Juhász Gábor (MSZP) képviselő felszólalása

A felszólalás szövege:

JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt még érdemi mondandómra

rátérnék, elárulok önöknek egy titkot. Mielőtt hozzászólásomra itt sor került, az elnök úr metakommunikációs módszerekkel

próbálta nekem kifejezésre juttatni, örülne, ha rövid lennék. (Derültség.)

Az a helyzet, hogy tulajdonképpen én is örülnék, ha rövid lehetnék. Sőt, annak is örülnék, ha nem éjféltájban kerülne sor erre a

vitára. Erre csak azt szeretném mondani, bizony az is egy érdekes politikai módszer, mondhatnám trükk, hogy a társadalomban

nagy figyelmet kiváltó kérdések tárgyalását sikerül éjfél körüli időre időzíteni.

No persze, így el lehet kerülni a nyilvánosságot, bár azt azért hozzá kell tennem, hogy ahhoz képest ez egy szelíd módszer, mint

amit az imént a MIÉP még akkor itt ülő képviselője mondott: azért azt meg kell nézni, hogy a köz-televíziózásban mi hangzik el.

Persze azt nem értem, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogával ő hogyan próbálta meg összeegyeztetni a saját fejében ezt a

dolgot. De mindkettőhöz csak annyit szeretnék fűzni: úgy gondolom, az sem normális, hogy mi itt éjfélkor vitatkozunk olyan

kérdésről, amely egy ország nyilvánosságára igényt tart. S az sem normális, hogy többen közülünk, az országgyűlési képviselők

közül azt gondolják, hogy meg lehet cenzúrázni akár a köztelevíziót is, nevezetesen, hogy ott mi hangozzék és mi ne

hangozhassék el.

Ezekután rátérnék a büntető törvénykönyv módosítására. Mielőtt a hozzászólásomban leginkább tervezett résszel

foglalkoznék - ez pedig az ominózus kábítószerpolitika-környéki kérdés -, azért hadd reflektáljak röviden az itt eddig

elhangzott hozzászólások közül néhány felvetésre.

A polgárok szubjektív biztonságérzete - ahogy egy előttem szóló mondta -, vagyis a társadalom elvárásai nagy valószínűséggel

alapvetően a felderítés hatékonyságán múlnak. Vagyis nem attól lesz meg egy bűnös, nem attól fogja meg a rendőr a rossz fiút,

merthogy két év börtönbüntetés helyett ezentúl három év börtönbüntetést fog majd kapni, hanem azért fogja meg, mert olyan az

eszközrendszere, mert olyan a környezet, ahol képes dolgozni, és például annyi olyan képzettséggel rendelkező és éppen per

pillanat ott elhelyezkedő rendőr van, ahol kell, de ez természetesen vonatkozik más bűnüldöző szervekre is. Hiszen

kábítószerügyben alapvetően a Vám- és Pénzügyőrség az, amely a legjobb eredményeket tudta felmutatni például ezen a

területen.

Tehát azt szeretném mondani, a büntetés szigora és az állampolgárok jó érzése között bizony csak retorikai párhuzam vonható,

az érzés, a feeling, bizony alapvetően a rendőrség gyakorlati munkáján alapszik.

A másik ilyen megjegyzésem ahhoz fűződne, amikor az életfogytiglan, a ténylegesen életfogytiglan letöltendő

szabadságvesztésről volt szó, egyik képviselőtársam úgy jellemezte, hogy ez egy árnyalt javaslat. Ezért vissza szeretnék

kérdezni: egy életfogytiglanban mi az árnyaltság? Úgy gondolom, ez úgymond a halálbüntetést kiváltó büntetés, amikor azt

mondhatjuk, hogy akit erre ítélünk, azt egyszer s mindörökre kivonjuk a társadalmi forgalomból, s ezentúl az állam pénzén

fogjuk tartani. De kizárjuk azt a lehetőséget, hogy ő még egyszer bármilyen módon, de megpróbáljon beilleszkedni a

társadalomba. Nem bocsátkoznék bele abba, hogy ez most jó vagy rossz, de azt azért szeretném mondani, ezt árnyaltnak

nevezni, úgy gondolom, barokkos túlzás.

