíves vizsgálatot hajtottak végre a droghelyzet megismerése végett. Kitűnt, hogy a tiltott szerek élvezete az elitéltek között magasabb mint a normál populációban.

Ez év elején a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága rendszerbe állított egy kábítószer- és robbanóanyag felismerő berendezést. A cél a rendkívüli események megelőzése. A készülék l milliomod grammnyi anyag-részecske felismerésére és kimutatására képes, tehát akár egy ujjlenyomat vagy bármilyen parányi felületi szennyeződés alapján, az ionizáció elvén működve, képes kimutatni az anyagok jelenlétét.

Helyzetértékelés:

• A drogfogyasztás – legalábbis az alkalmi jellegű – tömegessé vált hazánkban, inflálódott a tilalmazottság.
• A rendőrség a drogos bűnügyek felső szintű kezelésére jól felszerelt és kiképzett központi szervezetet működtet, ott, ahol a nagy tömegek számára a közvetlen terjesztés folyik, nincs felvevő, fogadó kapacitása. Az információk elemzése, a különböző szintek közti információ-áramlás nem megoldott.
• Hazánk a heroin és marihuána csempészetnek fontos, a kokain csempészetnek kevésbé jelentős állomása. A szintetikus drogok nagy része nyugatról érkezik az országba.
• A büntetés-végrehajtásnak nincs képe a kábítószerhasználat elterjedtségéről intézményeiben.

3.3 Problémák

3.3.1 Rendőrség

A rendőrségi tisztviselők alapjában elfogadnák a drogfogyasztó gyógyító vagy nevelő töltetű megközelítése primátusát, azonban néhány dolgot tisztázatlannak tartanak ebben a körben. Így:

• a drogfogyasztás kezelésének egészségügyi rendszerét esetlegesnek, szervezetlennek és többnyire megbízhatatlannak tartják, különösen az úgy nevezett terápiás elterelés körülményeit tarják fontosnak rendezni: ma senki nem tudja, hogy a gyógykezelést választót milyen orvoshoz kell küldeni, milyen igazolás fogadható el stb.
• a fogyasztó sorsának rendezésére szívesen beavatnák az iskolákat és a civil szervezeteket, azonban az előbbieket a szükségesnél sokkal szigorúbbnak látják (a drogos fiatalt túl keményen büntetik, pl. eltávolítják az iskolából) az utóbbiakat pedig többnyire nem ismerik, avagy szakmai kompetenciájukat bizonytalannak tartják.

