Napirend:

A bizottság részéről:

Zsigó Róbert (Fidesz), az albizottság elnöke

Koncz Ferenc (Fidesz)

Meghívottak:

Topolánszky Ákos helyettes államtitkár (Ifjúsági és Sportminisztérium)

Székelyhidi Jánosné (Ifjúsági és Sportminisztérium)

Frisnyák Tünde (Oktatási Minisztérium)

Dr. Bácsy Ernő (Egészségügyi Minisztérium)

Szabó Gábor református esperes

Fodor Zsuzsa megyei önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságának elnöke

Molnár Sándorné Kecskemét önkormányzata szociális bizottságának elnöke

Kály Kullai Károly szupervízor (Sziget Droginformációs Alapítvány)

Dr. Szabó Mária ÁNTSZ megyei intézete

Gréczi Ágnes megyei önkormányzat ifjúságpolitikai helyettese

Merétey Sándor, az MRE Zsinati Iroda Missziói Osztály vezetője

Dr. Szűcs Attila megyei pszichiáter szakfőorvos

Ferenczi Zoltán területi vezető

ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz), az albizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó napot kívánok. Sok szeretettel köszöntöm az albizottság megjelent tagjait, vendéglátóinkat, Topolánszky Ákos helyettes államtitkár urat, az Oktatási Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium megjelent képviselőit, valamint a megyei önkormányzat megjelent képviselőit. Azért vártunk pár percet, mert úgy tudom, hogy előbb-utóbb határozatképes lesz az albizottság, de ez nem biztos, semmi nem biztos.

Sok szeretettel köszöntöm Ferenczi Zoltán urat és köszönöm a meghívást, amellyel lehetővé tette azt, hogy ide ellátogathat az albizottság. Először személyesen engem hívott, de szerettem volna, ha kihelyezett albizottsági ülés keretében megismerkedünk ezzel a drogprevenciós szolgálattal, ezzel együtt Bács-Kiskun megye droghelyzetéről is bizonyos képet kapunk. Ha nem lesz határozatképes az ülés, akkor is meg fogom tenni azt, hogy holnap a főbizottsági ülésen beszámolók az ifjúsági és sportbizottság más tagjainak is arról, hogy milyen tapasztalatokat szereztünk Kecskeméten.

Még egyszer szeretném megköszönni a meghívást. Egy nagyon tartalmas programot állítottak össze nekünk, amely alapján, azt hiszem, teljes képet fogunk kapni arról, hogy mi a helyzet drogügyekben Bács-Kiskun megyében. Átadom a szót Ferenczi Zoltán úrnak.

FERENCZI ZOLTÁN területi vezető: Tisztelettel és szeretettel köszöntöm az elnök urat, Merétey Sándor főtanácsos urat, a Zsinati Irodától, Topolánszky Ákos helyettes államtitkár urat, az esperes urat és valamennyi kedves vendégünket. Igen megtisztelő szolgálatunk számára ez a mai alkalom, amit külön köszönök az elnök úrnak. Azzal a reménységgel jöttem el ma, hogy valóban arra nyílik lehetőség, hogy megyénk ellátó rendszerének egy bizonyos része úgy is találkozhat, hogy a közös együttmunkálkodás lehetőségeit keressük. Másrészt pedig olyan kitekintésre adódik lehetőség, amely hosszú távon biztosítja szolgálatunkat. Harmadrészt annak is örülnénk, ha valóban a munkánkról, a szolgálatunkról és megyénk droghelyzetéről egy olyan képet adhatnánk, amilyet mi tapasztaltunk az eddigi szolgálatunk során.

Arra gondoltam, hogy a program szerint megpróbálnánk az időt tartami. Reménység szerint fél egykor egy közös ebéddel zárnánk a mai napunkat a meghívóban foglaltaknak megfelelően. Utána 13 óra 10 perckor sajtótájékoztató lenne, amelyet az elnök úr tartana meg. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérem Merétey Sándor urat, hogy tartsa meg a napirendi pontjainak szerint...

FERENCZI ZOLTÁN: Bocsánat, először Szűcs Attila van! Hogy az időt tartani tudjuk, hadd kérjem, hogy valóban tartsuk a tíz percet, mivel direkt tágabbra szabtuk a lehetőséget, lesz még mód az elhangzottak megbeszélésére.

ELNÖK: Akkor megkérem Szűcs Attila urat, tartsa meg előadását.

DR. SZŰCS ATTILA megyei pszichiáter szakfőorvos: Elnök Úr! Köszönöm a meghívást és a lehetőséget, hogy beszélhetek a megyében kialakult droghelyzetről. Előre elnézést kell kérnem, de 12 órakor fel kell állnom, mert bírói szemle van az osztályon, és ez személyhez kötött feladat.

Nagyon röviden és dióhéjban szeretnék tájékoztatást adni, azért nem mennék bele részletes adatokba, mert egészen biztos, hogy a bizottság tagjai több tizedszer, illetve több századszor hallják már ugyanazokat a problémákat, amelyek Bács-Kiskunban is kialakultak. A nagyon rövid beszámolómat egyrészt az intézményi helyzetről, a droggal kapcsolatos megyei adatokról, a szakmai feltételekről, végül pedig az emberi hozzáállás, az emberi körülmények biztosítottsága vagy nem biztosítottsága kérdéséről szeretném megtartani.

A múltba visszatekintve a megyei kórház pszichiátriai osztálya 15 évvel ezelőtt kezdte meg működését. Körülbelül abban az időben, amikor átmeneti időszak volt a hazai drogfogyasztásban, a szipu, a vegyszerek belélegzése, illetve az egyéb illegális drogok terjedése idején. Akkor az osztály úgy kezdte meg a működését, hogy 70 ágyas részleget alakítottunk ki eleve a megyének a májbetegségek, egyéb toxikológiai állapotok, alkoholizmus, öngyilkosság vonatkozásában igen-igen kimagasló helyzete miatt, 70 ággyal szolgáljuk tehát az ellátandó lakosságnak e vonatkozású egészségügyi ellátását, kivizsgálását, segítését. Egyúttal ugyanebben az időben nagyon lelkesen pályáztunk -drogtanyák, átképző intézmények, félutas intézmények - abban gondolkodva, hogy nem elég csak gyógyítani, hanem szakmát, lakást, munkát s a többit és közösséget is kell biztosítani azoknak a többnyire fiataloknak, akik a szenvedélybetegség különböző formáiban szenvednek. Tehát lelkesen pályáztunk a legkülönbözőbb helyekre. Sajnálatos módon intézményi szinten ennek az eredménye praktikusan a nullával volt egyenlő. Ezek az akkori sziporkázó ötleteink, amelyek az indulás lelkesedésében mindannyiunkat áthatottak, intézményi vonatkozásban eredménytelenek lettek.

Időközben ez az addiktológiai, mentálhigiénés osztály - azt hiszem, minden szerénytelenség nélkül mondhatom -, ha Levendel professzor halála be nem következik, akkor az ország egyik módszertani osztályává nőtte volna ki magát. Sajnálatosan Levendel professzor halála, illetve az egészségügyben bekövetkezett változások viszont azt eredményezték, hogy annak dacára, hogy a morbiditási és a mortalitási mutatókat illetően semmiben változás nem történt - és nagyon kétlem, hogy az öngyilkosságok számának, gondolom, átmeneti csökkenése egyáltalán az orvosi tevékenységgel és a gyógyszerezéssel kapcsolatos, sokkal inkább makrotársadalmi folyamatok kell hogy zajlódjanak -, tehát ezt leszámítva, annak dacára, hogy a mutatók nem javultak, az osztály létszáma először a felére, illetve lassan a harmadára csökkent.

10.

11-20

(Szűcs Attila):

Ennek megfelelően elvesztettem 25 munkatársamat, akik közül pontosan a drogterületre egyáltalában ráképezhető és hajlandóságot mutató kollégák, akik a hazai legmagasabb képzettséget megszerezték drog, illetve addiktológiai vonatkozásban, praktikusan ennek a leépítésnek áldozatul estek.

A megyében a helyzet a pillanatnyi állás szerint a következő lenne. A közel félmilliós megyében egyes-egyedül tehát a kecskeméti megyei osztályon van olyan addiktológiai osztály, ahol a drogbetegek detoxikálására is eléggé szűkösen, és a felszereltségünk vonatkozásában nem mindenre kiterjedően, de felkészültünk, és ahol azért buzog az a lelkesedés, hogy ezekkel a betegekkel, emberekkel, problémás szülőkkel és ifjakkal foglalkozni kell. Tehát történnek változatlanul nagy erőfeszítések a vonatkozásban, hogy a képződések, szakmai magasabb szintre jutások megtörténjenek. Sajnálatosan a megye másik 4 kórházában csak gondozói ellátás van, illetve a pszichiátriai osztályok sem a toxikológiai ellátást, detoxikálást, sem pedig az egyébként kötelező jelleggel, a területi ellátási elvnek megfelelő kötelező jelleggel, egyéb vonatkozásban pontosan a nagy szakmai kihívást jelentő drogos betegeknek az ellátását nem, illetve a megítélésünk szerint nem megfelelő szinten vállalják fel.

Intézményi vonatkozásokban sajnálatosan nem valósult meg az a megelőző intézményrendszer, amelynek – hála istennek -, ugye, most itt, ebben az épületben, és Ferenczi Zoltán nagytiszteletű vezetésével részesei, illetve támogatói lehetünk, úgyhogy a szakma igen nagy örömmel és lelkesedéssel támogatja a prevenciónak ezt a területét, ezt a munkáját. Én a magam részéről személy szerint egyébként is azt gondolom, hogy az egészségügy, miután nem kompetens, nem jut hozzá azokhoz a fiatalokhoz időben, nincs kapcsolatunk, nem az egészségügy kompetens ezen a területen tevékenykedni. Ez egy mondvacsinált dolog, hogy az egészségügy vállalja fel a drogmegelőzési feladatokat.

Ami a gyógykezelés, illetve detoxikálás rövid időszakát illeti, tehát ami orvosi rész, azt természetesen felvállaljuk, és készülődünk, felkészültünk, és ebben az évben is sikerült szerencsésen 4 kollégát elindítani az egyéves narkológiai képzésre. Sajnálatosan – ismételten hangsúlyoznám – csak a megyének az északi területére vonatkozik.

Ami a gyógykezelés utáni időszakot illeti, picit bizonytalansággal tölt el, hogy az az egyébként nagyon támogatandó lelkesedés, amit Ferenczi Zoltán és a munkatársai végeznek, vajon kiterjeszthető-e a rehabilitáció, reszocializáció, tehát az olyan hosszú távú feladatokra, mint például ami a zsibriki intézetben vagy más egyéb droghelyeken történik, tehát hogy fogja-e tudni biztosítani ilyen körülmények között majd ez a munkacsapat az egészségügyi ellátást követő szakmai követelményeket. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy ami itt a fiatalok utóellátását, átképzését, valamilyen munkához juttatását vagy foglalkozáshoz juttatását jelentené, azt hiszem, még sokkalta komplexebbnek kellene lennie majd annak az intézményi rendszernek, ami ezt a területet szolgálni tudja.

Annál inkább mondhatom ezt, mert ami az adatokat illeti, sajnálatosan azt látjuk, hogy hozzávetőlegesen megháromszorozódása történik évről évre a hozzánk forduló drogos betegek számának. Valamint nem elhanyagolható az, hogy nemcsak a megyében, hanem inkább a megyén kívüli területekről, ahonnan anonim módon tudnak emberek jönni ide hozzánk, egyre nagyobb az érdeklődés, egyrészt maga a detoxikálás iránt, másrészt, hogy mit tud tenni az egészségügy ezekkel a fiatalokkal kapcsolatban e vonatkozásban. Tehát lappangva, rejtve egy olyan lávaszerűen bugyogó, de még a felszínre nem törő folyamatnak gondolom az előjeleit vélni ezekből az érdeklődésekből, ahol a jelenlegi rendelkezésre álló szakembergárda semmiféleképpen nem mondható elégnek.

Tudniillik azt gondolom, mindenki számára világos, hogy ez nem egy gyógyszeres, nem egy farmatális dolog, aminek itt történnie kell, elsősorban lélektani folyamatokat kell befolyásolni, ami az egyedi embert illeti, illetve a rendkívüli mértékben szakma- és időigényes családterápiás vonatkozásokat kellene igazából a szakmának elsőrendűen szolgálni. Itt teljesítményt nyújtani borzasztóan nehéz. Az egészségügy ellenünk dolgozik, máshonnan támogatást viszont nem kapunk. Akkor, amikor én a pszichiátriai osztály egészét tekintve, tehát 100 ágyat azért veszítettem el 2 évvel ezelőtt, mert nem tudtam finanszírozni ennek a tulajdonképpen kicsit misszionárius jellegű tevékenységnek a költségeit, azt gondolom, hogy ez nagyobb átgondolást igényel, mert a munkába állítható szakembereknek a száma rendkívüli mértékben korlátozott, és azt gondolom, nehéz erre a területre embereket kapni.