Szóba került itt az is, hogy a kábítószer alkalmi fogyasztóját illető jogi szabályozás nem valamilyen új elem. Azt azért szeretném

mondani, hogy bizony, aki már megtapasztalta a börtönbüntetés és a gyógykezelés közti különbséget, az tudja, hogy ez egy

jelentős újítás az eddigi gyógykezelés helyett az innentől számítandó börtönbüntetés dolgában.

Ezek után ezért szeretnék ebben a vitában alapvetően drogpolitikai kérdésekkel foglalkozni, mert a miniszter asszony vitaindító

expozéjában úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a drogpolitika központja a büntetőjog. Volt még közötte több szó is,

szeretném mondani az államtitkár úr kedvéért, de ezek hű idézetnek tekinthetők.

Az bizony sajátos helyzet, hogy a drogpolitika központja a büntetőjog. S ha itt tartunk, és objektív elemzést próbálunk készíteni

arról, hogy a drogpolitikában ez a Btk.-módosítási javaslat mit hoz, akkor meg kell említeni, hogy ennek vannak bizonyos

pozitív vonatkozásai is.

Az én véleményem az, hogy a módosítások köre jó. Nagyjából ezek voltak azok a paragrafusok, amelyek valóban módosításra

szorultak. El lehet mondani, jelentős eredmény és a jogbiztonságot is segítő dolog, hogy a jelentős, illetve a csekély mennyiség

definíciója ezentúl törvényben lesz meghatározva. Az is jelentős eredmény, hogy számszerű értékeket tartalmaz a felsorolás. Így

mindenki számára nyilvánvaló, hogy mennyi az annyi, amikor egy-egy tett súlya megítélődik.

Azt is jónak tartom, hogy a doppingot szankcionálja a törvény. Azt is jónak tartom, hogy a kínálati oldalt erősebben

szankcionálja, és a szervezett bűnözéshez való viszonyt is szankcionálja. Sőt, azt is jónak tartom, hogy a gépkocsivezetés

megítélésekor a bódult állapot mint kategória bekerül a büntető törvénykönyvbe.

Ugyanakkor meg kell mondanom azt is, látva kormánypárti képviselőtársaim elégedett mosolyát, hogy itt nagyjából a jó

megítélések köre véget is ért, és sajnos arra kell szorítkozzon a véleményem, hogy a módosítások körét tartom jónak, azok

tartalmi elemei bizony már egyáltalán nem ilyen jónak mondhatók.

Mi abból indultunk ki, amikor álláspontunkat kialakítottuk, hogy a kábítószer-terjedés területén az előző parlamentben felállított

eseti bizottság szakmailag jó munkát végzett. Annak idején a parlament ellenszavazat nélkül fogadta el azt az országgyűlési

határozatot, amely a kormánynak erre az évre - meglehetősen szűk határidőkkel - komoly feladatokat adott. Szeretném

mondani, hogy a Btk.-n kívül a kormány az összes többi rárótt feladatot elhalasztotta, elmulasztotta, vagy nemes egyszerűséggel

nem csinálta meg.

(23.40)

Mondanám azt is, hogy nagyon sajátos helyzet van, hiszen annak idején önök közül Pokorni Zoltán és Pusztai Erzsébet volt

tagja ennek az eseti bizottságnak. Ezen eseti bizottsági üléseken mindketten nagyon komolyan harcoltak azért, hogy az a

szakapparátusi garnitúra, amely akkor volt, lecserélődjön, mert amilyen elveket szakmailag képviseltek, azokat akkor

elfogadhatatlannak tartották.

Az a helyzet, szeretném mondani, hogy pontosan ugyanezek az emberek azok, akik ezt a mostani parlament elé benyújtott

javaslatot elkészítették, pontosan a néhai Népjóléti Minisztérium - ma Egészségügyi Minisztérium - dolgozói azok, akiknek a

sokat bírált egészségügyi határértékeket sikerült olyan alacsonyra tornászniuk, hogy gyakorlatilag nem lehet majd igénybe venni

az elterelés jogi lehetőségét. Ezt csak azért mondom, mert nyilván az új képviselőknek minden vicc új. Nekem ez egy picit

visszás, s csak szeretném jelezni: azok álláspontja, akiket önök eddig bíráltak, nem változott meg e kérdésben, mindössze arról

van szó, hogy az önök álláspontja változott meg az ő álláspontjuk befogadását illetően.