• a kábítószeres ügyekre szakosodott nyomozók létszáma még a KBI-n és a megyei szervezett bűnözés elleni osztályokon is kevés (ráadásul ők sem új rendőrök, hanem más feladatoktól és egységektől lettek átszervezve), a városi kapitányságokon pedig egyáltalán nincsenek.
• a valóban mélységi felderítés – tehát a kereskedői-terjesztői piramis minél magasabb régióiba eljutás – felettébb idő-, munka- és költségigényes. Napjainkban a rendőrség teljesítmény kényszere minden eddiginél nagyobb: a politika, a közvélemény és így az állami vezetés is gyors eredményeket vár. Ugyanakkor az eredmények számbavétele elsősorban statisztikai mutatókkal történik, ahol nemigen tehető különbség a bonyolult (teljes terjesztői hálózat felszámolása) és az egyszerű (egy tabletta bevétele) ügyek között. Az Egységes Rendőrségi-Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ERÜBS) adatbázisa meglehetősen sokrétű adathalmazt tartalmaz az elkövető és az elkövetés körülményeire. Ugyanakkor az évente kiadott kriminálstatisztikai jelentés pusztán az ügyek és az elkövetők számát közli, és ez messze nem elég, hogy ezt a bonyolult és sokszínű jelenséget, amely a magyar társadalom egyik legizgatóbb problémája ma, plasztikusan bemutassa.
• Éppen az eredmények létfontossága miatt komoly együttműködési zavarok fejlődtek ki a rendőrségen belül, de valamennyi, a kínálat csökkentéséért felelős rendvédelmi szerv vonatkozásában is. Ennek következtében ma kevésbé fontos maga az eredmény, sokkal inkább, hogy azt ki számolhatja el magának.
• A rendőrök kiképzése nem igazodik a kor követelményeihez: noha valamennyi rendőri iskolában a drog-kérdés téma, azonban elszórtan több tantárgy oktatása során érintve (kriminológia, kriminalisztika, büntetőjog, bűnügyi szolgálati ismeretek stb.).és ráadásul nincs megoldva a gyakorlati bemutatás: nincsenek az oktatáshoz gyorstesztek, így a hallgatók nem ismerkedhetnek meg az egyes kábítószerek tulajdonságaival (megjelenési formája, szaga stb.). Különösen hiányzanak ezek az ismeretek közterületeken dolgozóknál, noha a legnagyobb eséllyel ők találkozhatnának a problémával. Az egyetlen kivétel a Rendőrtiszti Főiskola narkológiai speciál kollégiuma, ahol maga a drogjelenség és az ellene kifejtett állami-hatósági munka a maga komplexitásában jelenik meg. Sajátos fordulat, hogy ugyanakkor az így kiképzett rendőrtisztek az elhelyezkedésük során nem kapnak megkülönböztetett figyelmet a személyzeti szervektől, így többségük nem a vonalra kerül, tehát különleges szaktudásuk nem hasznosulhat.
• Ma Magyarországon a terjesztés és a fogyasztás egyik legfőbb színtere a diszkó típusú ifjúsági szórakozóhely. Az elmúlt évek néhány próbálkozása megmutatta, hogy mégoly nagy rendőri erőkkel végrehajtott ellenőrzések sem hoztak számottevő eredményt. Meg kellene találni a módját annak, hogy az üzemeltetők ne ellenfelek legyenek hanem partnerek az ifjúságot a veszélyektől megóvó társadalmi törekvésekben. Emellett is hiányolnunk kell olyan jogi szabályozást, amely segítségével meg lehetne akadályozni azt a tulajdonost a működtetésben, aki valóban károkat okoz.
• Mind többször előfordul az éjszakai szórakozásokhoz kapcsolódva, hogy tragikus közlekedési balesetek történnek valószínűsíthetően kábítószer hatása alatt. Ezeknek a helyzeteknek ma nincs jogi konzekvenciája és a felderítésük technikai eszközei is hiányoznak.
• Az amfetamin-szármzékok körében már hazánkban is előfordul az un, "design"-drogok problémája, amikor egy-egy gyököt megváltoztatva olyan új vegyületet hoznak létre, amelynek a hatása nem különbözik a pszichotrop-listán szereplőkétől, ám a kémiai szerkezet megváltoztatásával, kihullik a tilalmi zónából.

3.3.2 Vám- és pénzügyőrség

A Vám- és pénzügyőrség tevékenysége és eredményessége egyenletesen fejlődik. Felfigyeltek azonban arra, hogy kevés az eredmény a vasúti személyforgalom területén. Feltételezhető, hogy a csempész-szervezetek felfedezték: a nemzetközi gyorsvonatok és utasainak ellenőrzésére a vámszervek részére meglehetősen rövid idő áll rendelkezésre.

Az eredmények annak dacára születnek, hogy a testület maga koránt sincs megelégedve az állomány oktatásával. A kábítószerekkel kapcsolatos ismeretek elsajátítására eddig csak kevés óraszámot tudtak biztosítani a Vám- és Pénzügyőri Iskolán. A hiányt ma speciális tanfolyamok segítségével próbálják meg pótolni.

Különösen problematikusnak tartják a hazai bűnüldöző szervek közötti információáramlás rendszerének a hiányát. Amíg a brüsszeli székhelyű Vámigazgatások Világszervezete valamint a Varsóban működő Regionális Hírszerzői Összekötő Iroda adatbankjaival számítógépes kapcsolatban vannak, addig ez itthon még egyáltalán nincs meg.