Statisztikai adatokkal nem untatnám önöket, mert ezek így sem, úgy sem kvalidak, szóval teljesen fölösleges róla beszélni.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezném, hogy a megye mekkora területéről jönnek ide kezelésre. Például Bajától – mert vidéken csak gondozói hálózat van. Mennyi az az ember, akit a megyéből kezelnek, és mennyi az, akit a környékről, hiszen Bács-Kiskun megye egy olyan megye, hogy Kecskemét közelebb van Budapesthez, mint egyébként a megye déli részéhez. Mekkora az arány, akiket a megyéből, illetve a megyén kívülről kezelnek?

DR. SZŰCS ATTILA megyei pszichiáter szakfőorvos: A megye Ajkától Nyíregyházáig terjed. Az addiktológiai osztályunk – tényleg nem viccelek – körülbelül erről a területről vesz fel betegeket. Nagy előszeretettel jönnek ide a munkatársaim, Sárközi Zsuzsanna osztályvezető főnővér, és az a gárda, aki erre a területre képződött rá, igen jó nevet szerzett magának, és kialakult ennek az osztálynak az az - érzéseim szerint – alapvető és szükséges atmoszférája, amelynek híre ment és vonzza az embereket.

Nos, jönni jöhetnek emberek, csak itt az a probléma, amit megint, azt hiszem, nagyon világosan kell látni - a drogmegelőzési, drogkezelési munkában, abban az esetben, amikor valakit a környezetéből kiszakítunk, és a környezettel kapcsolatos viszonyát nem tudjuk az illetőnek rendezni, ez egy hasztalan tevékenységgé válik. 20

21. - LÉ (Dr. Szűcs Attila)

Ugyanakkor rendkívüli mértékben munka- és időigényes.

A másik tényező - azt hiszem, ez szintén nagyon köztudott -, hogy a szenvedélybetegek közül éppen a drogbetegek vonatkozásában a nagyon kiművelt utolérhetőségű köntörfalazás, őszintétlenség, csalafintaság, bujkálás és most a drogtörvény szigorításai kapcsán fű alatt zajló események és egyúttal, ha többen vannak, összejátszások történnek a drogbetegek között, amelyek egy egész osztálynak a munkáját tönkretehetik. Magyarul nem lehet betegeket nagy számban egy időben felvenni. Egyébként jönni jöhetnek, de hangsúlyozni szeretném, hogy az lenne a célszerű és az ideális, ha nem ilyen nagy központokban történnének az odairányítások, mert a család számára is gond lehet - ezeknek egy része legalábbis nagyon szegény család, a másik része nagyon gazdag család, polarizált világ ez -, a szegény családok nem tudják tartani a kapcsolatot az osztályon fekvő hozzátartozóikkal a megye déli részéből. Azok az emberek, akikkel én jutok kapcsolatba, egyszerűen úgy vannak, hogy ha a kenyérrevalójuk megvan, az nagyon jó, de útiköltség már nincs. (Közbeszólás: Így van, jönnek útiköltséget kérni!)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e még valakinek hozzáfűznivalója, kérdése?

DR. SZABÓ MÁRIA (ÁNTSZ megyei intézete): A professzor úrral 15-20 éve együtt dolgunk. A drogprevencióban nem egészségügyi, hanem inkább szociális mentálhigiénés jellegű intézmények azok a megyében, akik igyekeztek valamit elérni, éppen a professzor úr szupervíziós tevékenysége segítségével. A családsegítő szolgálatokat kár volt elveszíteni, mint ilyenfajta lehetséges intézményt, mert úgy indult ez az egész intézményrendszer, mint egy szociális és mentálhigiénés intézet és később aztán erőteljesen szociális irányba tolódott el mind a felügyelete, mind pedig a működtetése szempontjából.

Itt a koordinációs szereplők segítségével a mindenkivel, oktatási intézményekkel, civil szerveződésekkel való kapcsolattartásban szerintem nagyon hasznosan tudnának továbbra is együttműködni, különösen ha a pedagógusok képzése ilyen értelemben folyamatossá volna tehető. Számtalan pályázat van és el is indulnak ezzel kapcsolatban kezdeményezések, de mindig ott feneklik meg a dolog, hogy aztán a következő évben nem biztos, hogy ugyanaz a társaság megkapja a pályázatára a pénzt, és akkor megszakad a folyamat.

Tehát úgy látom, hogy az egészségügyi ellátásban a családvédelmi szolgálat is szerepet kellene hogy kapjon, és a családvédelmi védőnő maradék idejében nemcsak a terhességmegszakításokkal foglalkozna, hanem iskolákba is bejárnak. Ez most is feladatként jelenik meg náluk, tehát a védőnői szolgálat és a családsegítő szolgálatok tudnának az oktatási intézményekkel kapcsolatot tartani, különös tekintettel most a gyermekjóléti szolgálatokra. Tehát funkcionális kapcsolatrendszerre van szükség, de a pályázati pénzeket nem úgy kellene kezelni országosan, mint eddig, az biztos, mert eddig ilyen epizódszerűen jelentek meg, és nem is biztos, hogy olyan kezdeményezésekre fordítódtak, amelyek mondjuk például egy ilyen drogprevenciós folyamatot garantáltak volna. Ezt kellene valahogy jobban áttekinteni, mert az egészségügyi intézményi ellátása sajnos ilyen katasztrofális, és biztos, hogy nem is lesz jobb, ahogyan most gondoljuk. (Koncz Ferenc: Azért bízzunk benne!) És akkor a drogrehabilitációnak ez a része így valahogy biztosítható lenne, de a képzés elengedhetetlen, mert a gyermekjóléti szolgálatok is nagyrészt pedagógusokból állnak, így erre a célra ki kellene képezni őket, ehhez pedig pénz kell.

Az egészségügyi ellátáson túli rehabilitáció pedig ismételten semmi. Tudniillik van a megyében egy szenvedélybetegek szociális otthona a megyei önkormányzat kezelésében, ahol alkoholbetegeket kezelnek és elég jó. Kaskantyún van, ez tanyavilág, tanyájuk is van. Fel is vetettem eretnek módon, hogy nem lehetne-e kibővíteni esetleg drogosok kezelésével, de ez nagy ellenállást váltott ki, és felvilágosítottak, hogy szakmailag sem jó ez. Most már tudom, hogy semmiképpen nem jó együtt kezelni a két betegségcsoportot, de lehetne abban gondolkodni, hogy ha ez az intézmény drogosokat nem tud ellátni, de a megyében van egy ilyen intézmény, akkor hátha lehetne normatív támogatást adni ennek az intézménynek a rehabilitációra és ezeket a betegeket például egy fejlődő egyházi intézmény tudná kezelni a továbbiakban, és akkor feladatátvállalási szerződéssel némi finanszírozás is állna mögötte.

Ez csak egy ötlet, mert teljességgel megoldatlan. Tehát nemcsak ez az egészségügyi része, amit a professzor úr elmondott, hanem az is, amit én szintén hangsúlyozok, hogy még csak-csak van próbálkozás, bár az sem eléggé professzionális, inkább csak próbálkozás és lelkesedés szintjén, utána pedig semmi. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Én is köszönöm szépen. Ha nincs több hozzászóló, áttérnénk a következő napirendi pontra. Megkérem Merétey Sándor urat, hogy tartsa meg tájékoztatóját a Magyarországi Református Egyház drogprevenciós szolgálatairól.

MERÉTEY SÁNDOR, az MRE Zsinati Iroda Missziói Osztályának vezetője: Elnézést kérek, hogy állva beszélek. (Székéről felállva folytatja.) Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy állva beszéljünk, így tudunk gondolkodni. Köszönöm a megtiszteltetést, hogy néhány mondatban szólhatok a Magyar Református Egyház egészéről. Megmondom őszintén, én nem szakember vagyok, ezért azokról a motivációkról szeretnék szólni, amelyek a Magyarországi Református Egyházban érvényesültek, hogy egyáltalán a drogos munka és a rehabilitációs munka kialakuljon, és annak jelenlegi helyzetéről ejtenék néhány szót.

Az 1980-as évek eleje az az idő Magyarországon, amikor egyáltalán lehetséges, hogy erről szó essék nyilvánosan, és amikor szükség mutatkozik már nyilvánosan arra, hogy ezekben a társadalmat pusztító betegségekben és jelenségekben az egyház is részt vehet, mert addig ebben nem vehetett részt. A döntő az, hogy volt néhány olyan fiatal, karizmatikus és elkötelezett személyiség - az elkötelezettség, úgy érzem, ehhez a munkához szinte elengedhetetlenül szükséges -, akik ennek a dolgát felvetették. Amikor az első próbálkozás elindult az egyházban, óriási lelkesedés volt. Egy bizonyos romantikus elképzelés uralkodott és mindenkin segíteni akart. Természetesen ez elég rövid időn belül lekopott, amikor a dolog természetéről volt szó és igazán konfrontálódtak azzal. Tehát szépen kialakult, azok körül csoportosult ez a munka, akik csakugyan ebben elkötelezettek és csakugyan karizmatikus személyiségek voltak.

A megfelelő segítség mellett elkezdődött ez a munka, elsősorban Ráckeresztúr volt az a pont, ahol ez jegecesedett, és egy budapesti református gyülekezetben, ahol felvállalták ennek az ódiumát. Ennek volt nyilván ódiuma, aki ezzel foglalkozott, tudja, hogy miről van szó. Egy gyűjtőhely volt, Ráckeresztúr pedig tulajdonképpen egy rehabilitációs intézetnek volt szánva. Sok ellenállás és sok nehézség mellett végül is sikerült Ráckeresztúron két olyan épületet létesíteni, ahol a rehabilitáció ment. Azzal párhuzamosan akkor még az egyik karizmatikus személyiség, Erdős Eszter - azt hiszem, ismeri mindenki - lekerült Tolna megyébe, akkor indult a zsibriki munka. Úgyhogy gyakorlatilag a református egyház égisze alatt ez a két rehabilitációs intézet működik mindmáig, mindinkább sikerrel, és tulajdonképpen, amikor Ferenczi Zoltánról van szó, úgy értékelem, hogy ő már a második generációhoz tartozik ezek között. És miután ő ide került, és ez így jó, Bács megyében megmozgatta a vizeket és tulajdonképpen elindult ez a dolog.

30.

31-40 (Merétey Sándor):

Úgyhogy egy bizonyos fokig így lehet szemlélni ezt a dolgot, hogy megvolt a gyümölcse annak, ami ott történt. Annál is inkább ennek a munkának az elismerését látom abban, hogy végül is ebben a kormányzatban államtitkár-helyettesi posztot kapott az, aki a ráckeresztúri otthonnak hosszú időn keresztül a vezetője volt, és gyakorlatilag úgy érzem, hogy ezzel egy kicsit elismerést is nyert az a munka, ami kezdetben nem történt meg. Sokszor dilettánsnak nevezett munka volt ez.

Amikor óriási munkával a református egyház keretén belül elkészült a rehabilitációs program, több mint 3 hónapon keresztüli munkával, adoptálva úgy amerikai mintát, mint lengyel mintát, és az itteni tapasztalatokat összesítve, utána lehet nézni, hogy - csak miután egy rehabilitáció elindult ezekben az intézményekben és ez nagyon jó volt - rendezett a református egyház egy olyan tanfolyamot is 3 héten keresztül, tulajdonképpen az egyház keretén belül, római katolikus, tehát ökumenikus vonatkozásban, ahol egy amerikai származású magyar főorvos tartott előadásokat. Ezt még annak idején videóra is vettük, és tulajdonképpen az volt az alapja ennek a rehabilitációs programnak. Ma is megvan, és tudomásom szerint a részleteit ma is használják. Tehát a motivációja az, hogy a gyógyulásnak személyiséggyógyulásnak kell lennie, tehát nem az elvonás; a klinikai dolog ennek csak egy bizonyos része, sőt előfeltétele, és tulajdonképpen a személyiséggyógyulás a motiváció.

A református egyházak hagyományainak megfelelően nemcsak azokat segíti, akik a társadalom perifériájára kerülnek, vagy ilyen helyzetbe kerülnek, hanem a lelkükre is gondol, és tulajdonképpen az alapvető motiváció az, hogy lelki, szellemi vonatkozásban a teremtő Istennel való újratalálkozásnak az eseményében is helyreáll az a lelki egyensúly egy embernek az életében, amely tulajdonképpen valami miatt felborult az élet folytán. Egy hiánybetegség, tehát ennek a hiánya bizonyos pótlékok jelenlétét teszik sok ember egyensúlya érdekében szükségessé, és az ebben való segítség felajánlása. És a rehabilitáció egyik döntő szempontja az, hogy semmiképpen nem történik valamiféle kényszernek vagy lelki kényszernek az alkalmazása, hanem a felkínálása történik ennek a lehetőségnek, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az igazi mankó a klinikai elvonásnál.