Így aztán az a sajátos álláspont győzött, amit a miniszter asszony, Dávid Ibolya ismertetett, hogy Magyarországon bizony a

nemzeti drogstratégia váza ma a büntetőjog. Azért el kell mondani, hogy nemzeti drogstratégiából az elmúlt 24 hónapban

legalább négy verzió készült, és az előző kormány előző parlamentjének se nagyon tetszettek azok a vázlatok, amelyek

elkészültek.

A legjobb vázlatot talán - ha fogalmazhatok így - önök kapták meg a kormányváltáskor. Azért mondom, hogy legjobb vázlat,

mert ez a harmadik, átdolgozott kiadás volt - ha szabad ezzel viccelni -, de önök is elmulasztották, hogy szakmai, nyilvános

vitára bocsássák; s elmulasztották azt, hogy az önök kormánya megpróbáljon valamilyen összefogott intézkedéssorozatot hozni

ennek a jelenségnek a visszaszorítására.

El lehet mondani, hogy ennek hiányában ma nincs intézkedőképes állami intézményrendszer, nincs az iskolákban általánosan

bevezetett felvilágosító oktatás. Próbálunk ezen segíteni: én magam is aláírtam olyan módosító indítványt, amely 1,4 milliárd

forintot irányoz elő az Oktatási Minisztériumnak. Sőt, ma személyes példamutatással Pokorni Zoltán miniszter úrnak átadtam

egy multimédiás CD-lemezt, amely a kábítószerekről szól - nemrég jelent meg -, hogy tanulmányozza. Tehát személyesen, de

általában is mindent elkövetünk annak érdekében, hogy úgymond az intézményes felvilágosítás, a felnövekvő generációk

megismertetése ezzel a veszéllyel megtörténjen, és ha lehet, kezdődjön el az óvodában is, s tartson egészen addig, amíg az állam

bármilyen intézményében részt vesz fiatal felnőttként.

El lehet mondani, hogy ennek a stratégiának a hiányában önök nem ismerték fel, hogy nincsenek kellő számban gyógyító

intézmények, rehabilitációs gondozók, s ezek finanszírozása megoldatlan. Nekem úgy tűnik, hogy önök számára az

ártalomcsökkentés mint kifejezés is borzasztó, pedig abban, amit Fodor Gábor néhány perce elmondott, nevezetesen, hogy

nemcsak azért adnak tűt, hogy rászokjanak, hogy injektálva nagyobb a kábítószer hatása, hanem azért is, mert a Hepatitis-B és

az AIDS ezen közvetítőeszközzel terjed, és úgymond az ezektől az ártalmaktól való megóvás is valahol társadalmi cél vagy

feladat. Tehát azt kell mondanom, hogy bizony intézmények, rehabilitációs gondozók és ártalomcsökkentés nélkül mindenféle

drogpolitika nagyon féllábas lesz, hiszen az esélyt sem adja meg arra, hogy aki változtatni kíván az életmódján, annak az állam

bármilyen módon segítsen. Így például javasoltunk 100 millió forintot új drogambulanciákra. Szeretném mondani, hogy az önök

költségvetésében a tavalyi 100 millió forint folytatása helyett egy nagy nulla állt, tehát szerencsés lenne, ha nem mondanák, hogy

ezer más helyen próbálkoznak ezzel a dologgal, mert nem próbálkoznak. Mi próbálkozunk egy módosító indítvánnyal, hogy ne

álljon meg ez a program, s az önök 100 millió forintos beállított tétele, ami a drogprevenciót célozza, a mi szándékunk szerint

mintegy 170 millió forinttal a meglévő rehabilitációs intézmények finanszírozását célozza. Mivel összesen 12 ilyen intézmény van,

ez nem egy megoldhatatlan feladat, s végig kell majd önöknek is gondolniuk, egyáltalán fenn akarják-e tartani őket.

Nincsen felkészült bűnüldözői kar - ez a rendőrségre vonatkozik inkább. A vám- és pénzügyőröknek nagyobb szerencséjük

van, mert a nemzetközi együttműködés az ő munkájukat lényegesen jobban segíti. De azért azt el kell mondani, hogy az a Funk

Sándor tanítja ma a rendőröket a kábítószerezés rejtelmeire, aki különben perli a BRFK-t - mintegy 1 millió forintra, az őt ért

mindenféle meghurcoltatás végett -, de ez ilyen szakma: attól lehet tanulni, aki benne van.

Szóba került a statisztikák kérdése. Röviden csak annyit mondanék, hogy kellő számú és alaposságú tudományos elemzés,

értékelő vizsgálat nincs. Ez a kellő szám legalább 1 lenne - egy sincs!