3.3.3 Határőrség

A Határőrségre főként a “zöld határon” keresztül haladó csempészés megakadályozása hárul, azonban jelen van a határátkelő állomásokon is, sőt a határátkelés rendjéből következően elsőként érintkezik a határátlépésre jelentkező személyekkel. A vámszervek röviddel ezután következnek és bár számukra több idő, jogosítvány, tehát lehetőség nyílik az utas alapos ellenőrzésére és így eredményeik is jelentősebbek, mégis bizonyos zavar van az együttműködésükben. Ennek oka a mindkét szervet érintő statisztikai szemlélet, amelynek eredményeképpen az eredményt gyakran mindkét hatóság magának szeretné elkönyvelni. A konkrét együttműködés hiánya végső soron minden esetben a bűnözőknek kedvez.

3.3.4 Büntetés-végrehajtás

A büntetés-végrehajtás ma még kisebb mértékben észleli a drog-problémát, mint az a hazai drogfogyasztás méreteinek és szintjének megefelelne. A tiltott anyagok bejutása a börtönökbe a legális csatornákon keresztül (csomag és levél valamint látogató fogadása) a legvalószínűbb. A külvilággal fenntartandó kapcsolatok szűkítése, bárminemű korlátozás ugyanakkor a büntetés-végrehajtás alapvető céljait rombolná, szükségtelen nehézségeket okozna a börtönszabályokat betartó többségnek, ezért nem kívánatosak.

Szükséges lenne megoldani a testnedvekből a kábítószerek kimutatását, így a rendszeres kábítószer-fogyasztók kiszűrését.

Jelen pillanatban a drogfogyasztóknak nincs motívációjuk a leszoktató kezelésben való részvételre. A jelenlegi büntetés-végrehajtási jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a kezelést önként vállalóknak az általánostól nagy mértékben eltérő, számukra sokkal előnyösebb rezsimet alakítsanak ki a kezelés céljának megfelelően.

3.4 Megoldási javaslatok

• A rendőrség bűnügyi munkájának súlypontját a kínálati oldalra kell helyezni. A kis tételben forgalmazók felderítését a nagykereskedők leleplezésére kell hasznosítani. A kizárólag saját fogyasztásra kábítószert előállító, termelő, azt megszerző és tartó cselekményeinek kizárása a büntetőjogi tényállások köréből pozitívan hatna a bűnüldözés eredményességére is. Ezzel védenénk az érintett személyeket a kriminalizálódástól, hozzáférhetőbbé tennénk őket a kezelési programok számára és mivel megszűnne félelmük a nyomozó hatóságoktól, emelné együttműködési készségüket a valódi kábítószer-bűnözők elleni bűnüldöző munkában.

• A kábítószer-jelenség rendkívül összetett jelenség, még egy-egy szakmán belül is hihetetlenül sokféle szempontot kell figyelembe venni, ezért a megoldás legcsekélyebb reménye is komplex kezelést igényel. Ráadásul - mivel a célszemélyek és kapcsolataik azonos kör tagjai - már ma is gyakran felesleges párhuzamosságok alakulnak, miközben értékes információk nem hasznosulnak. A továbblépéshez meg kell oldani a különféle szervek közti együttműködést.