A református egyház nem állt olyan jól gazdaságilag, hogy ezt a munkát finanszírozza. Én úgy tudom, hogy a legdrágább rehabilitáció a drog-rehabilitáció az összes között, amely a legtöbb személyi feltételt és az idő hosszúságát tekintve is ezt igényli. Az volt a szerencsénk, hogy külföldi testvéreink, elsősorban Svájcból, e munka mellé álltak, és ebben Topolánszky Ákosnak is döntő szerepe van, hiszen ő svájci ösztöndíjas volt, és az ő kapcsolatai annak idején döntő módon jelentkeztek, segítették ezt a munkát. E nélkül, úgy gondolom, mi nem tudtuk volna ezt így megtenni. A református egyház a maga büdzséjéből, amit tudott, ebben segített, tehát a kettő együtt lehetővé tette ezt. Tehát gyakorlatilag megoldandó feladat lett az, ami tulajdonképpen meg is valósult, nevezetesen, hogy állami támogatás is befolyjon ebbe a munkába, ami többé-kevésbé ma már jelentkezik a törvényben is, és a többi. Egy olyan folyamatnak vagyunk a részesei, amely - hála a jóistennek - közel két évtized alatt elérkezett ide.

Még annyit szeretnék mondani, hogy a református egyház sohase törekedett arra, hogy megoldja a drogproblémát, és itt szeretném mondani, hogy semmiféle szerződéssel az én egyéni véleményem szerint semmiképpen át nem vállalhatja azt a felelősséget e tekintetben sem, amely tulajdonképpen magát az államot terheli ebben a dologban. Viszont mindenképpen szeretne a maga módján modellértékű módon jelen lenni, és iniciatív látni vagy elmondani azt, hogy hogyan látja, és a maga módján szeretne hozzájárulni ahhoz, ami történik. És azt, hogy történni fog ebben az országban e tekintetben valami, éppen ez az ülés jelzi - hogy egy megyében ez így elindul -, és tulajdonképpen a református egyház ebben mégiscsak, éppen rajtatok keresztül, benne van és segít. Én örömömet fejezem ki, és ahogy lehet, ezt a munkát a továbbiakban is mindenképpen támogatni kívánjuk.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Annyit szeretnék csak ehhez hozzátenni, hogy én úgy érzem, a kormányzati oldalról is minden erőfeszítés megvan arra, hogy ezt a problémát valamilyen módon kezeljük. Erre én is csak azt tudom mondani, amit mások előttem, hogy erre Topolánszky Ákos helyettes államtitkár úr személye az egyik garancia, a másik garancia az, hogy a kormány valóban olyan helyen próbálja kezelni a problémát, amely megilleti, hiszen sajnos elég nagy problémával állunk szemben, és nagyon tiszteletre méltó a református egyháznak az a törekvése, hogy ehhez hozzá akar járulni, és hozzá is járul. Ezt meg szeretném köszönni.

Nem tudom, van-e valakinek kérdése, hozzáfűznivalója. Helyettes államtitkár úr!

TOPOLÁNSZKY ÁKOS (Ifjúsági és Sportminisztérium): Én csak annyit jeleznék, hogy majd a későbbiekben egy-két mondatban reagálnék az elhangzottakra. Tehát nem most, majd később.

ELNÖK: Más valakinek van-e kérdése? (Nincs jelentkező.) Ha nincs, akkor megköszönöm szépen az előadást. Átadnám a szót az én papíromon az ötödik napirendi pontként szereplő, a civil szervezetek és a drogprevenció című előadásnak, Kály Kullai Károlynak.

KÁLY KULLAI KÁROLY (Sziget Droginformációs Alapítvány): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kedves Vendégek! Hozzászólásomnak két része lesz. Az első tulajdonképpen egy olyan cikkből idézet, amelyet nem olyan régen kértek tőlem, és ez remélhetőleg egy vitaindító cikk. Az elmúlt 20 évről néhány fontos megállapítást tartalmaz. Utána pedig próbálom az egyházak, illetve a társadalmi szervezetek munkájának tapasztalatait néhány gondolatban összefoglalni.

Új erő, új tartalék, arccal az egyházi segítők és a civil szervezetek felé – fogalmazza meg a hatalom úgy tízegynéhány éve. Az egyházak a maguk vallására térítik a deviánsokat, a drogosokat. Éveket szereznek maguknak, a társadalom pedig értékes embereket veszít - harsogja a ma gyökeresen másként író népszerű újságíró az akkori ifjúsági lapban. Képmutatás? Kettős nevelés? Bűn vagy betegség? Büntessünk vagy gyógyítsunk? Azé a drogos, aki hamarabb eléri, megtalálja. Kriminalizáció kontra medikaizáció? A segítés gyermekbetegségeinek vörhenyes foltjai időnként kiújulni látszanak napjainkban is. Prevenció. Kidobott pénz a drogosok gyógyítására, rehabilitálására fordított minden egyes forint. Mindent a megelőzésbe kell nyomni. Szakmai közhelyek az 1990-es évek elejéről. Kifordított, meglovagolt, megideologizált fogalommá gyaláztuk úgy, hogy igazából még nem is tudtuk, hogy milyen mélységeket rejt. Koordináció. Olyan, mint a kamasz gyerek zakója. Mire megtanulná helyesen begombolni, viselni, akkorra mindig kinyúlik.

40

41. - LÉ (Kály Kullai Károly)

Zászlóvivőnk - mondd - akarsz-e lenni? Volt, aki lobogtatta, de nem mutatott ilyet. Volt, aki lobogtatta, csak zászló nem volt a kezében. Volt, aki vihette volna, de lelépett. Volt, aki maga is lobogott, de eltűnt. Volt, aki...! És te ki voltál, ki vagy, ki után mentél, mentél? Társadalmunk szenvedélybetegségekkel átszőtt társfüggő család.

Ezek után induljunk ki az előadás címeiből! Szerep és lehetőség között hihetetlen feszültség tapasztalható. Miért? Néhány példa! A kilencvenes években szinte évről évre súlyosbodik a drogprobléma. Egyre fiatalabb évjáratokat ér el. Epidemiológiai kutatások szinte a korábbi eredmények megháromszorozásáról beszélnek. A drogprobléma multifaktorális, multidiszciplináris, az árnyalt, összefogott, társadalmi szintű válaszadás továbbra is várat magára. A drogproblémák koordinálásában stratégiai szempontok nem érvényesülnek, nem érvényesülhetnek, hiszen még nincs elfogadott és működő nemzeti stratégiánk. Reméljük, lesz hamarosan!

Az ismertetett tények alapvetően befolyásolják a társadalmi szervezetek valós vagy vélt mozgásterét, működését, ahogyan két múlt heti találkozásban is tapasztaltam. Az első a cinikus segítő, a már szinte egyszemélyes alapítvány élén. "Nem küldenek hozzám senkit, nem keres fel senki, nincs már egyetlen drogosom sem, a szakma is alig hív, pedig én vagyok az egyik legjobb." A második a lánglelkű udvaronc. "A püspököm áldását adta arra, hogy beindítsak drogosoknak egy intézményt. A híveim csak fél év múlva tudhatják meg, nehogy megakadályozzák. Segítesz?" Mindketten értékes emberek, mindketten támogatást kell, kellene hogy kapjanak. Más-más természetűek. Mi lesz vajon velük öt év múlva?

A szerepről. A drogprobléma terén Magyarországon mindazokat a munkákat, tevékenységi formákat, amelyeket a költségvetési intézmények nem vagy nem kellő mértékben végeznek, látnak el, társadalmi szervezetek, egyházi szervezetek vállalnak fel. Tekintsük át a legfontosabbakat!

Így került sor, így indultak be a rehabilitációs intézetek, mindmáig talán a közvélemény előtt is a legismertebb egyházi civil szolgálatok, zömmel a nyolcvanas évek második felében. A kilencvenes években sorra jöttek létre primérprevenciós alapítványok, egyesületek. Hiányt pótoltak, pótolnak be mind a mai napig. Szintén jelentős az a fejlődési irány, amelyet a Magyar Karitász szenvedélybeteg-segítő szolgálatának pszichoszociális hálózatépítése jelez. Az alacsony ellátási küszöbű intézmények működtetői, fenntartói elsősorban társadalmi szervezetek. Számuk lassan növekszik, zömmel a kilencvenes évek közepétől színesítik az ellátás palettáját. Így egymás mellé helyezve talán azt gondolhatnánk, hogy akkor nincs is az illetékes bizottságnak, valamint az albizottságnak a helyeslésen kívül semmi dolga. Hogy ne így legyen, vegyünk sorra néhány problémát!

Professzionális szakmaiság vagy kvázi professzionális szakmaiság? Hosszú távú problémát jelent. Magyarországon a drogproblémák terén még nincs ellátási láz. Vannak jól vagy kevésbé jól fejlett elemei és léteznek fehérfoltok. Mindaddig, amíg ez fennmarad, a szakma professzionális intézményei és a társadalmi szervezetek ellenérdekeltek, sajnos, több ponton. Jól szemlélhető ez a drogambulanciák szolgáltatásainak nyitásán lefelé, azaz az alacsony ellátási küszöbű szolgáltatások irányába. Kimondva vagy kimondatlanul búvópatakként kompetenciaviták vannak továbbra is. Ki a szakember? Ki mire kompetens? Ki jogosult terápiát végezni? Mi a jobb: a gyógyszeres terápia verbális nélkül, vagy a terápiás hatás gyógyszerek nélkül?

Mi lehet az egyházi, valamint a társadalmi szervezetek érdeke? A nonprofit törvény értelmében mindenki igyekszik megszerezni a közhasznú, kiemelten közhasznú minősítést. Ehhez viszont olyan szolgáltatásokat kell megszerveznie, beindítania, amelyek több törvény, például a szociális, az önkormányzati törvény hatálya alá esnek. A nonprofit törvény előírásai alapján a minősített szervezetek szakmailag, pénzügyileg teljesen átvilágíthatókká válnak. Törekedniük kell tehát a szakmaiságra, szolgáltatásaik színvonalának emelésére, a professzionalizmusra. Versenyhelyzet van. Versenyhelyzet lesz. De ezen a területen nem sok jóhoz vezet.

Finanszírozás. Ha van szakmai protokoll, van finanszírozás, van ellenőrzés; ha van fenntartó, akkor van költségvetés, lobbizás kérdésévé válik a folyamatos munka, annak javulása, szinten tartása vagy romlása. Esetleg beüthet a megszűnés, a megszüntetés. Racionalizálásnak hívják mindezt szép eufemizmussal. És a társadalmi szervezetek kire számíthatnak? Pályázatokra? Szakaszos működésre elegendők csak továbbra is. Szponzorok? Azt a keveset nagyon bombázza mindenki és a kicsit is. Normatív támogatás? A semminél több, a szükségesnek jóval a fele. Ha van! Önkormányzatok? Teljesen esetleges, hogy hol, kivel kötnek feladatátvállalási szerződést. Nemzetközi pályázatok? Úri huncutság, vérprofi pályázatíróknak való, tőke és kapcsolatok kérdése. Érdek? Kevés számú társadalmi szervezet, egyházi segítő intézmény gondolkodik a probléma egészében stratégiai szemmel. Gyakori filléres gondjaik miatt elsősorban a túlélésre koncentrálnak. Így egységes érdekképviselet, átfogó szövetségek sajnos még nem jöttek létre.

Ezt megsínylik a segítők és a kliensek egyaránt. Példamutató volt a Madrisz, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének létrejötte, működése. De ezen kívül csak kezdeményezések, alkalmi társulások együttesét lehetett tanulmányozni. Kvázi vagy szatellitszervezet? Néhány éves jelenség, főleg költségvetési intézmények, egészségügyhöz társuló intézmények környékén találhatók. Az elvonások kompenzálására szolgálatépítés, munkahelyteremtés? Veszélyei és áldásai egyaránt vannak. Átmeneti eredményeket, sikereket fel tud mutatni ugyan, de a szimbiotikus kapcsolat miatt súlyponteltolódás is tapasztalható. Például: az érdemi terápiát már nem az anyaintézmény végzi, a csoportmunka sem ott folyik, viszont az adminisztrációban mindkét helyen szerepel.

Néhány jelenségre szerettem volna felhívni az önök figyelmét. Véleményem szerint az egyházi intézmények, a társadalmi szervezetek előtt óriási lehetőségek rejlenek a drogproblémák felvállalása terén. Időre, a rögös út egyengetéséhez türelemre, no meg némi forrásra van szükség. Szurkoljunk, szorítsunk nekik!

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ebből kiderült, hogy az albizottságunknak, a főbizottságnak, a minisztériumnak van még mit tenni ez ügyben, hogy a problémát kezelni tudjuk. Megkérdezem, hogy van-e kérdés, hozzáfűznivaló. (Senki sem jelentkezik.) Ha nincs, megköszönöm az előadást. Megadom a szót Szabó Gábor református esperes úrnak, hogy a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye lehetőségeiről beszéljen.