Szóba került az is, hogy ezek a statisztikák milyenek. Úgy gondolom, ma a statisztikák megbízhatatlanok. Másfél éve kezdték

gyűjteni az első információkat, s ez az egész statisztikai adatgyűjtés valahol a legelején tart - ebben a helyzetben hozták önök a

parlament elé ezt a javaslatot. Az első, amit ezzel kapcsolatosan meg lehet állapítani, hogy bizony nagyon ellentmondásos és

nem tettarányosan büntet. Az ellentmondásossága - hadd idézzem a miniszteri expozét - nyomban kiviláglik, hiszen a miniszter

asszony azt mondta, hogy a kisebb vétségek elkövetőivel szembeni kemény fellépés vélhetően ellenkezne a társadalom

értékítéletével is, ráadásul ezeket az elkövetőket valószínűleg a kemény, életvitelszerű bűnözés felé terelné.

Kérdezem önöktől, kedves képviselőtársaim, hogy az alkalmi drogfogyasztót börtönbe zárva nem tipikusan ez az eset fog majd

megvalósulni? Arra a helyzetre, hogy a tettarányos büntetés elmarad, s a kábítószer-fogyasztót és -kereskedőt is egyformán

fegyházzal bünteti, még egy szemléletes példát hoznék: az én fejemben azt idézi fel, mint amikor a prostitúció amúgy nagyon

elítélendő szolgáltatását üldözzük, s a szolgáltatást nyújtót és az ezt igénybe vevőt egyformán büntetnénk. Tessenek

végiggondolni, hogy a dolog tragikomikus!

Következetlen a törvény, hiszen például a próbára bocsátást lehetővé teszi a halálos tömegszerencsétlenséggel járó közúti

baleset okozójánál - 8 évig terjedő, fegyházbüntetésben letöltendő szabadságvesztéssel sújtható -, de a 3 évre büntethető,

kábítószert csekély mértékben fogyasztó esetén csak különös méltánylást érdemlő esetben teszi lehetővé. El kell azon is

gondolkodni, hogy bizony ez milyen arányban áll egymással!

Sokan cáfolják azt a vádat, hogy beleavatkozik a bírói kompetenciába. Az Igazságügyi Minisztérium képviselője elmondta egy

minapi tévévitában azt is, hogy ezentúl az ügyésznek lesz majd lehetősége arra, hogy méltányosságot gyakoroljon, például az

elhalasztott vádemelés módszerével a büntetőeljárási szabályok szerint. Szeretném mondani: a jogbiztonságot nagymértékben

szolgálná, ha ez a lehetőség a bíró számára lenne meg a jövőben is, nem pedig adott esetben a kormány alá rendelt

ügyészségnek.

Fontosnak tartom elmondani azt is, hogy azért a bírói kompetenciába való jelentős beavatkozásnak számít, hogy a

középértékből, nem pedig - a bíró saját megítélése szerint - a konkrét üggyel kapcsolatban kell kiindulni. Mondom ezt azért,

mert persze lehet úgy érvelni, hogy azért ettől magasabb értéket is megszabhat a törvényhozó, ha akar - tényleg így van! Ez a

törvényhozás Háza, s a többség bizonyos körülmények között elvileg azt tesz, amit akar. Persze tudom, hogy vannak olyan

helyzetek, amikor nem zavarják például a kormányt az előterjesztések készítésében a már eddig megszületett törvények, vagy

éppen azért akar változtatni rajuk, mert zavarják. De azt azért nem lehet mondani, hogy ez a központi kiinduló tétel, amely

középértéket jelöl meg, a bírói kompetenciát nem szűkíti.

Szóba került a közfeladatot ellátó személyek köre is. Annak például örülök, hogy a taxisok végre bekerültek, hiszen számtalan

olyan erőszakos bűncselekmény kötődik ehhez a területhez, amely alapján a közvélemény is elvárta, hogy a taxisok is

bekerüljenek. Annak egyáltalán nem örülök, hogy például az egyetemi oktatók ebből a dologból kimaradtak. Ha nem tévedek,

akkor erre vonatkozón nyújtottam is be módosító indítványt.