• A jelenlegi Egységes Rendőrségi-Ügyészségi Bűnügyi Statisztika rendszere nem ösztönzi a különféle szerveket az együttműködésre és az esetek mély felderítésére. A statisztikát át kell alakítani úgy, hogy alkalmas legyen a jelenség sokoldalú bemutatására, amely nem csak a bűnüldözés, de társadalom más intézményeinek is megfelelő információ hátteret biztosít a jelenséggel kapcsolatban a valóság megismeréséhez, és az adekvát közösségi válaszok kidolgozásához. Az is nagyon fontos, hogy a bűnüldözők teljesítményét a konkrét ügyek valódi súlyának megfelelően lehessen ennek segítségével értékelni.
• A bűnüldözés rendvédelmi szervei a szorosan vett feladatuk ellátáshoz szükséges információkon túl is nagy mennyiségű ismerthalmazhoz jutnak a drogos jelenség különféle részleteiről (pl. a szerves oldószerekkel való visszaélés konkrét eseteiről, drogfogyasztás okán vagy egyébként deviálódó fiatalok stb.), azonban ez a tudás ma elvész, nem hasznosul. Ugyanakkor a civil szféra hozzájut olyan adatokhoz, amelyekkel a kliensek érdekeinek sérelme nélkül támogatnák a kínálatcsökkentései területen dolgozók erőfeszítéseit.Ki kell dolgozni az információk átadásának rendjét és módszereit, elveit és garanciáit, a kínálat- és a keresletcsökkentési területek között.
• A kínálatcsökkentési tevékenység alapvetően hatósági jellegű, továbbá represszív eszközök és módszerek alkalmazásával zajlik. A műveletek során azonban gyakran találkoznak olyan személyekkel, akik más megközelítést, bánásmódot igényelnek, szükség van más szemléletű szakemberek – elsősorban szociális munkások – bevonására.
• A rendőrségi szakközépiskolák és a Rendőrtiszti Főiskola oktatási rendjében a kábítószer-jelenséggel komplexen foglalkozó önálló stúdiumot kell bevezetni. Meg kell oldani a már funkcionáló teljes rendőri állomány alap- és rendszeres továbbképzését. Ennek ki kell terjednie az anyagismerettől kezdve az ártalomcsökkentési módszerek ésszerűségének megértetéséig mindenre.
• Ki kell dolgozni a kábítószeres nyomozásokra vonatkozó kriminalisztikai módszertant, különös tekintettel a terjesztő-kereskedői elkövetői magatartás bizonyításának eszközrendszerét és metodikáját.
• A csekély mennyiségre elkövető - aki nem gyanúsítható kereskedéssel-terjesztéssel - büntető útról való elterelésének ésszerű megvalósítására összehangolt egészségügyi-szociális-bűnüldözői intézkedésrendszert kell kidolgozni a jelenlegi jogi szabályozás keretei között.
• Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése biztosítsa, hogy a meglévő szervezett bűnözés elleni egységeken túl, az ORFK-n és a megyei rendőr-főkapitányságokon a bűnügyi szolgálat önálló vonalként kezelje a kábítószeres bűnözést továbbá minden első fokú rendőrkapitányságon (városi, fővárosi kerületi) legalább két fő nyomozó foglalkozzon az elsődleges információk fogadásával, szűrésével és ellenőrzésével, szorosan együttműködve a rendőrség bűnmegelőzési munkatársaival.
• A kábítószerhatása alatti részvétel kiszűrésére a közlekedésben ki kell dolgozni a jogszabályi és a technikai feltételeket.
• Kezdeményezni kell az önkormányzati hatósági lehetőségek kiszélesítését az olyan nyilvános helyek működésének engedélyeztetése tárgyában, ahol kábítószert terjesztenek és fogyasztanak. Ennek során olyan - elsősorban gazdasági - ösztönzőket kell keresni, amelyek a tulajdonos érdekeltségét megteremtik abban, hogy partner legyen a drogok elleni társadalmi küzdelemben.

3.5 Cselekvési terv

4.1 Célok

A civil szervetek és önkormányzati drogpolitika munkacsoport célja az, hogy a drogellenes munka lekheterogénabb résztvevőinek munkáját koordinálja, szuverenitásuk legmesszemenőbb figyelembe vételével, valamint a civil szervezetek jelzéseit, igényeit, problémáit közvetítse a KTB vezetőin keresztül a döntéshozóknak.

Szintén fontos elérendő cél, hogy ösztönözze és támogassa az önkormányzatok egyre szélesebb körű feladatvállalását, helyi drogpolitikai stratégia kidolgozását, melynek alapja a nemzeti drogstratégia.