SZABÓ GÁBOR református esperes: Köszönöm szépen, elnök úr. Megpróbálok ülve maradni, talán úgy is tudok gondolkodni. (Derültség. - Topolánszky Ákos: Érdemes megpróbálni!) A bejárat mellett, a táblán rajta van, hogy református egyházmegye. Ez az én engedélyemmel kellett hogy odakerüljön, és ettől kezdve a Magyarországi Református Egyház törvényes rendje szerint az egyházmegye bizalmát élvező vezető vagyok kénytelen felelősen vállalni ezt a munkát.

50.

51-60 Szabó Gábor:

Az előzményekről. Az 1980-as évek második felében, amikor a szentkirályi - még Lászlófalva – parókián, parókiális épületekben terveztük egy utógondozó létrejöttét, akkor már - ahogy Merétey Sándor főtanácsos úr mondta – bizony mocorogtak, és keresték a megoldási lehetőséget. A megye vezetői közül erős embernek számító Miskó István – tragikus sorsú ember egyébként –, akkor még Tiszakécske tanácselnöke, Tiszakécskéből iparvárost csinált, és odatelepítette a kólaüzemet, hogy ne az ideológiailag elmarasztalható, amerikaiak által töltött kólát igyuk, hanem a tiszakécskei szocialista brigád által töltött kólát, és az mindjárt másképp ízlik a magyar embernek. (Derültség.) Miskó egyszerűn megakadályozta akkor ezt a kezelést, Gajdócsi éppen lehanyatlóban volt már, és gyakorlatilag ez a dolog megbukott. Így aztán dolgoztunk és szolgáltunk rengeteget a román forradalom előtti üldözöttek felkarolásában, és sok minden mást, amit tehettünk.

A technológiai szempont az a bizonyos második mérföld, amit a keresztény ember igyekszik felvállalni a maga 3 “h” betűjével, mégpedig hittel, hűséggel, és a dolog súlyához kellő humorral, amit ajánlok mindenkinek. Ennél csak az a rosszabb, hogy az ember habókos lett. (Derültség.) Azt jelenti, hogy fél 11-kor jön este a telefon, hogy valamelyik krízishelyzetben van, és menni kell. És a lelkipásztori szolgálat nem úgy történik, hogy van hivatali ideje, hanem ezt valóban 3 “h” betűvel kell csinálni; ha a negyedik is odajött hozzá, akkor az már munkahelyi betegség.

Summázva a dolgot, az egyházmegye végül is ezt a szolgálatot vállalta, erkölcsileg, anyagi lehetőségei minimális létének tudatában, és most már csak embert kellett keresni, és kérem, ekkor jön a szerelem. Ugyanis hivatalunknak kiváló vezetője titkárnőnek feleségül veszi Ferenczi Zoltánt. És akkor a következő helyzet áll elő. Ferenczi Zoltán el akarja venni a hivatali vezetőt. (Derültség.) Ferenczi Zoltán, a magyarországi református egyház leendő lelkésze parókiát fog kapni. Mindegy, hogy hol; valahol a magyarországi református egyházban. Ekkor tudtam meg, hogy Zoltánnak van egy negyedik “h” betűje, tudniillik ebben a mentőszolgálatban érzi jól magát, belső elhivatás folytán. Most már csak a külső kellett, az egyházmegyei megerősítés. Mivel az egyházmegye ezt a fajta szolgálatot felvállalta, ezután az egyházmegye felvállalta Ferenczi Zoltánt. Ferenczi Zoltán azért került Szentkirályra, mert a lelkipásztori munkát becsületesen el kell látni.

És ott tartunk, amiről az előbb hallottunk, hogy hol vannak - és a professzor úr szavaiban is hallottuk – azok a főállásban alkalmazható munkatársak, akik egy-ügyűek lesznek a dolog érdekében, és csak azt az egy ügyet képviselik. Az egyházban egyelőre sajnos nincsenek. Tekintettel kellett lennem arra, hogy olyan helyre kell Ferenczi Zoltánt küldeni, ahol a gyülekezeti lelkipásztori munkát is el tudja látni, és ahol lehetőleg olyan ellenérzések nem lesznek, mint amiről Kály Kullai úr szólt. Népszavazások mutatják, hogy a sérült embert nem akarja elvállalni az egészséges ember. Ugyanakkor gondolják meg, hogy az egyházmegyében nem lövethetek agyon egy lelkészt csak azért, hogy a parókia megüresedjen (Derültség.), és Ferenczi urat odatehessem. Azonban az Úristen gondoskodó módon járt előttünk, fel tudtuk vállalni. Ez azért volt nagyon fontos, mert az egyházmegyének a vállalására volt szükség. Tudniillik nemcsak a helyi lehetőségek, hanem a hálózat, amely nélkül a dolog nem működik.

A helyi lehetőség. Kérem, ha hiszik, ha nem, ha önök eddig nem gondolták komolyan, hogy van Isten, én közlöm önökkel, hogy van. Mert olyan még Andersen meséiben sincs, és a világon sehol, hogy egy asszony, akinek millió anyagi problémája és gondja van, ezt az épületet úgy bocsátja ennek a szolgálatnak a rendelkezésére, hogy mögötte egyfajta hitbeli elkötelezés és egyfajta szolgálatra odaszánás van - ilyen nincs. Ha ezt az ember elmeséli, azt mondják, hú, de nagy dumája van, közben ez így igaz, így történt. Mert hiába a legjobb odaszánás és a legjobb készség, ha nincs meg hozzá a keret.

Én tudom, megtanultam azt, hogy állítólag a nagy tartalmakat, a nagy formákat is kialakítják maguknak, de mikor, és mennyi idő múlva. A professzor úr egy olyan mondatot mondott ki, amely egy kicsit beborsozta a hátam, de remélem, mindenkit felidegesített, ezért, hogy én is idegesítsek azzal, visszautalok, mint a felszín alatt a vulkán fortyog a dolog, és kérem, nincs mire várni. A hálózat létrejöttével egy időben meg kellett szerezni a szakmaiságnak a támogatottságát, Kály Kullai szupervízor úr és munkatársai, és mások, a kedves ÁNTSZ, aztán megkaptuk a közigazgatási segítséget, az önkormányzati segítséget, és mindezzel együtt kezdhettünk dolgozni a hálózatban. Mert amikor összeesett a túladagolt ifjú valahol, még jó, ha az árokparton és nem kinn az utca közepén, és akkor került oda az intézetbe az osztályra, akkor már késő.

Nagy zene füleimnek, amikor Zoltán működik most a védőnői hálózat tekintetében – nagyon-nagyon fontos, mert nagyon jó helyen kezdtük a dolgot mozgatni, nem lehet eléggé korán. Jelenleg a Bács-Kiskunsági református egyházhoz a több mint félmillió megyei lakos közül százezer református tartozik, 38 anyaegyházközség, és 64 egyéb van jelenleg, 62 lelkipásztor dolgozik. Ilyen szempontból kimagasló országos világbajnokok vagyunk, mert a református egyház most éri el lassan a lelkipásztori hiányos állapot következtében a gyülekezet-számot, lelkipásztor-számot megyénként. Mi 38-hoz képest 62-vel valóban így vagyunk.

Az ifjúsági munka gondozására az egyházmegye külön ifjúsági lelkipásztort választott, az ifjúsági lelkipásztor most az egyházkerületi ifjúsági lelki gondozói munkával együtt végzi ezt a munkát. Kapcsolatot tart a gyülekezeti ifjúsági közösségekkel, és ilyenfajta intézményekkel. Nem drog- és nem alkoholproblémákkal foglalkozik a kiskunhalasi református egyház Révész-központja, hanem a sérült emberekkel, azonban a sérült ember sokszor lelkileg is sérült ember, a sérült ember kiszolgáltatottabb, talán a sérült ember könnyebben megközelíthető a rosszal is; együtt működünk, és ez a hálózat felekezeti kötöttség nélkül dolgozik.

60

61.- LÉ (Szabó Gábor)

Remélem, ezt az új érsek úr is meg fogja érteni. (Ferenczi Zoltán: Bocsánat, még két perc!) Köszönöm. A tranzithelyzet azt mutatja, amiről szintén akartam szólni, de csak utalok arra, hogy a Kárpátoktól az Al-Dunáig járnak ezek. Tehát az a kérdés, elnök úr, majdnem hogy akadémikus, hogy lakhelyét illetően Bács-Kiskunsági vagy nem, akit éppen gondoznunk kell, és ezek mögött ott van a gyülekezet szolgálata, jóllehet kétségtelenül még mindig szégyellnek arról beszélni, hogy pont a mi családunkban történt ilyen, jobb napokat látott és jobb napokat látó családok gyerekeiről van szó, és még a lelkipásztornak is hétpecsétes gyónási titokként jut tudomására, hogy azért nem látja a fiút, mert a belső szobába állandóan be van zárva. Mégis, mintha ez a görcs oldódna, mintha ezek a bilincsek kicsit lazulnának, mintha a hálózat a maga módján, a maga, a mi esetünkben a református egyházmegye gyülekezetei hálózatának az útján-módján mégis lehetővé tenné azt, hogy ezeket az embereket elérjük.

Nem mindenki ért hozzá úgy és nem mindenki látja úgy a dolgot, mint Ferenczi Zoltán. Csakhogy Ferenczi Zoltán nem biztos, hogy a bácsalmási gyülekezet kunbajai szórványában élő ifjút eléri, miután ő ott nem fordul meg. Tehát itt a hálózatról, ha hálózat van, annak minőségéről külön lehetne beszélni, mégis nagyon fontos, hogy annak minden tagja aktivizált legyen. Úgy érzem, úgy ítélem meg, hogy ezt a munkát a mi egyházmegyénk egységesen vállalta fel. Aggodalmaink általában, hogy most a helyünk keresésének a nyomorúságában élünk. Higgyék el, lényeges dolog, hogy elfogadják-e a mi munkánkat vagy nem. Belátják-e, hogy ez nem egy partikuláris egyház-kialakítás. Nahát jó kis egyház-kialakítás lenne ez! Világos, hogy nem. De hogyan tudunk az önkormányzatokkal, különböző szakmai és egyéb szervezetekkel, civil szervezetekkel együttműködni? Lényeges dolog, hogy ha úgy összeomlunk, hogy én Vácra kerülök, akkor a sárga házba majd eljönnek önök meglátogatni, a rács között dominózunk és hoznak egy egészségügyi csomagot. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Sikerült ülve is... (Derültség.)... megtartani olyan előadást, amely lekötött minket. Kérdezem, hogy van-e valakinek kérdése, hozzászólása. (Senki sem jelentkezik.) Megkérdezem akkor a megyei önkormányzattól itt lévő hölgyet, hogy milyen a kapcsolatuk a református egyházzal, és egyáltalán milyen programok vannak a megyében a drogprevenció, illetve a kábítószer-megelőzéssel kapcsolatban.

FODOR ZSUZSA megyei önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságának elnöke: Azt hiszem, Szabó Gábor úr meg tudja erősíteni, hogy a kapcsolat ebben a témában is folyamatos, az elnök úr többször tárgyalt velük. Elnézést kér, de egyéb más programja miatt nem tud részt venni a tanácskozáson, de segítséget és együttműködést ígért. Úgy gondolom, hogy ez egyértelmű. Ez az egyik.

A másik - és ebben mi lépünk, a megyei önkormányzat -, hogy folyamatos az oktatás, a pedagógiai intézeten keresztül a pedagógusok számára folyamatos a képzés, továbbképzés, felkészítés, a droggal való találkozás. Folyamatos kapcsolat van a megyei rendőrkapitánysággal és a rendőrséggel drogügyben, és hosszú-hosszú évek óta a megye szervezésével, támogatásával mennek a nagyon látványos, vagy kevésbé látványos, droggal összefüggő egésznapos, estét átfogó, nem is tudom, minek nevezzem... (Közbeszólások: Drogdiszkók!)... drogdiszkók, drogprogramok. No nem a fiatalok "beetetése" történik, hanem szakemberek megkeresése, általuk előadások tartása - ezt kellő szórakozással összekötve -, amelyek a drogügyben, úgy gondolom, hasznosak. Ezeket a TIT szervezettel közösen szervezik. A megyei önkormányzatok, azt gondolom, úgy ahogy a maguk módján teszik a dolgukat, amit saját területükön tenni kell. Körülbelül ennyit tudok elmondani.