(23.50)

Szóba került, hogy nem kellően differenciált a törvény. Ezt még egy aspektusban hoznám fel, ez pedig az, ami a

termékforgalmazást érinti, ami a kábítószergyártásra, illetőleg -termesztésre vonatkozik. Végig kell majd gondolni azt is, ha

ugyanez a normaszöveg megmarad - mivel Magyarország Közép-Európa egyik legnagyobb opiátmák-termelő országa -, mibe

keveredhet az a földbérbeadó, akinek a földjén valamilyen oknál fogva a mákgubókat megmetszi valaki. Hogyan lehet majd

értelmezni azt a paragrafust, amelyik azt mondja, hogy csak az kerülheti el a büntetést, aki azon nyomban jelenti a hatóságnak,

hogy ezt érzékelte?

Sőt, együttműködik azon személyek felderítésében is, akik ebben a dologban vélhetően eljártak.

Én ezt egy kis kerekítéssel úgy fogalmaznám, hogy ez a dolog besúgásra ösztönöz, összemossa a vádalku tárgyát képező

információátadást és a besúgást az állampolgári kötelességgel. Én azt hittem, hogy csak A tanú című filmben van az az

emlékkép, hogy amikor a malackát levágják, akkor azt be kell vinni a pincébe, nehogy a szomszéd megsejtsen valamit, mert

még a végén jelenteni kell a hatóságnak, hiszen csak úgy kerülhetjük el a büntetést, ha azon nyomban rendes állampolgárként

eljárunk a törvény betűje szerint.

Végig kell gondolni, hogy no persze, nem mindenki az állam szolgája, de azért azt nem fogja erősíteni ez a helyzet, hogy aki úgy

érzi, hogy ő már bizony büntetésre érdemes kábítószer-fogyasztó, ezentúl bátran fog majd orvoshoz, civil szervezethez, vagy

adott esetben az állam szolgájához fordulni, hogy segítsenek neki, mert bár akar, nem tud megszabadulni szenvedélyétől. Én

nagyon bízom benne, hogy nem jön vissza az a világ, amikor csak csukott szemmel és süket fülekkel lehet járni, bár igaz a népi

bölcsesség, ha nem szól szám, akkor nem fáj a fejem.

Örülök annak is, ahogy az elején elmondtam, hogy a doppingot behozza és büntetni szándékolja a törvény. Ugyanakkor én úgy

gondolom, hogy nem lehet összehasonlítani a doppingszerek hatását akár a szervezett bűnözéshez való viszonyával, akár a

társadalomra veszélyességével. Tehát úgy gondolom, hogy ez esetben a szigor, amivel büntetni rendelik, legalábbis

végiggondolandó.

Teljesen figyelmen kívül hagyja a javaslat a kábítószer-fogyasztó, az alkalmi kábítószer-fogyasztó esetén a büntetés

kiszabásának várható hatását. Én egyetértek Fodor Gáborral abban, hogy aki a magyar börtönviszonyok között bekerül a

börtönbe, akár csak két hétre is, az nem úgy fog onnan kijönni, hogy: úristen, most olyan mértékben megváltoztam, hogy

ezentúl csak a jó felé leszek nyitott, s minden rosszat, vagy legalábbis amiket a törvények tiltanak, elkerülöm. Tudomásul kell

venni, hogy aki megjárja a magyarországi börtönöket, annak lényegesen nagyobb esélye lesz a bűnözővé válásra, mint az, aki

oda nem került be. Én úgy gondolom, hogy egészen odáig nem lesznek bűnözők az alkalmi kábítószer-fogyasztók, míg be nem

kerülnek a börtönbe. Onnantól fogva ez a játék legalábbis kétesélyes.

Szóba került itt a csekély mennyiség határértékének kérdése is. Az a javaslat, az a szakmai koncepció, amelyet önök a

kormányváltáskor megkaptak, azokat a nagyon hosszas vitában kialakult határértékeket tartalmazta, amelyek valahol egy

kompromisszumot képeztek a rendőrség, az orvos szakma és a jogászok, ha úgy tetszik, a jog képviselőjének az

álláspontjában. Ez egy körülbelül egy-másfél éves vitának az eredménye volt, hogy mik lehetnek ezek a határértékek. Nagyon

neves tudósok vettek részt ebben a vitában. Önöknek ezeket a határértékeket - mondjuk így - valami hirtelen ötlettől

megváltoztatva sikerült olyan alacsony szinten szerepeltetni a törvénytervezetben, ami a szakemberek véleménye szerint

gyakorlatilag lehetetlenné teszi az elterelés igénybevételét ebben a körben.