4.2 Helyzetértékelés

Magyarországon igen korán elkezdődött a civil szervezetek segítő munkája. Az egészségügy tapogatózó lépéseivel egyidőben 1984. és 1989. között már több egyházi szervezet indított be drogrehabilitációs intézményt. Ellátó lánc, intézményi hálózat nem lévén elhivatottságra és nagyfokú bátorságra volt szükség ahhoz, hogy minimális tapasztalatra támaszkodva, hivatalos támogatást nem, vagy csak alig kapva az egyik legnehezebb területen önálló, tradíciót teremtő szakmunkát vállaljanak fel. Önmagáért beszél az a tény, hogy a semmiből születő drogrehabilitációs intézmények közül mindegyik folytatja indulásától a mai napig tevékenységét, az időközben többször fellépő súlyos problémák ellenére.

A rehabilitáció mellett a kilencvenes évektől egyre több egyesület és alapítvány vállalt fel tevékenységi formákat a drogproblémákból az iskolai prevenciótól az ártalomcsökkentésig bezárólag. Nagyon sajátos helyzetet teremt, hogy az állami szervezetek által el nem látott területeken a képzeletbeli intézményi háló igen fontos pontjain az elismerésért és fennmaradásért küzdve, támogatást és szakmai kontrollt nélkülözve modellértékű kezdeményezések születtek.

Az egyre sűrűsödő pályázatok – mivel a pályáztatók egyeztetése ezen a területen sem jött létre – lehetővé tették azt is, hogy érdemi, tartós munka nélkül, jól megírt pályázattal is be lehetett futni, ezzel szemben európai mércével is mérhető szolgáltatások pénzzavarral küszködve csak szakaszos munkára képesek, vagy kénytelenek tevékenységi formákat szüneteltetni.

A forrásokért való versengés azt a hamis látszatot erősítette, mely szerint kevesebb intézmény és intézménytípus is elegendő a problémák megoldásához. A civil és egyházi intézmények globális gondolkodása és problémaérzékenysége helyett a rivalizálás uralkodott el, ugyanúgy, mint az állami, vagy az egészségügyi intézmények között. Az alternativitás szükséges szélesedése helyett a stagnálás, a kivárás tapasztalható.

Az önkormányzatok feladatvállalása még csak nyomokban tapasztalható. Egyetlen kivétel a főváros. Budapestnek – most már bizton ki lehet jelenteni – 1998-ban lesz önálló és markáns drogpolitikája. 1997 februárjában szinte valamennyi jelentős intézmény részvételével és aktív szereplésével egy egész napos drogkonferenciát rendezett a főváros. Budapest főváros önkormányzatának elkötelezettségét azonban ki kell, hogy egészítse a kerületek aktív bekapcsolódása is.

1993-94-ben megyei, valamint városi kábítószer ellenes bizottságok jöttek létre. Munkájuk nem kellően dokumentált, néhány konferencián, valamint kampánytevékenységen kívül számottevő eredményt nem produkáltak. Az utóbbi esztendőkben csak a “Szertelenül” országos kampányban indult el a nagyvárosi önkormányzatok részvételével értékelhető munka.

Mindezek mellett megállapítható, hogy a civil szervezetekre általában a nagyfokú költséghatékonyság jellemző.

4.3 Problémák

Néhány a civil és egyházi szervezetek legfontosabb problémái közül: közömbösség, vagy megalapozatlan kritika az egészségügy vagy a korábbi koordináció részéről; folyamatos finanszírozási gondok; egyre fokozódó nyomás a bekerülni szándékozó kliensek és a delegáló intézmények részéről; anomáliák és a párbeszéd hiánya a normatív támogatással kapcsolatban stb.

A különböző típusú civil intézmények különféle problémákkal kűzdenek. Mindezek közül a legsúlyosabbnak – teljes rendezetlensége miatt – az alacsonyküszöbű szolgáltatásokéi tűnnek. Tapasztalható, hogy jelen pillanatban Magyarországon a civil szféra csak ritkán képes arra, hogy hosszabb távon tartson fenn intézményeket.