SZABÓ GÁBOR református esperes: Elnök úr, megerősítem azt, hogy a rendszerváltozás után azonnal megkötöttük a megyei önkormányzat és a református egyházmegye kölcsönös együttműködési, barátság, és meg nem támadási szerződését. (Derültség.) Akkor egynémely eufórikus állapotban lévő kollégám megkérdezett engem, hogy micsoda izé ez, régi formák rügyeznek ki belőlem, hogy ilyen egyezséget kötünk. Kénytelen vagyok itt most nyilvánosan elismerni, bár nem esik nehezemre, hogy ennek az együttműködésnek a Bács-Kiskunsági Református Egyház és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-kapitányság között nagyon sok jó gyümölcse van, mert megszűntek azok a frusztráltságok, amelyek a filiszteusok negyven éves uralkodása után bennük maradtak, a rendőrségben, hogy most templom, istenes emberek, ha betörtek hozzájuk, loptak tőlük most bemenjünk, ne menjünk, most kinek kell szólni először, rendőrnek vagy esperesnek 3 órakor vagy hogy. Olyan társadalmi viszonyok között élünk, amilyenben, de ezekre a megállapodásokra végül is az elmúlt évtized rábólintja azt az igent, ami nagyon hasznosnak mondja azokat.

Tájékozott egyházi körökben ilyen megállapodások általában nincsenek egyházmegyék és megyei önkormányzatok, megyei rendőrkapitányságok között, de ez működik jól. Most készülünk Kecskeméten megint a nagy drogprevenciós programra a TIT szervezésében a Technika és Tudomány Házában, az időpont még nincs kitűzve, de már szponzorok, jelentkezők, fellépők sorakoznak. Mindig ott vagyunk.

ELNÖK: Köszönöm szépen.

DR. SZŰCS ATTILA megyei pszichiáter szakfőorvos: Szeretném kiegészíteni ezt. Közel sem volt teljes ez a kép. Szeretném elsősorban hangsúlyozni, hogy ezek nem általános, egész megyére kiterjedő szervezett programok, de úgy vélem, hogy nagy jelentőségűek. A munkatársaim felvállaltak egy-egy iskolát, ebben egy-egy osztályt, ahol egy éven keresztül ilyen jellegű tevékenység folyik a gyerekekkel. Más kollégák szülői értekezletek kapcsán kultúrházakban tevékenykednek. Az ÁNTSZ a védőnőknek szervezett képzést, éppen a pszichiátriai osztályon 20 vagy 30 órás ilyen személyiségfejlesztő tréninggel kapcsolatos, drogfelismerési és kezelési programot kapnak. A pedagógusoknak szintén a munkatársaim felkérésével szerveződött a megye különböző helyein újra és újra program, sajnálatos módon, körülbelül három évvel ezelőtt ez elhalt, egésznapos, illetve szintén az ÁNTSZ anyagi támogatásával a pszichiátriai osztály foglalkoztatójában úgynevezett háromnapos tréning volt, ami nagyon egybevágott legalábbis azzal a koncepcióval, amelynek teljesen el tudom fogadni minden tételét. Nevezetesen ami arról szól, hogy a drog vonatkozásában nem az egészségügy a kompetens, hanem végre talpára kellene állítani ezt az egész problémát, azoknak az embereknek a kezébe adni, akik a személyiségérlelés, ismeretszerzés, közvetlen kontaktus, nevelői effektusok révén valóban ezzel a fiatalsággal foglalkoznak.

Tehát a megye különböző részein történtek az ilyen jellegű programok. Ezt csak a teljesség kedvéért tartottam fontosnak elmondani. (Szabó Gábor: A rendőrség illetékesei az iskolákban ott vannak. Rendszerint két kis vagány rendőrtisztnő jó szöveggel adják elő magukat az internátusban, másutt táblákkal, képekkel a felismerést segítve. Szóval, folyamatos ez.)

Szabad legyen még annyit mondani, hogy ez a DADA-program a megyében szintén a pszichiátria teljes támogatásával indult el, és annak idején, amikor ez a megye iskoláiba bevonult, nem akarom azt mondani, hogy mondjuk a munkatársaimmal mi hitelesítettük a rendőröket, ezt túlzás lenne így mondani... (Dr. Szabó Mária: De így van!)..., de mégis ez a befurakodás ezekre a szórvány jellegű tevékenységekre valahogy így történt.

70.

71-80 Dr. Szűcs Attila:

Aztán ők teljesen önállósodtak természetesen. Azt szeretném még hozzátenni, hogy a belátást kéri a vonatkozásban, hogy az egészségügyben úgy alakultak a viszonyok, hogy mi viszont nagyon jelentős mértékben visszahátrálni kényszerültünk, mert ezen körülmények között, egyáltalában az osztály körülbelül 25 ezer beteget lát el, ennek a szakmai felügyelete mellé nem férnek bele azok a preventív intézkedések, amelyeket viszont évtizedes múltra visszatekintve rendkívüli mértékben támogatni igyekeztünk.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ha nincs több hozzászólás, akkor Ferenczi Zoltán következik.

FERENCZI ZOLTÁN területi vezető: A főtanácsos úr már említette az egyházak társadalmi küldetését. Én ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy egyrészt tisztában vagyunk azzal, hogy az a program, ami valóban szélesebb összefogással kezdhető el, mintaértékű program, ugyanakkor pedig hadd csatlakozzam a főtanácsos úrhoz abban, hogy tényleg úgy van ez, hogy mi is már egy kitaposott útra léphetünk rá.

Hiszen már hosszú évtizedek óta az egyházunknak egészen komoly tapasztalata van, és én is még egészen a kezdeti időkben a helyettes államtitkár úrtól, akkor még a zsibriki intézet vezetőjétől, rendkívül sokat tanultam, és az én tapasztalataim nagy részének megszerzésében tényleg akár Kály Kullai Károly, akár a helyettes államtitkár úr, Erdős Eszter, Csákány Tünde, akik tényleg nagyon régóta benne vannak ezen a területen a szakmában, rendkívül sokat segítettek. Azon az úton, amelyen elindulhatunk, óriási segítség az a múlt, amit mi is örömmel veszünk át.

Kicsit attól féltem, hogy elhúzódik a programunk, és én már nem nagyon fogok szót kapni, ezért leírtam önöknek röviden azt a programot, amelyről csak néhány szóban szeretnék szólni, illetve azt a munkatervet, amely reményeink szerint elindíthatja azt a folyamatot, hogy megyénknek is lehessen drogprevenciós stratégiája.

Amikor a programunkról gondolkodtunk, arra gondoltunk, hogy valami olyan tevékenységi kört indítsunk el, amely fontos szerepet tölthet be itt a térségünkben. Óriási kérdés volt, és ebben Szűcs Attila professzor úr támogatása rendkívül sokat segített, hogy hol húzódik az a kompetenciahatár, amit mi magunk is végezhetünk. Mindenképpen olyan tevékenységi köröket fogalmaztunk meg, amelyekre lehetőségünk nyílik, amelyekre adottak a körülmények.

Hadd hivatkozzam egyrészt arra, ami a jegyzetben is megtalálható, hogy rendkívül nagy öröm volt – én Budapesten ezt nem tapasztaltam – például az orvos szakma nyitottsága a munkánkra, ami tényleg komoly támogatást jelentett, de ugyanúgy a pszichiátriai osztály, mint az ÁNTSZ megyei intézete, amelyben például a megyei egészségügyi jelentésben a kábítószerekkel kapcsolatos kérdések megfogalmazása már ennek a munkatervünknek a szelleme alapján történt.

Ugyanúgy nagyon jó viszony alakulhatott ki az itt működő civil szervezetekkel, hasonlóképpen a rendőrséggel. A keresleti, kínálati oldalnak a kérdését nagyon határozottan meg kell fogalmazni. Nekünk nyilván az a célunk, hogy a keresleti oldal felől közelítsük meg ezt a problémakört. Nagyon jó kapcsolat alakult ki ebben a kérdésben a különféle egyházak és felekezetek között, hasonlóan úgy, mint a város és a megye között. Munkatársainkról röviden csak annyit hadd mondjak, hogy rendkívül lelkes csapat a munkatársaink egyik része, akik inkább laikusokból és fiatalokból állnak, de hála istennek vannak olyan barátaink, munkatársaink, akik már régóta tevékenykednek valamilyen területén a kábítószeresekkel kapcsolatos foglalkozásoknak, és vannak olyan háttérben lévő, komoly szakemberek, akik erkölcsileg és szakmailag támogatják a programunkat.

Anyagiakról szólva, igen nagy hálával tartozunk a szociális bizottságnak, aki az év első felében 400 ezer forint rendkívüli támogatást utalt ki a számunkra. A polgármester úr, aki sajnos nem lehet itt, erre az évre 200 ezer forintot ítélt meg a programunkra. Lehet azt mondani, hogy ez egy kicsi összeg, hiszen kétheti rezsiköltségünk az őszi hónapokban, de nekünk ez komoly támogatás – és ezt őszintén hadd mondjam, ismét köszönettel -, hiszen két hétig még nem kell bezárni az intézményünket. Tudniillik a szerződésben az áll, hogy nekünk kell fizetni a rezsiköltséget, ami évi körülbelül 2 millió forint; ez az intézmény, ez a program addig működhet, amíg mi ezt finanszírozni tudjuk.

SZABÓ GÁBOR református esperes: Ez úgy működik, hogy amikor elérjük azt, ami az egyházmegyei pénztárban helyi pénz van, akkor azt, hogy azért mégis maradunk, a semmiből nem lehet megcsinálni.

FERENCZI ZOLTÁN területi vezető: Igen, ezt szeretném hozzáfűzni, hogy honnan van anyagi bevételünk. Egyrészt pályázatokból sikerül, nyilvánvalóan az elhangzottak alapján, amit mi magunk is tapasztalunk, másrészt készülünk arra, hogy a működési engedélyünk legalizált legyen. Itt nyilván a mi szakmai gárdánk az, aki igen komoly kérdéseket tett a működési engedélyben meghatározottak szerint.

Hadd mondjam én is, és hadd hangsúlyozzam, hogy amikor a Tabula ’96. Bt. vezetője ezt az épületet a rendelkezésünkre bocsátotta, több millió forintról mondott le, hónapokon keresztül finanszírozta a mi épületünket rezsiköltséggel, sok telefonköltséggel, és sok minden mással, és maga a református egyház, az egyházkerületünk és egyházmegyénk is több százezer, több millió forinttal szállt be ebbe az - idézőjelben - üzletbe.

Jelenleg a munkánkban azt próbáljuk megfogalmazni, és olyan tevékenységet szeretnénk elindítani, amelyet várhatóan hosszú távon tudunk végezni. Nagyon sokszor azt tapasztaljuk, és ezt nagyon őszintén mondom, hogy bizony az kerül energiába, hogy egy már elindulni kívánkozó munkaterületet ne indítsunk el, visszafogjuk, mert attól félünk, ha tényleg elindítunk valamit és egy-két hónap múlva azt kell mondani, hogy mégis be kell fejezni, az hiteltelenné tesz bennünket.

Egyrészt van egy csoportunk, amely kábítószer-fogyasztó fiatalok számára lett meghirdetve. Nagy öröm az, hogy ennek a híre egyre inkább terjed a városban. Egy fizetett munkatársunk van ebben a programban, egy volt kábítószer-fogyasztó fiatal, aki megszabadult, hosszú évek óta asztinens, és valódi terepen ő hívogatja a drogosokat. Elsősorban a programunk most a kemény kábítószereket fogyasztó fiatalokat szólítja meg. Nyilvánvaló, hogy az ellátásban ez az a rész, ami a leghiányosabb, a legkevesebb, legszerényebb ellátást élvezi. De mindenképpen szeretnénk városunk és megyénk drogfogyasztási szokásaihoz igazodni, és szeretnénk olyan programokat beindítani a későbbiekben, amelyekben az ópium- és az amphetamintípusú drogfogyasztás is megjelenik, valamint már vannak ilyen kapcsolataink, kokainisták is jelentkeztek már, akiket nyilván megpróbálunk a szakellátásban olyan helyre irányítani, ahol kompetensen és hosszú távon tudnak velük dolgozni. Azokon a részterületeken, amelyeket mi magunk is felvállalhatunk, próbálunk tevékenykedni.

A másik komoly része a szolgálatunknak az, hogy megpróbáltunk mi is szakmai kapcsolatokat építeni a megyében és a városban, több olyan rendezvényt szerveztünk, amikor a megye és városunk szakembereit hívtuk össze, ennek gyümölcse és látható eredménye egyébként Bács-Kiskunság drogprevenciós stratégiájának az a munkaterve, amelyet szeretnénk majd az őszi közgyűlés elé tárni vitaanyagként. Ez a munka egyébként nemcsak a drogprevenciós szolgálatunk munkája, hanem ezt a szakemberekkel több együttléten keresztül beszéltük meg, vitattuk meg, többen ott voltak ezeken az alkalmakon a jelenlévők közül. Több drogprevenciós alkalmat szerveztünk, iskolákban igen sokat, és most legutóbb is szerveztünk egy városi, illetve a település kérésére egy drogprevenciós alkalmat fiatalok számára, zenekarral, filmvetítéssel, beszélgetésekkel, bizonyságtételekkel. Ott volt egy volt drogos barátunk és egy volt alkoholista barátunk, aki az élettörténetéről számolt be.

Szakmai hátterünket nagy részben biztosítja a megyei kórház, elsősorban a professzor úr személyében, de a kórház munkatársai is, tényleg azt mondható, hogy nagyon támogatóan állnak a szolgálatunkhoz.