Én úgy gondolom, hogy nem lehet célunk, hogy egy elkapott ember magát kábítószerfüggőnek nevezze. Nem lehet cél,

merthogy csak így lehet megmenekülni az önök javaslata szerint a börtönbüntetés alól. Azért azt meg kell mondani, hogy az egy

teljesen épeszű emberi törekvés lesz majd, hogy akit megfogtak, az próbál megszabadulni a börtönbüntetéstől. Azt hiszem,

hogy az önök kitűzött céljaival sincs köszönő viszonyban sem az, hogy arra ösztönözzék a lebukottakat, hogy magukat

drogfüggőnek mondják. Emiatt aztán nem is élvezi a szakma támogatását az önök javaslata.

A mi álláspontunk az, hogy nem támogatjuk a kábítószer-forgalmazás legalizálását és a drogok közötti differenciálást sem. Sőt,

támogatjuk az önök javaslatainak egy jelentős részét, ami a kábítószer-kereskedőkkel szembeni kemény, célravezető szigorú

fellépést és szigorú büntetést célozza. Úgy gondoljuk, hogy a jogi eszköz az állampolgárok jó érzésének megváltoztatásához, ha

úgy tetszik elnyeréséhez kevés lesz. Sokkal inkább anyagi eszközöket tartunk szükségesnek a bűnüldöző szervek részére.

A kábítószer-fogyasztó megítélésében mi őt inkább áldozatnak tekintjük. Az lenne a cél - és kérem, gondolják ezt önök is

végig -, hogy hogyan lehet visszatéríteni ezeket az embereket a társadalomba. Ha már nem tudtuk megelőzni, akkor hogyan

tudjuk rávenni őket az életmódváltásra, és mi úgy gondoljuk, hogy a súlyos börtönben letöltendő szabadságvesztés az egy

teljesen rossz, elhibázott megoldás.

Úgy gondoljuk, ez nekem hitem, hogy a megelőzés, a felvilágosítás, a gyógykezelés, az ártalomcsökkentés sokkal

célravezetőbb, és az állam feladata nem elsősorban ezen szerencsétleneknek a bebörtönzése, hanem sokkal inkább azoknak a

jobbára civil szervezeteknek a segítése, amelyek képesek az egyénnek segíteni a személyes problémája megoldásában.

Úgy tartjuk, hogy a fogyasztót nem lehet a terjesztővel azonosan büntetni, és a kíváncsi vagy próbálkozó gyerekek börtönbe

zárását pedig elkerülendőnek ítéljük meg.

Ki kell azt mondani, hogy a rendőrségi szakértői állítások szerint ma közel ötszázezer alkalmi drogfogyasztó van. Nem biztos,

hogy a szám jó, de senki sem tudja bizonyítani az ellenkezőjét sem, a rendőrök ezt állítják. Tessék végiggondolni, hogy félmillió

emberrel hogyan lehet úgy törvényt hozni, hogy ennek a szakmai vitája abból áll, hogy önök maximum meghallgatják, hogy mit

mond a másik fél, de a kölcsönös érdekbeszámítást mint módszert már a törvénytervezet tárgyalása kapcsán elvetik.

Úgy gondolom, hogy óriási szakmai és társadalompolitikai baklövés lesz, ha a törvénytervezetet módosítás nélkül fogadjuk el,

és inkább ártani fog, mint használni. Meg kell jegyeznem, hogy itt látszik az első eredménye annak a kormányzati

munkamódszernek, amely az érdekegyeztetést, az érdekbeszámítást helyből mellőzi a törvényalkotási folyamatban. Itt lehet látni

azt, hogy önök az elmúlt néhány hétben bárkivel kiálltak vitatkozni kábítószer ügyben, nem találtak olyan embert, aki az elmúlt

tíz évben publikált és osztotta volna az önök álláspontját. Én úgy hiszem, hogy változtatni kell ezen a kormányzati stíluson.

Végezetül, csak így szabadon, szintén a miniszter asszonytól idéznék, ami elhangzott a miniszteri expozéban; ő azt mondta, hogy

nyilván lesznek vesztesei ennek a javasolt szabályozásnak. Hát, kedves képviselőtársaim, meg kell mondjam őszintén, én úgy

látom, ha így marad, akkor ennek alapvetően csak vesztesei lesznek.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)