4.4 Megoldási javaslatok

A H/4962/13. sz. országgyűlési határozat, amelyet a Kábítószer-fogyasztás Visszaszorítása Érdekében Létrehozott Eseti Bizottság terjesztett az országgyűlés elé, és az el is fogadott, kimondja:

“Az országgyűlés szükségesnek tartja a kábítószer-fogyasztás terjedésének megakadályozása érdekében átfogó, összehangolt és multidiszciplináris, a kereslet-, kínálat- és ártalomcsökkentés egyensúlyára, az állam és az önkormányzatok tevékenységére, valamint a helyi közösségek és a civil szervezetek szerepvállalására épülő nemzeti kábítószer-stratégia kidolgozását."

A megoldás keresésének egyik lehetséges útját ez az idézet jelöli ki:

• Tanulmányozni kell az európai országok idevonatkozó gyakorlatát, figyelembe véve a közelgő úniós csatlakozást.
• A nonprofit törvény kereteit és a gyakorlatban jelentkező problémákat egy lehetséges korrekció szükségessége miatt össze kell vetni.
• Ösztönözni és támogatni kell az egyházi és civil szervezetek szakmai és szakmavédelmi munkáját, a párbeszédet és az információk áramlását.
• A drogproblémák megoldása terén nem az a döntő, hogy az intézmény milyen keretek között dolgozik (állami, önkormányzati, egyházi vagy civil szervezet stb.), hanem az, hogy milyen minőségű a tevékenysége. Ha ezt a tételt a döntéshozók és a koordinációért felelős intézmény(ek) elfogadják, akkor a legszélesebb konszenzuson alapuló tevékenységfinanszírozás kidolgozása szükséges.

• Szükséges az alacsonyküszöbű szolgáltatások szakmai protokolljának elkészítése. A megszülető protokolloknak rugalmasaknak kell lenniük, hogy biztosítsák a változó helyzethez való alkalmazkodást, és új problémakezelési formák kialakulását. A protokollok kidolgozására az alacsonyküszöbű szolgáltatások szakmavédelmi szervezetét kell felkérni.
• Az alacsonyküszöbű szolgáltatások engedélyezésére és ellenőrzésére az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot kell felkérni. Az ÁNTSZ-t fel kell készíteni, hogy képes legyen ellátni ezt a feladatot.
• Szükséges a mindenkor rendelkezésre álló források, a hozzáférhetőség és a felhasználás hasznosulása nyilvánosságának biztosítása, valamint a közelmúlt (1992.–1997.) idevonatkozó tapasztalatainak visszamenőleges feldolgozása.
• Országunkban még nem beszélhetünk kezelési rendszerről. Meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek befogadják és segítik az új ellátási formák kiszélesedését, valamint biztosítják a folyamatos működést. A legfontosabb elemei egy feltételezett kezelési láncnak, ahol a civil szervezetek szerepvállalása jelentős lehet:

• korai jelzőrendszer
• korai intervenció
• elérési munkaformák
• telefonos szolgálatok
• konzultáció
• betoppanó (drop-in) szolgálatok
• nappali ellátási formák
• rehabilitáció
• visszaesés megelőzése
• félúti házak
• utánkövetés
• utógondozás
• védett szállások
• védett munkahelyek
• önsegítő csoportok (drogosoknak, ex-narkománoknak, szülőknek, hozzátartozóknak)

• A még, vagy már működő megyei, városi kábítószerbizottságok felkutatása, munkájuk nívójának megismerése, tapasztalataik feldolgozása lehet kiindulópont az önkormányzati drogpolitika állapotfelméréséhez.
• A legsürgetőbb teendő a szociális törvény szenvedélybetegek nappali ellátásának bevezetéséhez szükséges feltételek meglétének felmérése, előkészítése, a megvalósításhoz ajánlások kibocsátása.

6.3 A feladatok időzítése és költségigénye (millió forint)