80

81. - LÉ (Ferenczi Zoltán)

Hosszú távon gondolkodva, ami szintén le van írva mind a programunk tájékoztatójában, mind a stratégiában, nagyon örülnénk, ha a megyénkben kialakulhatna, illetve elkezdődne megszerveződni olyan egységes arculatú hálózat, amely az ellátás valamennyi szintjén megjelenne. Tehát a városokban mind az utcai szociális munka szintjén kezdve a rehabilitáción át egészen a preszocializációig. Erre van lehetőség, Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán már elindult olyan kezdeményezés, amely csatlakozna a mi programunkhoz. Hosszú távon az a célunk, hogy a megyénkben valóban sikerüljön egy olyan hálózatot kialakítani, amely az ellátás színvonalát és koordináltságát növelné.

Nagyon örülnénk, ha a szakmai összefogást segíthetnénk. Ezért, mivel igényként is jelent meg, ezeket a szakmai összejöveteleket a későbbiekben is szeretnénk folytatni. Tervezzük, hogy a pszichiátriai osztály felmérésében, amely egy reprezentatív felmérés lenne középiskolás-korú fiatalok között, mindenképpen szeretnénk segíteni, és most van előkészítés alatt a Tárkival egy együttműködési megállapodás, amely szerint az intézménnyel közösen végeznénk a már megkezdett reprezentatív felméréseket itt, a megyénkben.

A Kecskeméti Televízióval közösen egy médiaprogramot szeretnénk elindítani, amelyben a drogprobléma színtereinek különféle megközelítésével próbálnánk egyrészt információkat adni, másrészt segíteni elsősorban a bajba jutott családokat. E program célja az lenne, hogy egy szülőcsoportot indíthassunk be, egy olyan szülőcsoportot, amely nyitott, és reméljük, hogy majd a későbbiekben lehetőség nyílik hatékony segítségre. Szeretnénk egy szakmai központot létesíteni ebben az épületben. Ez itt, ahol most vagyunk, oktatási teremként szeretne működni. Egy szakmai könyvtárat kívánunk létrehozni internetes lehetőséggel, illetve képzési, továbbképzési lehetőségeket. A megyei könyvtárral van egy együttműködési megállapodás szintén kidolgozás alatt, mely szerint a könyvtár egy addiktológiai szakrészleget létesítene, amelynek az összeállításában kérik a segítségünket. Ez internetes hozzáférhetőséggel bármelyik városi könyvtárban elérhető. Valamint olyan konferenciát tervezünk, megyei vagy országos konferenciát a jövő év elején, amelynek címe az önkormányzatok és egyházak a drogprevenciós szolgálatban.

A programunkban mindenképpen hosszú távúságra törekszünk. Ezért is van az például, hogy a TIT-nek a drog és ifjúság rendezésében bár tavaly aktívan részt vettünk, idén inkább azt szeretnénk súlyozni, hogy az ilyen nagyon magas színvonalú és látványos kampányprogramokban, azok kiegészítéseként tudjunk bekapcsolódni és működni olyan módon, hogy a fiataloknak, akik ott valamiféle indíttatást nyernek arra vonatkozólag, hogy valóban ne a kábítószer-fogyasztó életformát válasszák, valamiféle segítséget nyújthassunk. Köszönöm szépen a szót.

ELNÖK: Köszönöm szépen a kimerítő tájékoztatót. Helyettes államtitkár úr!

TOPOLÁNSZKY ÁKOS helyettes államtitkár (Ifjúsági és Sportminisztérium): Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, és hogy a hazai pálya előnyét is némileg kihasználjam, kedves testvéreim! Néha az az érzésem, hogy én is '29-ben születtem, mert mintha fél szavakból értenénk egymást. Többször volt az az érzésem, hogy kifejezetten egy nyelven beszélünk, ami nem a nyelv stílusára, inkább a tartalomra utal.

Eszembe jut egy híres-hírhedt jelenet, körülbelül 14 évvel ezelőtt történhetett. Az egyik magát megnevezni nem akaró megye pártvezetése rendezett egy konferenciát, akkor meglehetősen forradalmi témában, ez a drogkérdés Magyarországon volt. Miután meghallgatták az itt is többször megidézett fiatal lelkésznőt, megköszönvén neki az előadást azt állapították meg, hogy nagyon örülnek az egyház e téren való ténykedésének, ugyanis pártunk és államunk nem tud mit kezdeni ezekkel az emberekkel, és ezért nagyon fontos, hogy legyenek olyan szervezetek, amelyek valamit tesznek ezen a területen, akik egyébként a társadalom számára már nem hasznosak.

Azt gondolom, hogy nem statisztikai egyedekben, hanem emberi lényekben szabad és kell is gondolkodni. Ez a kormányzat legalábbis ezt így szeretné, így akarja, és ezért van az, hogy ezen a területen is meglehetősen nagy tervekkel állunk és állhatunk elő. Ezt az alapozta meg, hogy új tartalommal újjáalakulnak azok a struktúrák, amelyek ezen a területen már korábban is voltak, és remélem, új lendülettel is telítődnek meg. Ezáltal és ennek következtében reménységem szerint komoly eredményeket sikerül elérni. Ennek része az, hogy a kábítószerügyi koordinációs bizottság, amely rendkívül fontos és nemzetközileg már évtizedek óta nagyon ajánlott szervezeti közép egy olyan probléma tekintetében, amely egyébként számos, összesen 12 tárcához tartozik, immáron tényleg jól működjék. Ennek a munkacsoportjaiban máris nagyon intenzív munka folyik, többen részt vettek ezekben a munkacsoportokban, nem véletlen, mondom, hogy közösek a gondolatainak.

Ez egy olyan munka lehet csak, amely nem csupán állami szervekben és nem csupán intézményekben gondolkodik, hanem arról van szó, ami itt állandóan és folyamatosan elhangzik: a helyi kezdeményezések összefogása a hatékonyságot megsokszorozó eredményt hozhat. Ez egy nagyon alapvető, mondhatnánk, a legfontosabb és a legkiemeltebb állítása annak a stratégiának, amely végre elkészült, amelyet most nem tudok megmutatni, mert a normális közigazgatási működési mód szerint a kormány-előkészítési fázisban egy ilyen anyag mindig titkosan kezelendő, ezért ezt most lefordítom. De egy-két gondolatát ide is lefordítom, hogy mégiscsak valamilyen módon beidézhetővé váljon.

A legfontosabb számomra az, hogy minden szinten létrejön egy konszenzus valamire vonatkozólag, ami nyilvánvalóan itt van, nyilvánvalóan bennünket, mindannyiunkat érint, és egyre súlyosabban érint. Tizenöt évvel ezelőtt csupán csak egy szubkulturális kiscsoportos foglalkozás szintű probléma volt, most azonban egy egész társadalomra szétterjedő, gyakorlatilag minden családot valamilyen módon érintő, minden egyes fiatalt valamilyen módon érintő probléma, vagy azért, mert beszél róla, vagy azért, mert szedi, és mindenki valamilyen módon veszélyeztetett.

Éppen ezért három szinten kell minimálisan konszenzusnak teremtődnie. Egyrészt politikai szinten arra vonatkozólag, hogy ez a kérdés kivonódjon a politika közvetlen csatározásai műhelyeiből, szenvedélybeteg emberek szenvedése nem lehet tárgya politikai vitáknak. A második szint, hogy létrejöjjön egy szakmai konszenzus, amely arról szól - a konszenzus mindig arról szól -, hogy mindenki kicsit beleáldoz a saját álláspontjából és nincsenek tiszta, teljesen elkülöníthető álláspontok, csak az lehet, ami eredményes tud lenni egy adott társadalomban. A harmadik konszenzus maga a társadalmi konszenzus, amire vonatkozólag szeretnék egy példát idézni a közelmúltból. Remélem, hogy vannak olyanok, akik nem hallották még tőlem, de számomra ez nagyon fontos.

Nemrégiben volt egy olyan esemény, amely mindenkit érintett. Ez a napfogyatkozás eseménye volt. Ebből adódott egy közegészségügyi probléma, például az, hogy megvakulhattak benne az emberek. Ebből adódott egy közegészségügyi feladat, vagyis, hogy ezt meg kell előzni. Ez elsősorban az ÁNTSZ és az Egészségügyi Minisztérium feladatát jelentette volna, illetve jelentette is. De ezt olyan mértékben és olyan nagyságrendben kellett elvégezni, hogy mindenhova, az utolsó legkisebb faluba is eljusson ez az üzenet minden egyes házba annak érdekében, hogy lehetőleg egyetlenegy ember se vakuljon meg. Ezt nem tudta volna megcsinálni egyetlen közigazgatási szervezet sem. Az Egészségügyi Minisztériumnak a költségvetése szerintem nem lett volna elég arra a felületre, reklámfelületre, amelyet egyébként meg kellett volna esetleg vennie a lapoknál, a televízióknál, a rádióknál, és ez végül is megvalósult, mert létrejött egy társadalmi konszenzus arra vonatkozólag, hogy ez egy probléma. Egy nagyon komoly probléma és ezzel mindenkinek foglalkoznia kell. 90.

91-100 Topolánszky Ákos:

Ezt a társadalmi konszenzust kívánnám a drogprobléma számára is.

Éppen ezért nagyon fontos és szimbolikus értékű számomra az, ami itt történik. Itt helyben vagyunk – egyébként ott, ahol én a legszívesebben vagyok, már úgy értve, hogy a terepen -, és történik valami, ami 3 szinten megint csak konszenzusteremtést jelent. Egyrészt számomra példaértékű, hadd mondjam azt, ami itt az egyházon belül történik, hogy az egyházi vezetés és az egyház területi egységének bázisán történő kezdeményezés közösen gondolkodik. Ez egy önmagában nagy hatékonyságot biztosító dolog. De az is nagyon jó tapasztalat, hogy egy hatalmas - már említett - szakmai nyitottsággal találkozik ez a kezdeményezés, és a harmadik pedig az, hogy van egy helyi önkormányzati politikai nyitottság és támogatási készség ezzel szemben. Ez az a típusú együttmunkálkodás, amellyel komoly hatékonyság születhet.

Egyébként hadd mondjam még, visszaidézve elsősorban Merétey Sándor előadásából azt a részt, amelyet nekem is volt módom megélni – illetve ezt a részt nem, amelyet most idézek -, hogy az 1950-es évek legelején az állami kényszer felszámolta az egyházak működésének egyik legtermészetesebb módját, az alapítványi egyesületi élet lehetőségeit, amely rendkívül sok intézményesült és nem intézményesült formában segített hozzá a társadalom működéséhez. Amikor és amilyen mértékben a diktatúra elkezdett oldódni, olyan mértékben rögtön és azonnal megjelentek a különböző egyházi szolgálatok, és ez önmagában egy hitelesítő bizonyítvány az egyházak számára.

Az egyik ilyen volt az alkoholmisszió, az iszákos mentőmissziónak a tevékenysége - még korábban, érthetően, hiszen alacsonyabb, hogy úgy mondjam, politikai potenciállal rendelkezett a probléma -, és utána nem sokkal a kábítószeresek között kezdett munka 1983-ban. Én azt gondolom, hogy ebben a munkában a legjobb egyházi hagyományok, az evangéliumi alapozás és a szociális elkötelezettség párosul, és példaértékű – ezt már többen is elmondták. Mára, azt gondolom, megvannak a feltételei annak, hogy az ilyen típusú kezdeményezések ne csak kísérleti stádiumban maradjanak, hanem rövid időszak után betagolódhassanak a normális ellátási rendszerbe, különösen akkor, ha olyan vezetés alatt állnak, mint itt, és ezt nemcsak azért mondom, mert bizonyos értelemben Zoltánt egy kicsit tanítványomnak, mindenképpen barátomnak tartom ezen a területen.

Mi a magunk részéről a stratégiai elképzeléseink közepette a civil szféra támogatását tartjuk a legfontosabbnak, nem elfeledkezvén az intézményi fejlesztési koncepciókról. Csak nekem az a véleményem, hogy a civil társadalom összefogása nélkül ez a dolog intézményesen nem tud működni. A nemzetközi drogstratégiák - amelyekből Magyarországon még egyetlenegy sem valósulhatott meg, és most az első áll itt előttünk, amely minden bizonnyal hamarosan tényleg hatályos is lesz - az elmúlt 4-5 évig általában intézményorientáltak voltak, és azt mondták, hogy vannak bizonyos társadalmi problémák, amelyek felvetődnek, vagy van egy-egy újabb drogtípus, például az amphetamin az utolsó időszakban, amelyre vonatkozólag intézményi válaszokat kell keresni.

Ezzel szemben az elmúlt 4-5 évben történt egy olyan változás, mely szerint egyre inkább társadalmasítani kell a problémát, hiszen maga a probléma is társadalmi jellegű, és éppen ezért csak egy nagyon átfogó keretben szabad és lehet ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ezt a szemléletet mi is átvesszük, és próbáljuk is megvalósítani, mégpedig oly módon – még egyszer mondom -, hogy egyrészt problémaelkötelezett stratégiát írunk. Vagyis az azt jelenti, hogy komolyan akarjuk venni, a tények alapján akarjuk komolyan venni azt, ami van, és ugyanakkor egy rendszerszemlélettel szeretnénk ezt a dolgot megközelíteni, mert rendkívül fontos, hogy legyenek egyéni elkötelezettek, és legyenek olyanok is, akik ezt az egészet egy egységes keretbe próbálják tenni. Ez igaz a finanszírozás egészére, a probléma ellátását ellátni hivatott infrastruktúra kezelésére, képzésekre, továbbképzésekre, a protokollok világára, és így tovább.

Én most ebből az egészből azt szeretném kiemelni, még egyszer visszautalva a helyi kezdeményezésekhez, hogy alapvető jelentősége van annak, hogy a társadalmakban mi történik. Helyi társadalom alatt értem egyrészt a családok világát, a lakóhelyi közösségek világát, egy-egy kerületnek, vagy egy még kisebb lakóhelyi területnek a gondjait, bajait, de természetesen a város, a település egészének a gondolkodását, vagy éppen a megye vagy a régió területén. Mindezeken a helyeken törekedni kell arra, hogy az ott működő szereplők, játékosok – persze ez nem egy játék, de –, mindazok, akik itt elkötelezettek, összeüljenek, és éppen a hatékonyság növelése érdekében egyeztessék a dolgaikat. Eddig akárhol voltam, mindig azt tapasztaltam, hogy ahol ez megtörtént, ott mindenkinek egy olyan élménye volt, hogy ezt kellett volna már csinálni korábban is, ezt szeretnénk egy kicsit intézményesíteni, nem nagyon bürokratizált formában, de úgy, hogy mégis ez a hatékonyságnövelő hatás létrejöhessen.

Tehát nagyon fontos, hogy ebben részt vegyenek többek között azok is, akik itt vannak, de talán ezen túlmenően még a rendőrség, a bíróság, az ügyészség képviselőinek is itt kellene lenniük, a különböző civil vagy más ellátó intézmények képviselőinek, akik ott az adott településen vagy nagyobb, vagy kisebb egységben ebben a kérdésben ténylegesen össze tudják hangolni a lépéseiket, másrészt pedig fel tudják mérni, hogy mi van helyben. Hiszen egy helyi problémáról van szó, és az soha nem államilag keletkezik, hanem helyben keletkezik, éppen ezért kell helyben válaszokat találni rá.

Még egy gondolat, nevezetesen az, hogy ebben az egészben az egyházaknak, nemcsak udvariassági okokból, és nem is csupán nyilvánvaló elkötelezettsége miatt, hanem egyszerűen racionálisan átgondolva is, kiemelkedő szerepük van. Például azért, mert az egyházak mindenhol jelen vannak az egész országban, majdnem minden egyes településen. Ezzel egy nagyobb ellátórendszert jelentenek, mint a háziorvosi ellátórendszer. És maguk is egyfajta mentálhigiénés ellátórendszerként már akkor is működnek, ha nem akarnák, vagy ha nem ismernék fel. De ha még ezt az ellátórendszert meg lehet erősíteni képzésekkel, tehát például a lelkészek második, harmadik diplomákat szereznének meg ebben az irányban, és bizonyos értelemben ilyen módon szakellátást is tudnának folytatni, habár nem intézményesült formában, akkor egy rendkívül nagy lehetőséget tudnak biztosítani, párosítva az egyébként is meglévő elkötelezettségeikkel.

Nem szólva arról, hogy megvan az a fajta finom tájékozódás, amelyet mutat többek között már az 1980-as évek közepén is az egyházak érzékenysége a különleges és politikailag nagyon lefedett területek felé, és ez a finom tájékozódás segíteni fog abban, hogy a valószínűleg felvetődő újabb és újabb társadalmi problémák felé is szerveződjenek rögtön-ellátásnak.

Hadd mondjak egy-két szót arra vonatkozólag, hogy mi ezt milyen módon szeretnénk segíteni, természetesen tudván, hogy ideális mértékben ezt nem lehet – nem akarat hiányában természetesen, hanem a guruló forintok miatt. Ebben az évben az Ifjúsági és Sportminisztériumnak sikerült 100 millió forintos nagyságrendben egy pályázati keretet létrehozni, amit tekinthetünk kevésnek, mert valószínűleg ez nem túl sok, de tekinthetünk nagyon soknak, mert azokon a helyeken teremtettünk pályázati lehetőségeket, ahol korábban nem, vagy alig voltak ilyenek. 23 különböző kábítószer-megelőzési kiadványt, szórólapot sikerült támogatni, 21 kábítószer-megelőzés célját szolgáló médiaprogram elkészítését támogatjuk, ezek lehetnek játékfilmek, dokumentumfilmek, vagy reklámspotok.

100

101. - LÉ (Topolánszky Ákos)

45 különböző kortárssegítő képzés megvalósulását segítettük, 117 kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos rendezvény és esemény támogatására került sor csak ezen a pályázati kereten belül, de még azon kívül is jó néhány. 14 kábítószer-használattal kapcsolatos kutatás megvalósítását támogattuk, ami rendkívül fontos annak érdekében, hogy valós képünk legyen, és 12 kábítószer-problémával kapcsolatos tudományos munka és kiadvány megjelentetésének támogatására van lehetőség, ez szintén fontos, hogy ezek a megszületett iratok valamilyen módon ismertekké is válhassanak.

Még egy dologról szeretnék beszélni, bár az eredményeinket vagy a lehetőségeinket tovább sorolhattam volna, mert sok mindenről nem beszéltem. Például arról, hogy különböző intézményeket szeretnénk már ebben az évben létrehozni, például nemzeti droginformációs központot és egy módszertani intézetet, vagy hogy számos prevenciós programnak az egyébkénti támogatásába is besegíthetünk, hogy létrehozzuk azokat a kereteket, amelyeken belül tényleg ezek a szakmai egyeztetések a politika szférájával megtörténhetnek. De konkrétan ezzel az épülettel és ennek a szolgálatnak a jövőjével kapcsolatban szeretnék még egy-két gondolatot mondani, mert nyilván azoknak, akik itt ülnek, nem mindegy, hogy mi történik, lesz-e Vác vagy sem. Ez egy fontos kérdés. (Szabó Gábor: Zoli hivatalból fegyelmit kap, ha túlfuttatja a keretet!) Ehhez képest Vác kicsit súlyosabb problémának tűnik. (Szabó Gábor: Na, na! - Derültség.) Mindenesetre azt gondolom, hogy Vác fontos tapasztalat, de az egy olyan dolog, hogy az embernek nem kellene elvonnia önmagától ezt a tapasztalatot.

Mindenesetre visszatérve a tárgyhoz, itt olyan szolgáltatások és olyan szolgálatok fognak beindulni, illetve már részben indultak be, amelyeknek egy része már most állami finanszírozásban részesülhet, amennyiben az ehhez szükséges engedélyek rendelkezésre állnak. Tehát a szociális normatíva lehetősége rendelkezésre áll, amennyiben a feltételeknek ez az intézmény meg tud felelni, és amennyire én ismerem, meg tud. Tehát most egy hivatali eljárás keretében viszonylag rövid időn belül szerintem megvalósulnak. Ezen túlmenően én nagyon örülnék annak, ha itt is és ezzel biztosítva valamennyire a területi lefedettség elvét is megvalósulhatna egy hosszú távú terápiás intézet, vagy valami hasonló szolgálat, amelynek az elősegítésére most az Egészségügyi Minisztériumban előkészületek folynak egy pályázat keretében. Talán ott is adódik támogatási lehetőség, illetve biztos vagyok benne, de mi a magunk részéről is szeretnénk ebben a dologban segítséget nyújtani akkora nagyságrendben, hogy ez működni tudjon.

Jövő évben csak az ISM költségvetésében legalább száz millió forint arra fog rendelkezésre állni, hogy az ilyen típusú úgynevezett alacsony küszöbű ellátásoknak a szolgáltatásait fejleszthessük. Ez is tipikusan egy olyan keret, amelyből nem feltétlenül a terápiás, hanem a többi alacsony küszöbű ellátásokat lehet támogatni. Ezen kívül ha valamire szükség van, mindig meg fogjuk keresni annak a lehetőségét, hogy találjunk forrásokat vagy belül, vagy kívül a költségvetésen annak érdekében, hogy ezek a kezdeményezések, amelyek tényleg az alapját képezik az eredményes problémakezelésnek, megvalósulhassanak, tényleg csak az, ami helyben van, csak az, ami a helyi erők összefogásán alapszik, csak az lehet hatékony. Úgyhogy ezt egyébként egészen különleges dolognak érzem, és az ember tényleg csak hálás lehet azért, ami itt történik, ahogy az egyéni elköteleződés - tudjuk, hogy itt az adományozókra gondolunk -, illetve azok, akik a szolgálatban különböző szinten jelen vannak, megjelennek. Ez egészen egyedülálló, és csak kívánni tudom ennek az országnak, hogy számos ilyen legyen, és hogy ez a gondolkodás, tehát egy "megelőzési" gondolkodás egyébként a politika egészét is áthassa. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Van-e valakinek kérdése, hozzáfűznivalója? (Koncz Ferenc jelentkezik.) Tessék!

KONCZ FERENC (Fidesz): Nagyon sok mindent felírtam magamnak, de az idő elteltével ezeket a kérdéseket többen érintették, tehát ezek már nem kérdések, választ is kaptam rájuk. Teljesen világos számomra, hogy egy folyamatnak még nagyon az elején vagyunk, és hogy ez a folyamat egy őrült versenyfutás lehet az elkövetkezendő időben. Azt is meg fogom persze kérdezni, hogy mit jelent, hogy a megye kábítószeres szempontból igen fertőzött, egy ilyen kifejezést találtam, ezért kérdezem, hogy ez pontosan mit takar. Ennek ellenére úgy látom, hogy a magyar, általában vett kábítószerrel fertőzöttség talán még nem annyira veszedelmes, mint Európában, azonban azt is teljes mértékben osztom, amit többektől hallottam, hogy fortyog és bármelyik pillanatban egy exponenciális növekedés állhat be.

Tehát úgy érzem, hogy egy versenyfutás elején vagyunk, és nagyon szeretném, ha ebben a versenyben mi nyernénk és nem a kábítószer. Az, hogy milyen fontos ebben a dologban a megfelelő koordináció, milyen fontos a pedagógusok, tehát az oktatás, az egyház és az egészségügy szerepe, azt hiszem, ezt nem kell különösebben megerősítenem. Azt is tudom - és biztos vagyok benne, hogy ezzel minden képviselőtársam így lesz -, hogy olyan irányú lépéseket mindenképpen tennünk kell, ezt jól látjuk, hogy az államnak is be kell kapcsolódnia például az oktatás területén ennek a koordinált szerepnek egy bizonyos szeletébe.

Nem akarok hosszan beszélni ezekről a dolgokról, de egy-két konkrét kérdésem lenne. Az egyiket már elmondtam. A másik pedig az általunk bevezetett és oly sokak által kritizált drogtörvénnyel kapcsolatos. Vannak-e tapasztalatok a törvény bevezetése után a megyében általában a kábítószer-használattal kapcsolatban? Illetve egy olyan kérdésem is lenne, mert úgy látom, hogy ezen a téren nagytapasztalatú szakember is ül közöttünk, hogy milyenek az eredményességi mutatók bizonyos drogelvonókúrák után. Tehát mire lehet számítani, hogy azok az emberek, akik egy ilyen kúrán részt vettek, hányadik nekifutásra válnak a társadalom olyan tagjává, akiket talán nem kell már annyira félteni amiatt, hogy visszaeshet. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Elhangzottak a kérdések.

DR. SZŰCS ATTILA megyei pszichiáter szakfőorvos: Nagyon hálás vagyok, hogy Ferenczi Zoltán a megyébe került és a református egyház felvállalja ezt a nagyon nemes küldetést. De a főtanácsos úrnak szeretném artikulálni azt a fél mondatát, hogy nem szabad elfeledkezni arról, hogy itt tulajdonképpen nem az egyház lesz a felelős ennek az egész tevékenységnek a műveléséért, hanem átvállal az egészségügytől, a politikától, a nevelésügytől, sok mindentől egy olyan nemes célt, amelyet a legérzékenyebb lelkületű emberek érdekében, lelkiismereti kötelezettségük okán, hivatástudatukból adódóan akarnak elérni. Éppen ezért legyen szabad elmondanom, hogy az államtitkár úrral nem értek egyet abban, hogy a politika ne avatkozzon be ebbe a kérdésbe... (Topolánszky Ákos: Ezt én sem mondtam!)..., legalábbis azon a szinten ne avatkozzon be, ami érzésem szerint tűrhetetlen és megengedhetetlen dolog, nevezetesen a gazdaságpolitika vonatkozásában. Főként amikor valóban az egyetemi ifjúság - akik a következő generációt nevelni fogják - nagyon jelentős tömegei olyan mértékben vannak benne a problémában, hogy ha százszor ennyien lennénk, akkor sem nagyon tudnánk igazából segítségükre lenni ezeknek az embereknek, mert ideológiát csináltak belőle, mint a megelőző évtizedek alkalmával ezt a nagyon helytelen irányt vett nézet kapcsán már láttuk.

110.

111-120 Dr. Szűcs Attila:

És a gazdaságpolitika az egészségügyre nem képes egy olyan hatást gyakorolni, ahol az ilyen jellegű feladatokat kivennék a kötelező mai “termeljük hasznot” című egészségügyi kötelezvények alól, és finanszírozottá tennék, támogatnák. Azt gondolom, hogy az az átlátás hiányzik a politikából és a gazdaságpolitikából, hogy azok az emberek, akik, teszem azt - elnézést kérek, hogy ilyen csúnyát mondok -, Romániában a lepratelepeken dolgozni voltak hajlandók, különleges kedvezményeket kaptak.

Egy picit a társadalomnak egy mételyjellegű és ragályjellegű valamije ez az egész drogprobléma. Ha ezt valaki hajlandó felvállalni bármilyen indíttatás kapcsán, a magam részéről úgy gondolom, a politikának sokkalta hatványozottabb mértékben kellene felvállalni az egészségügyet és határterületeit finanszírozó testületek vonatkozásában azt a nagyon sok alkalommal elmondott valamit, hogy tegyék ezt a területet bázisfinanszírozottá. Létezik egy olyan úgynevezett perfúzió, amelynél az agyi, érrendszeri katasztrófák esetében nem hasznos az a terület, de a vérkeringést mégis nagyon átjárja, tehát mégis egy kicsit hasonló. Minden kezdeményezésnek, ami ezen a területen történik, még abban az esetben is, ha nem tud máról holnapra hasznot felmutatni, nagyon támogatottá és finanszírozottá kellene válnia, és nem szabad elengedni azokat az embereket, akik egyáltalában megfertőződnek ennek a tevékenységnek a végzésével. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon lényeges dolog lenne, amit talán érdemes lenne továbbgondolni.

Én nagyon örülök annak, hogy az államtitkár-helyettes úr azonnal rendszerszemléletet említett a szakmán belül, a szakmai konszenzuson belül, mert valóban arról van szó, hogy ennek az egységes arculatú hálózatnak, a magam részéről úgy gondolom, sokarcúnak kellene lennie, mert nagyon sokfajta embert kell sokféleképpen kiszolgálni. Semmiféleképpen se mondhatjuk azt, hogy ahogyan én gondolom a droggal kapcsolatos megelőzési, terápiás és a többi problémákat, egyedül az üdvözítő; többfajta út és mód van, és többfajtát kell támogatni, csak rendszerszemléletbe iktatódjék.

A kérdésre válaszolva, a törvénnyel kapcsolatban. Ez egy roppant érdekes dolog. Megszületett a törvény, attól kezdve semmi nem történik. Ez nemcsak megyei, hanem országos tapasztalat. Attól kezdődően mindenki ellazsálja. Mondom a példát. A keceli drogdiszkóban elkaptak 63 vagy 68 fiatalt, akiknél drog volt, akiknél igazolni tudták, és így tovább. Már a tavalyi jelentésben az volt az egyik problémám, hogy akkor, amikor a mi drogambulanciánkon csak 38 ember jelent meg, akik közül egy sem tartózkodott a keceli drogdiszkóban, de nincs más lehetőség, ahová menni tud az illető, és akkor, amikor hivatalos akta készült már ebből a törvényszegésből, vajon hová lettek ezek az emberek. Illetve például ezt az elkerülésnek nevezett, féléves gyógykezelés vállalására vonatkozó igazolást vajon ki adta ki ebben a megyében, ha én mint felügyelő szakfőorvos nem tudok arról, hogy ezek megszülettek volna.

Tehát a törvényt pillanatnyilag mind bírói, mind ügyészi, mind nyomozati szinten, mindenki úgy próbálja meg mellőzni, félretenni, nem betartani, amennyire csak lehetséges. A tavalyi pszichiátriai kongresszuson éppen ezzel az elkerüléssel kapcsolatban volt egy előadásom, ami gyakorlatilag a motivációnélküliségről szólt. Tehát nem kell semmit teljesíteni a fiatalnak, meg kell jelennie, és az orvosnak ki kell adnia ebben az esetben az igazolást, hogy ő részt vett ezen, hiszen ha tök belőve érkezett minden egyes alkalommal, és ezt a papírt viszi, abban az esetben a bíróság fel fogja menteni, mert eleget tett a törvény kötelezettségének.

A törvénnyel kapcsolatban erre vonatkozóan azt szerettem volna mondani, hogy olyan törvényt kell alkotni, aminek értelme van. Ez így egy értelmetlen törvény, sőt káros, azt mondom, mert lejárat egy olyan valamit, aminek egyébként lehetséges, hogy lenne célja, jelentősége, értelme, de abban az esetben, ha nincs teljesítmény, számonkérhetőség mögötte, akkor valóban társadalmi szinten csak azt az összjátékot fogja eredményezni, hogy mindenki mellőzi, mindenki, amennyire csak lehet, nem tartja be.

Az eredményességét illetően jogos a kérdés. Ebben a programban is szó van az eredményességről. Pillanatnyilag a szakma többsége legalábbis úgy áll hozzá, hogy igazából nagyon jó dolog, kell mérni természetesen magát az eredményességet is, de egy olyan soktényezős valamiről van szó, hogy csupán mutatók alapján meghatározni azt, hogy mi lett valaminek az eredménye, amikor azt a regimentfaktort, ami az eredményt befolyásolja, külön-külön nem tudjuk mérni - talán tudnánk mérni, de egyéb okok miatt mégsem tudjuk -, és befolyásolni igazán nem tudjuk azt a nagyon sokszínűséget, a személynek a milyenségét, a család, a munkahely, tehát annak az óriási szférának a milyenségét, ami ezt az eredményt befolyásolja, tehát azt hiszem, hogy nem lehet számon kérni a rendszeren. Azért tértem erre rá ennyire nyomatékkal, mert a református egyház se gondolja azt, hogy akkor most ez az áldozatos tevékenység valóban alapvetően fogja megváltoztatni, talán csak szolgálni fogja a drogproblémát.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Valami félreértés van itt. Arról szoktunk beszélni, hogy pártpolitikai csatározások színterévé ne váljon a kábítószer-politika. Ez a lényeg, a politikának természetesen van szerepe, de úgy, hogy különböző pártok sajtókampányt indítanak a másik lejáratására. Azt hiszem, hogy a helyettes államtitkár úr ilyen értelemben mondta a politikát.

TOPOLÁNSZKY ÁKOS (Ifjúsági és Sportminisztérium): Nagyon érdekes, amit mond a professzor úr a kábítószer-kezelésre, és ezt mi is állandóan tapasztaltuk, hogy ellentmondásnak van kitéve; hogy miközben a társadalom a kábítószerfüggőre legalábbis úgy tekint, mint egy gyógyíthatatlan egyedre, aközben mégis az őket kezelőktől, tehát akiknek ő adja a pénzt, azoktól azt várja el, hogy tökéletes gyógyításokat hozzanak létre - ez egy nagyon érdekes elvárási ellentmondás.

Én azt gondolom, hogy az teremtett konszenzust mindenki között, akik itt szerepet vállalnának, ha két alaptézisből indulunk ki, az egyik az, hogy a kábítószer-használat megelőzhető, a másik az, hogy a kábítószerfüggés gyógyítható. Hogy annak mi a formája, mi a menete, ez lehet vita tárgya, de ennek a meggyőződésnek kell az alapjává lennie ennek a dolognak.

Még egy dologra szeretnék visszautalni. Teljesen egyetértek azzal, hogy a politika nem kivonulni akar, hanem kitágítani akarja a saját hatékonysági körét azzal, hogy partneri viszonyokat akar létesíteni a helyi társadalmon belül is, és ezzel teljesen egyetértek, hogy ahhoz, hogy a politikának közszférája legyen, bármelyik közigazgatási szinten elkötelezettséget kell vállalni az ellátások irányában. Éppen ez volt a lényege annak, hogy szülessék egy nemzeti stratégia a kábítószer-fogyasztás visszaszorítására, ugyanis amennyire egy ilyen stratégia természetesen erre képes vagy lehetőség van, világos fejlesztési irányokat mutat meg, és annak a forrásoldalait is megfogalmazza. Ez a dolga, mert ezek után ehhez képest kell a fejlesztéseket megvalósítani, illetve elmaradott fejlesztéseket pedig számon kérni. Éppen ezért örülünk annak, hogy ennek az eszközével is segíteni tudjuk ezen terület gondjainak a megoldását.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ferenczi Zoltán!

FERENCZI ZOLTÁN területi vezető: Nagyon röviden utalnék egy felmérésre, 1990, 1992, 1996, 1999, melyben megyénket sorozatosan Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár, valamint Pest megye előzte meg.

120

121. - LÉ (Ferenczi Zoltán)

Ebben nyilvánvalóan Budapest, Pest megye nem lehet összehasonlítási alap. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs megyében szintén más a fogyasztási magatartás. Az összehasonlítható megyék között e felmérés szerint megyénk igen előkelő helyet foglal el. Másrészt a Tárki felmérésére hivatkoznék - ez Gábor Kálmán vezetésével készült -, hogy Győr, Kecskemét, Békéscsaba felmérési adataiban sajnos a kecskeméti gimnazisták között végzett reprezentatív felmérés tavalyi év végén rendkívül magas adatokat mutatott. Összehasonlítva más hasonló szociológiai adottságokkal rendelkező településekkel igen magas.

A megfogalmazás azért került bele így ebbe a munkatervbe, ezen a konferencián rendkívül sokat beszéltünk erről, mert adataink köztudottan nincsenek, tehát nem tudunk felmutatni konkrét adatokat. Sem a rendőrségé, sem a klerikális adatok nem alkalmasak ennek a pontos kimutatására. Azért került így bele ez a megfogalmazás - a főorvos asszony és az elnök asszony is, ha jól emlékszem, ott voltak -, mert így próbáltuk kifejezni azt, hogy rendkívül gyors és hatékony segítségre van szükség, de nem akartunk olyan adatokat beírni, amelyek nem megalapozottak, illetve amelyek nem kompatibilisek egymással.

Az elkövetkező időszakban a főorvos professzor úr vezetésével indul egy megyei reprezentatív felmérés. Reménység szerint ez az idei év végére valamiféle pontosabb adatot fog mutatni. Illetve a Tárkival ez a reménység szerint megkötendő együttműködési megállapodás szintén egy megyei adatot fog mutatni, amelyben már a Tárki igyekszik kompatibilissé válni a professzor úr által felvezetett dolgokra.

A kriminalizációval kapcsolatban azért lett megemlítve ez a kérdés, mivel a kereseti oldal felől megközelítve az a fajta szemlélet, amelyben maga a drogfogyasztás önmagában is kriminalizációs tényező, nyilvánvaló - ha maga a törvény szellemiségében rendkívül pozitív is -, hogy ezt a kettőt megpróbálja elválasztani, ugyanakkor a tapasztalat az én látásom szerint azt mutatja, hogy a gyakorlatban ez nem történik meg. Ebben csak annyi a nehézség a segítő oldalról, hogy felénk is nyilván roppant nehezen nyílnak meg azok a fogyasztók, akik gyógyulni szeretnének. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyan van még egy napirendi pontunk, a drogkoordinációs központ megtekintése, de a meghívást még egyszer megköszönöm. Példaértékű az a helyi kezdeményezés, amelyet Topolánszky helyettes államtitkár úr is elmondott, és példaértékű a református egyház hozzáállása és segítsége is. Nagyon örülök, hogy itt lehettünk, és azt hiszem, hogy bármiféle segítség szükséges ehhez a kezdeményezéshez, azt valamilyen formában meg tudjuk oldani. Köszönöm szépen még egyszer.

FERENCZI ZOLTÁN területi vezető: Köszönöm szépen. Azt javasolnám, mert gyakorlatilag időben vagyunk, hogy 10-15 perc alatt tekintsük meg az épületet. Addigra itt megterítenek. Azt kérném, vigyük magunkkal azokat a dolgainkat, amelyeket hoztunk, hogy a terítés zökkenőmentesen történhessen, vagy tegyük le a székre. Ebédre mindenkit nagy szeretettel várunk természetesen, 13 óra 10 perckor kezdődik a sajtótájékoztató. Tehát az ebéd után rövid kávészünetet tartanánk, majd sajtótájékoztató következik.

(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 16 perc. - Ezt követően az albizottság programjának megfelelően megtekintette a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Drogprevenciós Szolgálata Drogkoordinációs Központját.)